Az együttes még a nyolcvanas években az alabamai Hetedik Napi Adventista Főiskola diákjaiból alakult, akik helyi templomokban és a campuson énekeltek. 1988 óta egy tag kivételével ugyanabban a felállásban lépnek fel és ontják magukból a Grammy-díjas lemezeket – csak Grammyből tízet sikerült megszerezniük.
Munkájuk sok sztárnak megtetszett, felléptek jazz- és soul-muzsikusokkal, például Stevie Wonderrel, Whitney Hustonnal, Ray Charlesszal, Quincy Jonesszal, Marcus Millerrel. A szimpátia nem meglepő, hiszen hat vidám, néha már bohóckodó énekesről van szó, akik a legkülönfélébb hangok és hangszerek imitálására képesek. A cintányértól a dobgépen át a trombitáig jóformán minden hangszer utánzása része a repertoárnak, s ily módon bármilyen stílusban képesek zenekarrá átváltozni. Igaz, a zongora azért még nem megy, így néha segítségül hívták a nemes hangszert, de gond nélkül rappeltek gospeleket, vagy keverték a rockot a soullal meg a jazzel.
A Take 6 repertoárja alapvetően a gospel művek sajátos, modern feldolgozásán alapul. Az egyedi „hangszerelés” és a progresszív harmóniák jellemzik. A gospel stílussal jellegzetesen együttjáró színpadi mozgás náluk sem hiányzik, de néhol inkább humoros koreográfiákban mutatkozik meg.
 Take 6 |
Adottságaik (mind a hangjukat, mind színpadi megjelenésüket tekintve) azonban sokkal többre teszik őket hivatottá. Ahogy a koncerten elmondták, már régóta javasolták nekik barátok, rajongók, hogy jazz standardeket is énekeljenek, méghozzá ne csak egyet-egyet. Úgy gondolták, itt az idő: szeptemberben jelenik majd meg a Standards című lemezük, amelyen jazz örökzöldeket dolgoztak fel, az esten hallottakból ítélve meglehetősen izgalmasan. Mert volt virtuóz swing és jazz ballada is a koncerten, amelyen azért a profilhoz hűen a gospel dominált. A legérdekesebb pillanatok talán mégis azok voltak, amikor nem a vallásos dalok szólaltak meg, hanem a jazzfeldolgozások vagy a rappes-jazzes-rockos egyvelegek.
A ritmusszekciók hangutánzása egyenesen szenzációs volt, a szólók és a soulok azonban néhol túl egyhangúak, és az amúgy sem túl hosszú koncerten sok időt töltöttek a közönség énekeltetésével és a beszélgetős show-elemekkel, melyeket nem kifejezetten a spontaneitás jellemzett.
Végezetül mindenképpen szólni kell még az ünnepi játékok hangulatáról. Aki ismeri Veszprémet, tudja, hogy a településnek remek adottságai vannak, mégis gyakran hiányzik belőle az a nyüzsgés, ami egy szinte már mediterrán hangulatú városkában „elvárható”. A nyáron szervezett különféle fesztiválok alatt, és ilyen az Ünnepi Játékok is, a város teljesen átalakul. Önmagában az a tény, hogy a világ legjobbjai közül invitált zenészek (akik csak itt lépnek fel az országban!) koncertjeire nem kell a fővárosba utazni – sőt, éppen hogy rengetegen teszik meg az utat Budapestről –, jót tesz az alaphangulatnak. Az idén a nagykoncertek után after-partykon lehetett levezetni az estét (tavaly ebben a tekintetben bővebb volt a választék a hazai jazz zenészek szerepeltetésével), így a közönség egy része talán kevésbé ismert, ámde tehetséges magyar zenekarokat hallgathat. Persze, ha olyan az idő… Az Ünnepi Játékokat a maga színvonalával és ötéves múltjával így már nemcsak a veszprémiek várják minden évben, hanem az ország többi zenerajongója is.
Kapcsolódó cikkünk:
Nyári fesztiválok 2008