Herbie Hancock

A félbevágott terem ezúttal szemmel láthatóan jobban megtelik, mint az előző esti klasszikus zenei koncerten. A kezdés negyed tízre tolódik kilenc helyett, miután Herbie Hancock 10 percre váratlanul eltűnt. De aztán meglesz, és a felkonferálást követően színpadra lép öt vidám zenész, a világ legjobbjai közül. A zongorista és élő legenda igencsak jó hangulatban van, ennek egyik oka az lehet, hogy – amint az elején elmondja – kivettek egy szabadnapot, előző nap a veszprémi őszben pihentek, s már alig várják, hogy újra zenéljenek. Közvetlen és közlékeny: amikor a kezei nem a zongora és szintetizáror billentyűit kergetik, mindig kezében a mikrofon – beszélget a közönséggel, a zenésztársakkal, viccelődik, egyszóval nagyon jól érzi magát, s derűje hamar átragad a közönségre is.

A turné a River of Possibilities felcím alatt fut, egybegyúrva a 2005-ös Possibilitiest és a legutóbbi, kétszeres Grammy-díjas River: The Joni Letters című albumot. Persze a koncerten más dalok is előkerülnek, és nemcsak ráadásként (amiből kettőt is kapunk).

Hancock mögött, így 68 éves korára hatalmas életmű áll; mindig is kísérletező fajta volt, sok együttesben és stílusban próbálta ki magát, közben pedig a jazz, a pop legnagyobbjaival állt össze. Írt jazz örökzöldeket (Maiden Voyage), és már-már popslágereket (Cantaloupe Island), játszott Gershwint kamarazenekarral, nem beszélve korai klasszikus zenei tanulmányairól, amelyeknek később a kortárs jazzben is komoly hasznát látta. Ezen a koncerten feltárult az életmű majd’ egésze, meglehetősen tág keresztmetszetben. Mert volt itt jazz, jazz-rock, soul, free-jazz, csak ami a stílusokat illeti, s hozzá mindenből a legjobb.

S kaptunk még ízelítőt kreativitásból és alázatból, no meg briliáns csapatjátékból is. Mindegyik zenész kapott lehetőséget egy-egy szólóra. Nézzük sorjában: Dave Holland, a ma élő bőgősök közül az egyik, ha nem a legjobb, basszgitáron és bőgőn felváltva játszott (az előbbin többet). A bőgőszólója mintaszerűen elegáns volt, emlékezetes mutatvány. A gitárost, a benini Lionel Louekét a Tavaszi szél vizet áraszt ihlette meg egy rendkívül találékony variatív sorozatra, s természetesen még a közönséget is megénekeltette. A szaxofonos – és egyébként számos hangszeren kiválóan játszó – Chris Potter (aki Magyarországon él magyar feleségével és gyermekével) a legkellemesebb balladától a heves jazz-rockig mindenben remekelt. A dobos Vinnie Colaiuta leginkább a jazz-rock daloknál tűnt ki, ami nem csoda, hiszen Frank Zappa dobosa volt sokáig, és popsztároktól neves jazz zenészekig sokakkal játszott.

Hancock az énekhangokat is kedvvel szerepelteti lemezein: a Possibilities albumon például duót játszik Paul Simonnal, Annie Lennox-szal, Christina Aguilerával vagy Stinggel, s a River-en sem kisebb nevek szerepelnek, mint Tina Turner, Norah Jones, Leonard Cohen… A veszprémi koncerten Sonya Kitchell és Amy Keys énekeltek. Kichell szépen szólaltatta meg az All I Want című dalt, elementáris élményt azonban a fekete Keys nyújtott, bármit is énekelt. Mind közül kiemelkedett Hancock kedvenc dalának, a Song for You-nak az előadása.

A XX. század egyik legjelentősebb jazz zongoristája felejthetetlen estét szerzett a veszprémi fesztivál közönségének. Hancock megmutatta, hogy ugyanúgy bele tudja magát lovalni a Cantaloupe Island funky-s ritmusaiba, mint ahogy elmerül az azt fölvezető hosszú, filozofikusabb improvizációban. Ugyanezen a színvonalon hallhattuk az egyszerű, lírai dallamokat és a rá jellemző, tökéletesen felépített, a végletekig fokozott jazz improvizációkat. Ebbe még belefértek a szintetizátoron játszott kiegészítők is, amik hol megtörték, hol meg épp szolgálták az összhangot.

Kapcsolódó cikkünk:
Nyári fesztiválok 2008