A Budapest Art Week programjába idén 60 kiállítóhely kapcsolódott be főváros-szerte – az országos és állami múzeumoktól a kis magángalériákig. A vonzerőt a szervezők nem az eseményre létrejött, különleges produkciókra alapozzák; céljuk az aktuálisan nyitva tartó kiállítások ürügyén a közönség megszólítása, a művészet „deheroizálása”. A kurátori vezetések, az alkotó- és kiállítóhelyeket bemutató tematikus túrák, műhelybeszélgetések értelmezik, testközelbe hozzák a gyűjteményeket és magát a művészi alkotótevékenységet egyaránt.  A karszalagos kultúrafogyasztás egyre népszerűbb: amellett, hogy nyilván üzletileg sem megvetendő, a város méretű kultúrplázában az idejét drágán mérő városlakó kényelmesen, egyetlen svunggal kielégítheti kultúrszomját. A kultúra fogyasztását a hétköznapok természetes katalizátorává avató szándék, a múzeumlátogatás szertartásának átemelése a mindennapokba viszont üzlettől és fogyasztástól független társadalmi haszon, és meglepő módon működik – áprilisban is vagy húszan voltak kíváncsiak például az Óbudai Múzeum újrarendezett állandó játékkiállítására.  

Részletek az Óbudai Múzeum kiállításából

A játék és a gyerekkor persze hálás téma, hisz a legelszántabban felnőttet játszó állampolgár is biztosan volt gyerek valaha. Gyakorló anyaként és hivatásos gyerekfoglalkoztatóként régóta gyanakszom arra, hogy a gyerekkort a felnőttek szebbnek látják, mint az érintettek. A gyerekkor – legalábbis saját emlékeim szerint – korántsem mese habbal. A fantázia birodalma szörnyekkel és félelemmel terhes, a varázslatra pedig azért van szükség, hogy a kiszolgáltatott kis lénynek mégiscsak legyen fegyvere a nála hatalmasabb erőkkel szemben. A nyers erőtől megfosztott, kilúgozott mesék, rózsaszín babaszobák világa sokkal inkább a felnőttek nosztalgiájáról szól egy erőszak- és versengésmentes világ iránt – ami persze mi más, mint mese habbal.

A gyermeki lét lényege, hogy félünk, mert kicsik vagyunk; a mese abban erősít meg, hogy a sárkány ennek ellenére legyőzhető. Legemlékezetesebb gyerekkori múzeumi élményem a Nemzeti Múzeum természettudományi termének végfala előtt álldogáló két dinoszaurusz. A kopottas kitömött őzikék közt közeledve egyre nőtt a feszültség, mígnem felbukkantak a hetvenes évek dizájnjával kivitelezett őshüllők – egy kisnövésű t-rex és egy pvc-tarajos sztegoszaurusz. Az Art Week gyerek tematikájú kiállításain ezt a kellemesen borzongató izgalmat hiányoltam – igaz, ezek a tárlatok nem elsősorban gyerekek számára készültek, hanem a gyerekkort visszaálmodó felnőttek számára. 

Fotók: Óbudai Múzeum

Az Óbudai Múzeum 2016-ban rendezte újra állandó játéktörténeti kiállítását. Az első játékkiállítást még 1977-ben rendezték itt Karlócai Mariann magángyűjteményére alapozva, a múzeum azóta gyarapítja saját gyűjteményét. A 4800 darabos gyűjtemény egy része 2001 és 2008 között állandó kiállításon volt látható, amit végül helyszűke miatt bezártak. A 2016-os nyitás új koncepcióval mutat be mintegy 1200 tárgyat a múzeum külön e célra felújított enteriőrjében. Az installáció a múzeumi terepet lassan szinte teljesen uraló Narmer Építészeti Stúdió munkája, és első pillantásra jól felismerhető, „építészes” jegyeket mutat, amikor igényes, leegyszerűsített vizuális eszközökkel dolgozik. Egy stilizált város díszletei közé kerültek a tárlók, ahol a városban zajló tevékenységeknek megfelelő csoportosításban sorakoznak a babaszobák, építőjátékok, társasjátékok és egyebek. 

A hazai építészeti trend még mindig fájón ragaszkodik a színek konzekvens mellőzéséhez, habár külföldön ez már kezd kimenni a divatból. Játékkiállítás lévén itt a kötelező szürkében tartott, városi teret idéző fali dekorációt feldobták a térben megmutatott, meglévő faszerkezetek élénk sárga festésével, így kellemes enteriőr fogadja a feltehetően nem csak felnőtt látogatókat. A rendezés azonban mintha elsősorban a felnőtteknek szólna, nem lép túl a gyűjtemény tárgyszerű bemutatásán. A kiállítás címét adó „Játék a városban” koncepció szellemes, de a látottak alapján több lehetőséget rejt magában, kifejezetten igényelte az Art Week programjába illesztett alapos, és sok apró részletet és összefüggést feltáró vezetést, illetve a későbbi múzeumpedagógiai megközelítést. A történeti szempontból alapos és kifogástalan rendezés szándékosan kerülte a játékszerekből összeállított narratívát. Életképek és terepasztal helyett tárgyak sorakoznak egymás mellett a vitrinekben, kicsit egy különleges példányokból álló bogárgyűjtemény hangulatát kölcsönözve a kiállításnak. Az egyszeri látogató – hacsak nem szakember, akit a játékok összehasonlító tanulmányozása visz el a kiállításra – így a „juj, ilyen nekünk is volt” élményét tudja átélni sokszorosan, de érzésem szerint mind a gyűjtemény, mind a koncepció tartogat még lehetőségeket, és erre garancia az a rengeteg tudás, ami az összegyűjtött anyag mögött rejlik, és amit a kurátori tárlatvezetés résztvevői élvezhettek az Art Week jóvoltából. A minőségi békebeli darabok és a műanyag fröccsöntés szocialista tobzódása közt feszülő ellentét ellenére azok, akiknek legó helyett csak NDK paneles építőjáték jutott és TT vasút, ugyanolyan kellemes nosztalgiával tekintenek a játék élményére, mint szerencsésebb társaik – ezt az élményt a gyűjtemény bemutatására fókuszáló kiállítás kevésbé tudja közvetíteni. A felnőtt szemlélet leginkább abban érhető tetten, hogy teljesen hiányoznak a fegyverek és katonák – ami érthető ugyan, mégis valahol hamis, akár fakarddal hadakozó, akár fröccsöntött lézerkardot forgató gyermek és volt gyermek a feltételezett látogató.

Finy Petra: A csodálatos szemüveg (Forrás: Deák 17 Galéria)

Hasonlóképpen a felnőtt lét szemüvegén keresztül megjelenő gyerekkori álmok köszönnek vissza a Deák 17 Galéria Meseváros – Budapest című kiállításának grafikáin.  A Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria programjait és tematikus időszaki kiállításait Budapest kulturális emlékeinek, gyermek és ifjúsági alkotásainak szenteli, mindezt a jövőről való felelősségteljes gondolkodás jegyében. A fővárost megidéző gyerekkönyvek illusztrációiból válogatott tárlat a felnőtt szem magasságában kirakott grafikai lapok mellett/alatt gyerekmagasságú asztalkákon magukat a könyveket is elhelyezi, középen pedig teret hagy az önálló alkotásnak is – stílszerűen a padlón. 

Révész Emese és Kelemen Réka kurátorok a foglalkoztató könyvektől a böngészőkön át a mesékig összeszedték mindazokat a kiadványokat, amelyek gyerekeknek készültek, és a főváros akár háttérként, akár főszerepben megjelenik bennük. A gyűjtés érdeme a kiállítás katalógusában Révész Emese remek tematikus elemzése Budapest képi reprezentációjáról a gyerekkönyvekben. A gyerekeknek szánt ismeretterjesztés, a városban barangoló gyerekek, állatok, járművek kalandjai mellett szaporodik a városfelfedező interaktív kötetek száma, és persze hagyományos mesék kerettörténetéül is szolgálhat Budapest. A kiállított rajzok azonban inkább a kortárs grafikai trendeket illusztrálják, mintsem a főváros mesebeli interpretációjáról adnak számot. Sehol egy ufó, vagy akár egy hajléktalan – kis túlzással azt látjuk, amit a felnőtt képzel arról, mi tetszik, mi tessék a gyereknek.  A mese lényege – a félelem és megkönnyebbülés, a varázslat hatalma – valahogy kimarad. 

Schmal Róza: Budapesti böngésző (Forrás: Deák 17 Galéria)

Bizonyára nem véletlen, hogy a kiállítás plakátján és katalógusán épp abból a kötetből szerepel illusztráció, amelyik tudatosan a fantázia olykor ijesztő képeit helyezi a középpontba. Finy Petra Csodálatos szemüvegén át a városi épületek varázslatos élőlényekké változnak Herbszt László rajzain. A Meseváros – Budapest kiállítás képeinek többsége azonban nem elsősorban a mese, a képzelet oldaláról fordul a város felé, inkább a színes, gyerekeknek szánt vizualitás eszközével igyekszik fogyaszthatóvá tenni a jószándékú oktató tartalmat. A képernyőkön vibráló, megtévesztően élethű vizuális világok korában nyilván tudatos törekvés a grafika részéről az effajta stilizálás, mégis érdekes lenne a mindennapjaikat a felfokozott vizualitás világában élő kiskorúak őszinte véleményét hallani ez ügyben. Végül is nem lehet véletlen, hogy a Műcsarnok filmklub egyetlen előadása lett elővételben is teltházas, és ez a Chihiro szellemországban. Ez az izgalmas gazdagság hiányzik a Deák 17 Galéria falian látható képekből, de valószínűleg nem is ez volt a cél. A gyerekkor titkai felnőtt fejjel felfoghatatlanok, a titokzatos kert kapuja örökre bezárult mögöttünk. 

A Deák17 Galéria kiállítása május 27-ig látogatható.