Yengibarian Trió / Szentendrei Nyár
2008.07.27.

Jól dönt, aki a Szentendrei Nyár programjai között válogatva a Barcsay Múzeum udvarán tartott dzsessz- és világzenei rendezvényeket célozza meg. SISSO CIKKE.

David Yengibarian formációi esetében amúgy is ki van zárva a hakni hangulat, mert magabiztos zenészekkel játszik, akik az együttműködésben is profik. A Tom Walsh, kanadai származású csodaharsonással kiegészült csapat szemtelenül jó koncertet adott.

David Yengibarian és Botos
David Yengibarian és Botos József
Az utolsó percben derült ki, így a programfüzetben sem volt benne, hogy a Yengibarian Trió elnevezés ezúttal nem a megszokott hármast jelenti. Hárs Viktor bőgős nem volt jelen, a harmonikavirtuóz David Yengibarian mellett a biztos kezű állandó társ, Botos József gitáros és a meglepetés: Tom Walsh játszott pozanon. Bárcsak mindig így érnének bennünket a váratlan fordulatok, meg a felkavaró koncerthallgató pillanatok! Az örmény világpolgár harmonikás dzsesszt, argentin tangót és örmény népzenét ötvöző különleges játékát füstös kávézókban szokta meg, aki a kilencvenes évek végétől követi magyarországi karrierjét, és ennek a hangulatnak a finomságai beépültek szerzeményeibe és játékmódjába egyaránt. A párizsi utcák, a dél-amerikai bárok, a budapesti kocsmák és a jereváni kávézók vonulnak fel hangok formájában a színpadon Yengibarian társaságában és nincsen pihenés, még a számok közötti rövid szünet is türelmetlenségre ad okot. Yengibarian sosem játszott vendéglátós háttérzenét, hiába a sarokban ücsörgés látszata, oda kellett figyelni rá a legzajosabb kocsmákban is; lehajtott fejjel is meglehetősen kihívó személyiség, ugyanakkor meghökkentően alkalmazkodó is, ahogy a vele együttműködő zenészeket játszani illetve előtérbe kerülni engedi. Ügyesen lavíroz a zugzenész és a világsztár titokzatos figurája között. Valamikor a közönség andalgós ízlésének megfelelően igyekezett játszani - cizelláltan, odafigyelőn, mára pedig elszálltabb, felzaklatóbb szerzeményekkel fejezi ki mondanivalóját.

David Yengibarian
David Yengibarian
Tango Passion című CD-je, amit a koncert is megidézett, ma már senkinek sem hiányozhat a házi lemeztárából, aki a dzsessz-folk zene javát kedveli. Bőven merít az argentín tangót megújító Astor Piazzola világából, és más népzenéket is belegyúr jellegzetesen akadozó muzsikájába, ami egy kicsit olyan, mintha egy régi lemezjátszó alacsony hanghűségének minőségét szeretné megzenésíteni, vagy éppen egy high-tech pult billentyűzetén próbálgatná a jövőt. És épp ez a Yengibarian galaxis legkülönösebb vonása: az időutazás fíling, hogy előre vagy hátra, azt már mindenki maga dönti el. A népzenei gyökerek, az identitás keresésének szomorúsága és a határozott jövőkép kialakításának lehetetlensége is benne van, ám mindez humorral, iróniával fűszerezve, ami az egészet visszahúzza a giccs partvonaláról.

A harmonikást gyakran láthattuk az utóbbi időben Frank Londonnak, a klezmer zene élő, New York-i legendájának társaságában játszani, együttműködésükből lemezfelvétel is született, bizonyítva, hogy Yengibarian zenéje még a hasidic-new wave áramlattól sem távoli, igazán nagy élmény a fúzió, a kontinensek fölött ívelő cross-over zenei tor. Hogy az avantgarde-dzsessz is zsebben lapul, azt most a Tom Walsh-féle groove-os, alternatív harsonajáték bizonyította be. Tom Walsh Kanadából érkezett 2000-ben a Phat Hed nevű formációval, azóta Budapesten él, s már újabb kvartettje is van, valamint játszik a Tom Walsh and Bassword formációban a főváros különböző klubjaiban. Úgynevezett posztdigitális, samplerezett, flesh’n’bone zenét játszanak és ez utóbbi találkozott most a Yengibarian-féle urbánus, hagyományőrző vonulattal, sziporkázva és elegánsan, megfoghatatlanul és megismételhetetlenül.

Tom Walsh (Szkárossy Zsuzsa felvételei.)
Tom Walsh (Szkárossy Zsuzsa felvételei.)
Az amfiteátrum jelleggel kialakított színpadot az udvarra helyezett széksorokról már sajnos nem lehetett látni, így szoroson egymás mellé húzódott a nézősereg, hogy részesülhessen a zene látványában is. Vicces volt, ahogy Walsh eltömíti a harsonája csövét a módosult hangok elnyerése érdekében, akár egy rajzfilmben a városi toronyzenész, időnként úgy játszott, mintha egy Buster Keaton-film protagonistája volna - mozgott és beszélt angolul, rögtönzött és mi nevettünk rajta. Szép volt a Yengibarian Trióból maradt kettős összejátszása, az egymás felé észrevétlenül eljutó gesztusok, a „főnök” szolid vezénylete, az elfojtottnak tűnő tüzes lendület. Alaposan összekeveredtek a stílusok ezen az estén, és bár valószínű, hogy előzetesen nem próbálták halálra magukat ebben a formációban, pont a lazaság, a kellemes formabomlás lett az erény, s a szünet nélküli, záró kompozíciók (Jump - Káosz KempingVakok Intézete - Finálé) közötti átmeneteket már nem is próbáltuk lajstromozni. Csak sajnálkoztunk, hogy egyszercsak véget ért, s hogy - mivel amúgy is volt ráadás - a vastapsra már nem jöttek vissza játszani.

Kapcsolódó cikkünk: Nyári fesztiválok 2008

Szerző: sisso
Helyszín:  Barcsay Múzeum, Szentendre,  Időpont:  Július 19.,  Támogatás:  A támogatás részleteit lásd a Nyári fesztiválok 2008 gyűjtőlapján