A befogadó helyszín, ahol mindez létrejöhetett, napjaink legnagyobb francia mecénásának az alapítványa, a Fondation Louis Vuitton. Bernard Arnault, a luxus divatmárka tulajdonosa elképzelése szerint a bő két éve átadott intézmény olyan térként funkcionál, amely a lehető legszélesebb réteget szólítja meg, elmélkedések és vitafórumok helyszíne művészek és értelmiségiek számára.
A luxustextilekből meggazdagodó egykori orosz iparos és a Franciaország második legnagyobb vagyonát birtokló Bernard Arnault között a párhuzam szembetűnő: az LVMH márkacsoport textilekben is érdekelt luxuscikkeket gyárt (a Dior, a Givenchy vagy a Bvlgari is a csoport tulajdona). Mindketten műgyűjtők. Az LVMH kiemelten kezeli a tehetséggondozást, számos párizsi kiállítást szponzorált, ahogyan Scsukin anno fiatal, kevéssé ismert és „vad” művészektől rendelt képeket, palotája pedig nyitva állt a látogatók előtt vasárnaponként, később hetente több napon át, hogy közzétegye kincseit. A kiállítás legvégén azok a Scsukin köpönyegéből kinőtt orosz festők képei lógnak, akiket a modern francia művészet végleg magával sodort: Goncsarova, Tatlin, Malevics vagy Rodcsenko.
A korábban lehetetlennek titulált művelet, ti. egybegyűjteni a Scsukin-kincseket – a bolsevik hatalom által 1918-ban elkobzott és államosított, évtizedekig múzeumok pincéiben veszteglő, főként francia mesterek műalkotásait -, hatalmas kihívás volt, amelyhez maga a mecénás leszármazottja is segédkezett. „Visszakaptam az emlékezetemet” – nyilatkozta a nagy pillanat kapcsán a Franciaországban élő unoka, André-Marc Delocque-Fourcaud.
A kultúrdiplomácia diadalaként 130 képnek és néhány szobornak sikerült összegyűlnie az eredetileg 274 műtárgyat tartalmazó legendás gyűjteményből a szentpétervári Ermitázsból és a moszkvai Puskin Múzeumból: 65 jött innen is, onnan is. Ez egyúttal az orosz múzeumoknak a Nyugat felé való nyitását is bizonyítja, hiszen soha eddig ilyen nagy számban műtárgy nem hagyta el a falaikat. Fontos kiemelni az orosz-francia közös igényt is a Szergej Scsukin előtt való tisztelgésre. Ez a rendkívüli ember mindkét nemzethez szorosan kötődik. Francia földön halt meg, miután Lenin alatt elhagyni kényszerült hazáját, és ott új életet kezdett. Képeitől, palotájától megfosztottan is egy derűs idősödő úr néz vissza ránk a fotókról.
 Henri Matisse: A stúdió |
A magyar közönség már találkozhatott néhány, a Scsukin-kollekcióból származó francia mesterművel 1978-ban, illetve 2010-ben. Éppen hét éve, hogy 55 képet kölcsönzött a Puskin Múzeum a budapesti Szépművészetinek, akkor Scsukin mellett egy másik nagy műgyűjtő, Ivan Morozov szintén elkobzott kincsei közül való képek is a nyilvánosság elé kerültek.
A tárlat címe, A modern művészet ikonjai, nem elég frappáns, de pontos: a Trubeckoj-palotában a Monet-k, Matisse-ok, Picassók vagy Gauguinek sűrűsége, elhelyezése az ortodox templomok ikonosztázait imitálta. A képek tematikája miatt is Gauguin-ikonosztázként emlegetett 16 festményből most 11 utazott Párizsba. Ennyi Gauguin együtt már önmagában is sokkoló. A palota ún. rózsaszín szalonjában a halványzöld falakat a virító Matisse-ok borították anno, a rózsaszínű plafonnal kombinálva egészen kivételes hatást nyújthattak…
Nem utolsósorban a gyűjtőnek a művészethez való kapcsolódására is utal e cím: Scsukin életének tragikus eseményei okán – két fiát és első feleségét is elveszíti fiatalon – a túlélést, a békét jelentette, ikonként működött egy-egy kép.
A gyűjteményben olyan ikonikus képek szerepelnek, mint Henri Rousseau Költő és múzsája (Guillaume Apollinaire és Marie Laurencin portréja, 1909), Paul Cézanne Mardi Gras –ja (Húshagyó kedd, 1888-1890), vagy a Monet –féle Reggeli a szabadban (1866) egyik változata.
 Henri Matisse: Vörös szoba. A képek forrása: Fondation Louis Vuitton |
A március elején záró kiállítás hajrájában olyan marketingfogásokkal igyekeznek enyhíteni a remekművek előtt tolongó tömegjelenséget, mint a Morning Scsukin! – fenomén, ami egy reggel 7 (!) órától 9-ig érvényes belépőjegy, ami mellé helyben reggeli is dukál. Az eddig 21 óráig üzemelő helyszín pedig este 11-ig tart nyitva az utolsó héten. Igyekeznek tehát, hiszen még az érdeklődés olyan méreteket öltött, hogy előre megváltott jegyekkel is 20-30 percnyi torlódásra lehet számítani. Ez nyilván kihat a kultúrélményre, kicsit könyökölni kell, kivárni egy-egy Gauguin, Monet vagy Picasso előtt, de összesítve elég gördülékeny a látogatás a nagy terek miatt.
A mennyiséggel azonban már nehezebb megküzdeni. A befogadhatóságon túlmutat a 130, szinte kivétel nélkül műremek. Nyugtalanná tesz. Valójában már A desszertért megérte a dolog. A Matisse legjobb korszakából való nagyméretű festmény A vörös szoba, Vörös harmónia (1908) címeken is ismert. Ahogy az ember elé tárul, azonnal megfogalmazódik benne, hogy a lehető legjobb helyen van, a szobalány éppen neki készíti az uzsonnát és most már soha nem hagyja el ezt a szobát…
Másik kedvenc Cézanne kubista, sugárzó-magnetikus tájképe, az Aix-i táj (vagy Montagne Sainte-Victoire vue des Lauves, 1904-1905). Ilyen élmények mellett sajnos bekövetkezik az, hogy a tárlat 13-14. termeiben elhelyezett Picassókra már csak legyint a túlterhelt látogató…
Ma elképzelhetetlen egy ilyen kollekció. Szergej Scsukinnak érzéke volt hozzá (nem értette, de érezte Picassót – akitől 50 képet is birtokolt) és nyilván jól válogatta meg párizsi galériásait.
Bernard Arnault is jó kezekben van: Jean-Paul Claverie-vel dolgozik együtt, aki korábban Jack Lang francia kultuszminiszter tanácsadója volt. Éppen március elején veszi át első külföldiként a MOMA által művészetpártolásért neki ítélt David Rockefeller-díjat New Yorkban.
Leendő gyűjtőknek három bűvös szó tehát: merészség, hibátlan ízlés (vagy intuíció) és tőke. Aztán jöhet az örökkévalóság. Ez a recept.
A kiállítás 2018. március 5-ig látogatható.