A Fura / Orlai Produkciós Iroda, Jurányi Inkubátorház
2017.01.15.

A fura című előadás címszereplőjét, Jesper Liert tarthatnánk éppen furának, ha nem volna olyan pokolian ismerős. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.

Mert ezzel a sráccal már találkoztunk, és igazából nincs benne semmi érdekes, csak szorong meg depressziós, ami meggátolja őt a konstruktív hétköznapi működésben és az előrehaladásban: minden áll körülötte, meg úgy tűnik ő is, de ami biztos: reggelente nagyon nehezére esik a helyváltoztatás.
 
Bán Bálint, László Lili
Bán Bálint, László Lili
Az első jelenet másnapos depresszióértelmezése egészen pontos. Rada Bálint hullamereven fekszik a paplan alatt délután, amikor megcsörren mellette a telefon. Rada Jasper Lierje a kómás állapot és a délutáni ébredés miatt érzett szégyen között félúton próbálja elhitetni a vonal másik végén beszélő nagybátyjával, hogy a hangja csak azért olyan, mintha most kelt volna, mert kissé meg van fázva. Aztán elindul az a színpadi időben kínosan hosszú jelenet, amelyben nem történik semmi, vagyis csak annyi, hogy Jesper kikászálódik az ágyból és felöltözik. Két mozdulat között hosszú mozdulatlanság, a nap meggyőződés nélkül kezdődik el, ha őszinték akarunk lenni, teljesen feleslegesen.
 
Hogy mi baja ennek a srácnak, az érthető. Szuterénben lakik, soha nincs pénze, üres a hűtője, és nincsenek valóságos emberi kapcsolatai. Nehezítő körülmény, hogy író, vagyis annak készül, de hogy zseni vagy kókler, azt nem tudjuk meg, csak azt látjuk, ahogy gyűrött, szétdobált fekete papírlapokra írja élete regényét, vagyis csak annyi biztos, hogy ez a regény ugyanolyan szedett-vetett, mint az élete. 25 éves, felnőttnek kéne lenni, de nem mer, a felnőtté válás elől a paplan alá és az alkoholba menekül, a kapunyitási pánik másik neve Jesper Lier is lehetne. 
 
Rada Bálint
Rada Bálint
Fehér Balázs Benő rendezése tulajdonképpen egy nagy buli kisebb-nagyobb megszakításokkal, de olyan buli, amelyben senki nem érzi igazán jól magát. Minden jelenet ugyanabban a térben, Jesper szobájában játszódik, ez az ő elméje vagy lelkivilága, a benne helyet foglaló tárgyak - ágy, hűtőszekrény, fürdőkád, tűzhely – feketék, a szobát színes neoncsövek határolják. A földön fekete papírok hevernek, Jesper író, nagyregényén dolgozik, amelyről később kiderül, ugyanolyan egzaltált zagyvaság, mint amit életéből a színpadon látunk.
 
Az első jelenet elviselhetetlen lassúsága őrült gyorsaságba csap át az első bulijelenettől, és ez a sebesség uralja onnantól fogva az egész előadást. Mellékszereplők sokasága jelenik meg, aztán tűnik is el rövid idő után. Hogy az összes mellékszereplőt ugyanaz az öt színész alakítja, az lényegtelenné, kicserélhetővé teszi a Jesper körüli embereket, a velük való kapcsolatait. Így ezek a karakterek típusfigurák lesznek, felvillantott képek, Jesper velük való interakciója üres és felszínes. Rába Roland Nico Papadopoulosként, egy meleg bár tulajdonosaként, nyakában karácsonyi boával ront be a térbe minden alkalommal, amikor neve elhangzik, majd szinte azonnal el is tűnik, és egy általános apafigurának tűnik Jesper nagybátyjaként és szerkesztőjeként. Radnay Csilla a nő, akit más-más alakban Jesper hazavihetne, ugyanakkor ő a fiú anyjának hangja is a telefonban. Jesper két barátjáról (Bán Bálint, Nagy Dániel Viktor) sem tudunk meg túl sokat azon kívül, hogy egyikük jófiú, aki megszökött a szüleitől, másikuk meg meleg, és filmes akar lenni.
 
 
Radnay Csilla, Rába Roland, Rada Bálint
Radnay Csilla, Rába Roland, Rada Bálint. Fotók: Puskel Zsolt, port.hu
Szinte az összes mellékszereplő Jesper történetének rendelődik alá, amelynek a következménye az, hogy Rada Bálintnak az első pillanattól az utolsóig egyedül kell vinnie az előadást. Ez azokban a jelenetekben megy neki igazán, ahol tényleg fura, vagy legalábbis nem úgy viselkedik, ahogy az adott helyzetben az emberek általában szoktak. Ilyen például az a rész, ahol először találkozik Miriammal (László Lili), a lánnyal, akibe lehet, hogy bele tudna szeretni. Ám idővel mintha kifogyna belőle a furaság, már nem tűnik különlegesnek, csak gyávának és szerencsétlennek, megértjük azt is, hogy a korábbi furaság csak a fontos pillanatok tudatos elkenése volt, hogy nincs itt semmi látnivaló, Jesper igazából nem is olyan fura. Ekkor mintha kicsit elhalványulna Rada Bálint figurája, eltűnik a villogó fények és a party hangzavarának sűrűjében, amely fény- és hangkavalkád Rada Bálint helyett oldja meg az előadás végén Jesper idegösszeroppanását.
 
Érdekes, hogy az idegösszeroppanás pillanatában számol le Jesper a benne élő szörnyekkel, a vadállat-maszkot viselő figurákkal, akik az előadás egész ideje alatt roppant otthonosan mozognak a fiú terében. Ugyanígy érdekes az is, hogy az előadás vége pozitív és reményteli. A kórház után Jasper meghozza élete első döntését, persze, kérdés, hogy jó vagy rossz döntést hozott-e. Kissé indokolatlan ugyanakkor az utolsó jelenet, ahol Jesper az írógépbe a sok fekete papír után egy fehéret fűz be, mintha tiszta lappal indulhatna, mintha egy pillanat leforgása alatt minden magától megváltozhatna.
 
Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt érhető el. 
Szerző: Puskás Panni