Viktoria Mullova és az Orchestra Barocca di Venezia
2017.01.22.

Január 16-án az Orchestra Barocca di Venezia Viktoria Mullova társaságában adott nagyszerű hangversenyt a Zeneakadémia „Tiszta barokk” elnevezésű sorozatában. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.

Az Orchestra Barocca di Venezia rendkívül temperamentumos, erőteljes, már-már zörejszerű gesztusokban és kontrasztokban gazdag előadói stílusáról ismert. Ám az Il Giardino Armonicóhoz hasonlóan – amelynek köpönyegéből az egész mai, ragyogó észak-olasz barokk zenekari iskola előbújt – kellő fegyelemmel és tudatossággal, no meg biztos technikai tudással tartják féken heves temperamentumukat.

Andrea Marcon
Andrea Marcon

A tisztán hangszeres műsor persze nem volt „tiszta barokk”: mintegy kétharmadát ugyan élvonalbeli késő barokk komponisták (Geminiani, Telemann, Vivaldi, Händel) concertói tették ki, két darabot viszont a bécsi klasszikának szenteltek: kakukktojásként egy nem-koncertáló darabot, Mozart K 138-as F-dúr divertimentóját – amelyet az ismertető szerzőjének álláspontjával szemben nem mindössze tizenöt évesen, hanem mindössze tizenhat évesen komponált –, befejezésképpen pedig Haydn G-dúr hegedűversenyét.

Az a kevés kifogás, amelyet a hangversennyel kapcsolatban emelhetünk, inkább csak a műsorválasztást érinti. Szép dolog, hogy a program egészen az 1770-es évek elejéig előreszaladva ízelítőt adott a bécsi klasszikából is, továbbá az is, hogy Haydn és Mozart együtt képviselték ezt az időszakot, de Haydn G-dúr hegedűversenye nem olyan kiemelkedő darabja  a 18. századi versenymű-irodalomnak, ami igazán emlékezetes kicsengést adhatott volna az estének – különösen nem az egyszerre elbűvölő és izgalmas Mozart-gyöngyszem után. Mellesleg talán a – bizonyára – Telemann által komponált második darab, egy hegedűverseny, is kissé halványnak hatott Geminiani és Vivaldi között. (Itt be nem jelentett műsorváltozás történt: a kiadott műsorban szereplő, négy szólóhegedűre és semmi másra komponált, négytételes Telemann-kamaraconcerto helyett egy szabályos, háromtételes, zenekar-kíséretes hegedűverseny hangzott fel; különös, hogy az ismertető szövege – mindenféle konkrétum nélkül – hegedűversenyt említ, tehát írója tudhatott a változásról, a műsort azonban mégsem javították.)

Ezzel szemben az Andrea Marcon által vezetett zenekar már az első műben, a Corelli-féle La Folia-variációk Geminiani-féle zenekari concerto-átiratában letette a névjegyét és bizonyította: a legelső vonalba tartozik. Marcon mindvégig a continuót játszva, a csembaló mellől vezényelt, bár a continuo-csoporthoz egy kiváló lantjátékos is tartozott. Kollégái persze nem láthatták a billentyűzetet, és így azt a gumilabdaszerű ruganyosságot, amellyel Marcon a jórészt staccato kísérőakkordokat megszólaltatta, de egyszerre játékos és mégis igen koherens zenei megközelítését így is remekül sugározta ki egész együttesére. Amely együttes, jóllehet precizitása, homogeneitása nem hagyott maga után kívánnivalót, szólistaként is rendkívül meggyőző tagokból áll, amint ezt a Geminiani-mű különböző virtuóz szakaszai bebizonyították. Mindkét hegedűszólam vezetője és mindkét csellista egészen biztosan kiválóan megállná a helyét versenymű-szólistaként is.

Viktoria Mullova
Viktoria Mullova

Ezen az estén azonban Viktoria Mullova töltötte be ezt a szerepet, s ezt semmiképp sem volt okunk bánni. A talán-Telemann-hegedűverseny a hosszas hangrepetíciókra alapuló tételkezdetek ötletére épül, de egyébként nem bizonyult nagyon izgalmasnak. Mullova magabiztosan, biztosan formálva játszott, bár a kadenciákban sűrűn előforduló magas hangok intonációja nem mindig volt teljesen kifogástalan. A zenekar most is mindvégig remekül szólt.

Vivaldi R 208-as D-dúr hegedűversenyében Mullova jobban otthon érezte magát; a nyitótételben egyre inkább élt–ágált a játéka; a h-moll lassú tételben bebizonyosodott, hogy elemében van egy igazi hangszeres recitativo előadása során; a zárótételben meg a sűrű díszítések, a kadencia kettősfogásai bizonyultak maradéktalanul meggyőzőnek. Említésre méltó volt továbbá a csembaló olvadékony átvezetése a II. tételre, illetve abban a lant- (illetve teorba-) continuo finom érzékenysége.

Klasszikus tisztaságú előadásban szólalt meg Händel op. 6 no. 1-es G-dúr concerto grossója is, magvas szólókkal, remekül felépített fúgával. Minden bizonnyal a Mozart-divertimento volt azonban az este ékköve. Marcon felfedezte és érvényre juttatta a felszínen pusztán gyönyörködtetésre szánt darabban az a hallatlanul sok meglepetést, rész-szépséget, a zenei szövetnek, illetve a zenei információnak azt hallatlan választékossággal, eleganciával is párosuló sűrűségét, amely ebben az igénytelenebb műfajban is elárulja Mozart zsenialitását.

A Haydn-koncertre Mullova ércesebb-magvasabb, nagyon szép hangot tartogatott számunkra; a lassú tételben a hang és a kifejezés pedig valamiképpen gömbölyűbbé vált. Az interpretációnak a Mozart-divertimentóban megtalált választékossága továbbra is meghatározó maradt, s mindent összevéve megállapíthatjuk, hogy zenekar és szólista együttműködése itt mutatta meg a bennük rejlő lehetőségek teljességét.

Szerző: Malina János
Helyszín:  Zeneakadémia nagyterme,  Időpont:  2016. január 16.