Mundruczó Kornél: Jupiter holdja / Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál 2017
2017.05.20.

Szuperhős-angyalként lebegő menekült a szimbolikus középpontja Mundruczó Kornél cannes-i versenyben megméretett filmjének, a csoda naivitását és fölöslegességét állító nagyszerű opuszának. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.

Olyan posztapokaliptikus atmoszférájú környezetet ábrázol Mundruczó Kornél, amelyet valószínűleg tényleg csak egy hajszál választ el attól a Magyarországtól, amelyben élünk. A folyón keresztül szökő migránsokra vadászó határőrök, a háborús övezetekben találhatókra emlékeztető menekülttáborok, a lepukkant kórházak és a bizalmatlan, gátlástalan, agresszív, de főleg folyamatosan rosszkedvű emberek világa sajnos karnyújtásnyira van tőlünk. 

A Jupiter holdja cím, amint azt a film eleji felirat kissé szájbarágósan el is magyarázza, az akár élet kifejlődésére is alkalmas körülményekkel rendelkező égitestre, az Európára vonatkozik – de Mundruczó keserű víziójában sem amaz, sem ez az itteni Európa nem az, aminek messziről látszik.

Azonban – bár végig ebben a közegben játszódik – a rendező nem ezt teszi meg filmje középpontjának, hanem két individuális, belső fejlődéstörténetet. Istenkeresésre fókuszáló kérdésfeltevése igazából bergmani ihletettségű, még akkor is, ha megjelenésében, kiállításában, formanyelvében mi sem áll távolabb a svéd mestertől. Az egyik főszereplő, a migránsokat üldöző rendőr a csoda létezéséről akar megbizonyosodni, a menekültek kenőpénzeiből élő orvos már szembesült vele, így neki a csoda alantas célokra való kihasználása helyett annak magasztos, ha tetszik, isteni voltát kellene elfogadnia. 

Ehhez Mundruczó – leginkább a metafizikával kacérkodó Inárritúra emlékeztetve – szinte egy szuperhős filmet konstruál, hiszen a történet elején lelőtt fiatal szíriai fiú (Jéger Zsombor) nem hal meg, hanem meglepve tapasztalja, hogy képes (angyalként?) lebegni, majd repülni. Az éjszakai folyóban zajló menekülés közben elvesztett apját keresve botlik Stern Gáborba, a grúz Merab Ninidze által remekül alakított orvosba. Innentől kezdve viszont képtelen saját sorsának irányítására, szinte magatehetetlenül sodródik, és ezzel a szerző a csoda egyik fontos jellemzőjére, annak naivitására és céltalanságára mutat rá.

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből

E belső folyamathoz képest a migrációval „sújtott” kortárs Magyarország közege és társadalma inkább csak díszlet vagy ürügy ahhoz, hogy olyan környezetet ábrázoljon, amely valóban megérett a megváltásra, a csodára. Azt érezzük, hogy a megkeseredett, maguknak való, megvesztegethető emberek saját kezükkel teremtettek maguknak egy élhetetlen világot. És itt kell felvetni a film politikai állítását, amely a Jupiter holdjával kapcsolatos diskurzus központi eleme lesz a következő hetekben, hónapokban. A játékidő kétharmada körül ugyanis egy itt el nem árulható fordulat révén a migránsok veszélyességével kapcsolatos politikai üzenet tekintetében rendkívül ingoványos talajra téved Mundruczó – pont olyanra, amilyenre a Fehér isten ellentmondásos, minden korábbi ellenére mégis az ember felsőbbrendűségét és uralmát hirdető befejezése kapcsán már utaltunk. Ezek alapján úgy gondolom, Mundruczó tudatosan hoz létre olyan feszültséggel teli, problematikus helyzeteket, amelyek nem illeszkednek simulékonyan a liberális értelmiség toleráns és nyitottságra alapozó diskurzusába. Ezzel az eszközzel eléri, hogy kilépjünk a kényelmes gondolati sémákból, de kérdés, hogy számot vet-e azzal, hogy az ilyen megközelítés nyilvános tárgyalásával bizonyos szélsőséges nézetek alá adhat lovat. Elképzelhető, hogy a cannes-i sajtóvetítés végén számomra nagyon meglepően felhangzó szolid búzás ennek volt köszönhető.

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB

Jupiter holdjáról azonban semmit sem mondtunk, ha nem beszélünk a többször a szó szoros értelmében lélegzetelállító, hátborzongató, lenyűgöző pillanatokat teremtő vizualitásról. A Rév Marcell operatőr által megvalósított képi világ plasztikus, szinte lüktető jelenléte, az akciójelenetek vizualitásban megvalósuló dinamikája és ereje, a szédületes, testi, szinte zsigeri involválódást kiváltó kameramozgások, a térbeli fent és lent viszonyokat folyamatosan felborító, a rendkívül mély és a kifejezetten lapos, sík plánokat állandóan kontrasztáló komponálás felejthetetlen élmény. Külön ki kell emelni mindennek a rendezői munkával való tökéletes összefonódását, amely leginkább a tömegjelenetek pazar, az emberek és a kamera hol eltérő, hol egymásra találó, bravúrosan megvalósított koreográfiájában érhető tetten. Ezen túl példaértékű a Látszatélet című színházi előadásból újrahasznosított körbeforgó lakás ötlete és díszlete, különösen azért, mert a színpadi helyzetben már szenzációs hatású eszközhöz a filmes megfogalmazással még hozzá tud tenni.

Mindezen még a néhol megbicsakló, túlírt dialógusok (a buzizó csapos, a hotelágyon bölcselkedő orvos), a fölösleges, az egészhez semmit nem hozzáadó jelenetek (a táncverseny) sem tudnak igazán rontani. A Jupiter holdja egyértelműen Mundruczó eddigi legjobb alkotása, azonban hiányozik belőle a csoda firtatásán túlmenő, mélyen átgondolt, átfogó és koherens gondolati konstrukció, amely képes lenne összekapcsolni, egységbe rendezni a három réteget (a társadalomkritikát, a fantasztikumot és a belső megvilágosodást). Talán ami a Jupiter holdját végignézve átjön a bonyolult vízión, az egy végtelenül keserű látlelet: ezen a világon valószínűleg az sem segít, ha a csoda létezik.

A film adatlapja a Magyar Film Adatbázisban itt található. 

Szerző: Gyenge Zsolt