Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

AZ EMBERISÉG LEJTMENETE

Wajdi Mouawad: Futótűz / Radnóti Színház
2017. jan. 25.
A darab akár egy krimi, de mindenképpen egy nyomozás története, ahol nem a gyilkost kell kideríteni, hanem a hallgatást megtörve a múltat. Vérre megy ez is. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.

Wajdi Mouawad líbanoni-kanadai író, és ezzel elég sokat elmondtam a darabról is. A Futótűz ugyanis egy, a líbanoni háború elől végül Kanadába menekülő asszony története; ráadásul összetettebb annál, amit maga a menekülés diktálna, hiszen nőként otthon békeidőben is szikár, kemény élet várna rá. Tanul és menekül: az előbbi belső késztetés és nagyanyai végrendelet, utóbbi kényszer.

Élettörténetet mesélnek a Radnóti színpadán; egy asszonyét, akitől elvették a gyerekét, amikor megszületett. Vándorol és nyomoz, kérdezősködik és keres, útját pedig vér, öldöklés, megaláztatás és kiszolgáltatottság szegélyezi.

Kováts Adél
Kováts Adél

Nagyjából olyan megpróbáltatások, mint amilyeneknek a mostani hírekben vagyunk szemtanúi. Az életükért, családjuk életéért és jövőjéért menekülők útja nemcsak fizikailag nehéz, hanem azért is, mert legtöbbször – legalábbis intézményesen és a nagypolitika szintjén – a biztonságban élők közönye és elutasítása kíséri vagy fogadja őket. Az együttérzés, a szolidaritás, és a többi, manapság veszélyben lévő humanista erény alig pislákol Nawal, az asszony történetében.

Keretes a darab: Nawal végrendeletében ikergyermekeire rója kötelességként, hogy keressék fel sosem látott apjukat és bátyjukat, vagyis rakják össze maguknak azt a puzzle-t, amelyet ő nagynehezen összerakott ugyan, de élete utolsó éveire bele is némult. Ez, a hallgatás, az asszony némaságba burkolódzása is erős vonulata a drámának, még ha a gyilkolászás és az életveszély közepette nem hangos, sőt.

Nincsen ínyére a két fiatal felnőtt gyereknek – akik ráadásul nem éltek kifejezetten szeretetteljes viszonyban az anyjukkal – ez a kutatómunka, a kalandos utazás, és egyáltalán: a múlt és a hiányzó családtagok megismerése. A hallgatás mérgezett és mérgező gyümölcse ez: a múlt homályba burkolása, mélyre temetése, a megismerés elutasítása.

A Radnóti színpadának túlnyomó részét egy medenceszerű mélyedés foglalja el, melyben nehéz a járás, a mozgás, mert fehér, hószerű anyag borítja; Menczel Róbert díszlete ezzel együtt sokat tud, többszintes, plexilapos használati közeg. Alföldi Róbert tőle meglehetős szokatlanul a mozaikos történetet szolidan és szelíden rakta színpadra; ezúttal nem a svung és az a bizonyos, az egészre rátelepülő nagy ötlet dominál, hanem az aprólékos, áttetsző mesélés. Rendezői ötlet, vagy inkább fogás, technika mindazonáltal van: szépen lassan és nem is egyszer szemszöget váltunk. A menekülés drámáját egyre inkább úgy látjuk, ahogy Nawal, az anya, aki évtizedeken át nemcsak megszállottan és semmitől vissza nem rettenve tart célja felé, a következő állomásra, ahol fiát föllelni reméli, hanem bele is tompul a környező kegyetlenségekbe, egyre közönyösebben látja életformának az élhetetlent. Aztán a rendező egy-egy képpel kiránt bennünket Nawal perspektívájából, és a gyerekek (amúgy különböző) tekintetével nézünk a múltba, máskor meg Aleppo, a háború a tömeggyilkosság, az emberiség egyik legszörnyűbb lejtmenete ugrik be. Nem, nincsen egy hajszálnyi utalás semmire; ez a befogadói hozzátétel, a közönségé, amely mindig "jelenidőből" áll.

László Zsolt, Martinovics Dorina, Olasz Renátó
László Zsolt, Martinovics Dorina, Olasz Renátó

Alaposabb dramaturgiai munka bizonyosan nem ártott volna a darabnak és az előadásnak – egy-két közhely és ordítóan rossz mondat kikerülhetett volna még belőle. Így is érződik, hogy az alkotók minden erejükkel tolták minél messzebbre az egészet a melodrámától a valódi – csöndesebb, de mélyebb – drámaiság felé.

Az anya végrendeletét a gyerekeinek felolvasó közjegyzőt László Zsolt játssza. Kéztördelős hagyatékgondozója virtigli és komikus kishivatalnok, örökké kicsit zavarban van, de azért körülményesen és erőszakosan nyomja az eleinte vonakodó gyerekeket a múlt és az anya megismerése felé. A pragmatikus, feladatmegoldásra kondicionált lány előbb indul el, és jut érzelmileg is közel a célhoz, a megfejtéshez, mint a szeretethiányos, szenvedélyesebb, "felpaprikázott" fiú; Martinovics Dorina és Olasz Renátó ikerpárja igazi jelenidő.

A sokszor lefojtott hangvételű, máskor nagy időugrásokkal operáló, mozaikos szerkesztésű sztoriban már a fiatal Nawalhoz társként szegődik a robbanékony, csupatűz Sawda; Lovas Rozi dinamikus játéka szinte fölperzseli a színpadot, hol a tudásvágy, hol a felháborodás, hol a makacsság hajtja előre. Sodró Eliza az anya ápolónője szerepében egyszerre finom és erőteljes vonalakkal rajzolja meg a "nem-százas" nő portréját, aki sok órányi hallgatást vett magnóra betegétől, és akkurátusan, szenvtelenül adagolja segítségét a lánynak.

Csomós Mari. Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu
Csomós Mari. Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu

Csomós Mari parányi jelenete a nagymama szerepében emlékezetes, és a főhős szempontjából sorsdöntő. Gazsó György orvosának monológja kivált emlékezetes. Pál András Nihadja az ölés megszállottja: az a bizonyos utolsó pillanatot, a kihunyó életet örökítené meg fényképezőgépével. Idegen számára az élet, és otthonos a halál.

Kováts Adél játssza Nawalt, az asszonyt; sokszor – a jelenidejű jelenetekben, a "halála" után – némán és mozdulatlanul áll egy plexi lap mögött, mintegy nézi a történetet, és ekkor is magára vonzza a tekintetünket mély, moccanatlan drámaisága. Több évtizeden vándorol végig, fizikai változása szemmel látható, noha teljesen eszköztelen. Az eltökéltség szikár erővé alakul benne, és egy hatalmas sorson hajtja végig. Gyűlölet, szeretet, bosszú és megbocsátás villódzik a nagyívű alakításban, melynek koronája paradox módon az a hallgatás, ami beszédet parancsol. Beszélni kell, elmondani, hogy ne pusztuljon ki sem az egyén, sem a közösség történetéből az, ami történt.

Ez a valódi öröksége Nawal két gyerekének is, ahogy ott állnak a közjegyző mellett, közös esernyő alatt, függönyszerű hóesésben. Na, ez a jelenet igazán erősen mutatja, hogy az előadást Alföldi Róbert rendezte: sűrű, erős – és nem le-, hanem felütés a végére.

Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt érhető el. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek