Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

EGY SZÓLAMBAN, KICSIT ÉRDEKTELENÜL

Retkes Attila: Liszt Ferenc Kamarazenekar
2008. júl. 26.
A Gramofon nevű zenei szaklap kismonográfia sorozatot indított jeles magyar előadóművészekről, az első kötet a legfontosabb magyar kamarazenekar 45 éves történetét dolgozza fel. Remélem, nem ez a kötet lesz a mintapéldány. CSONT ANDRÁS KRITIKÁJA.

Retkes Attila királyi utat választott a zenekar históriájának feldolgozására: leültette Rolla Jánost, az együttes vezetőjét egy asztalhoz, eléje tett egy mikrofont, és megkérdezte tőle, hogy s mint volt. Kényelmes, ám nem föltétlenül elegáns eljárás, ráadásul kissé, hogy is mondjam, egyoldalú. Mert noha eszem ágában sincs megkérdőjelezni Rolla kompetenciáját, memóriáját vagy legjobb szándékát, mégis amikor például a szocializmus alatt létező magyar nagyzenekarok, a Rádiózenekar, az Állami Hangversenyzenekar, az Operazenekar szociológiai helyzetét, minőségét, munkamorálját és egyéb tulajdonságait jellemzi, a lesújtó vélemény mellé örömmel olvasnék egy másik szempontú elemzést egy zenetudós vagy kritikus tollából. Egyáltalán: egy analízist arról a politikai-művészeti helyzetről, amelyben a Kamarazenekar megalakult. Igaz, ez igényelt volna némi utánajárást. Így aztán be kell érnünk Rolla szomorú végkövetkeztetésével: „A szimfonikus zenekari játékból tehát nem tudtunk inspirációt meríteni…

retkeslisztferencDe mielőtt folytatnák, egy kis kitérő. A zenekarokat jellemezve felbukkan egy pillanatra „a legendás” Simon Albert neve. És mivel Rolla és a Liszt Ferenc Kamarazenekar más tagjai is játszottak vele az általa vezetett KISZ Központi Művészegyüttesének szimfonikus zenekarában, érdekes lett volna megtudni, hogyan vélekedik ma a mindenki által „Jumi”-nak becézett Simon képességeiről, tudásáról, zenekarvezetői erényeiről, esetleg hiányosságairól Rolla János. Ám erre nem volt kérdés. Kár.

Visszatérve az indulásra, Rolla elmondja, hogy ebben a helyzetben „Budapest zenei életéből, az itt megforduló világnagyságok előadásaiból” kaptak ihletet. Ez megint továbbgondolásra érdemes megállapítás, hiszen manapság, – elsősorban amióta megépült a Bartók Béla Nemzeti hangversenyterem – a világnagyságok egymásnak adják a kilincset, mégsem tűnik nagyon inspirálónak ez a vendégjárás. De mindez egészen másként festett negyven évvel ezelőtt. A világtól elvágva, a szocializmus bizonyos értelemben sötét, más tekintetben furcsa mód művészileg kedvező éveiben a zenész pálya nyilván a világba való kilépés lehetőségével kecsegtetett – a szó több értelmében is. Kár, hogy a kérdező nem ment utána a „zenészlét szociológiája” elnevezésű kérdéscsoportnak. Rolla – egy nagy és sokat megélt művészpálya tapasztalatainak birtokában – bizonyára sok megszívelendő gondolattal gazdagíthatta volna a képet.

Ehelyett kedves történetmesélést kapunk (tapasztalataim szerint a zenészek mindig is nagy anekdotázók voltak), életképeket tengeri utazásokról, a Szovjetunióbeli abszurditásokról, hasonlókról. Ám egy idő után ez eléggé unalmas és lapos is, valljuk be. És a narráció csak akkor lesz megint kicsivel izgalmasabb, amikor a historikus előadásmód problémájára terelődik a szó, de aztán ez is elhal, elernyed, és a zenélés iránt komolyabban érdeklődő olvasó kielégületlen marad.

Persze, nem is a gondolatébresztés vagy elgondolkodtatás volt a célja ennek a nem túl igényesen tördelt, rossz papírra nyomott, kimondottan silány fotókat tartalmazó kiadványnak. Inkább talán a dokumentálás, annak regisztrálása, hogy létezik egy világszintű zenekarunk. Így aztán a második rész dokumentumokat közöl, némelyikük érdekes (pl. Tóth Aladár 1938-as cikke a Sándor Frigyes által alapított Budapesti Női Kamarazenekarról), némelyikük meg érdektelen (pl. Bánó András emlékezése apósára, Sándor Frigyesre).

A kötet harmadik részében válogatást olvashatunk a zenekarról megjelent kritikákból. Ebből mindössze azt szűrtem le tanulságként, hogy Kroó György rettenetes űrt hagyott maga után a zenekritikai szakmában. A könyv végére biggyesztett „diszkográfiát” pedig nyilvánvalóan nem szakember készítette.

A végére már csak egy kérdésem maradt: miért hiányzik a határozott névelő a kötetke címéből?

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek