Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

NÉHA RÖFÖG IS

Vajda – Fábri: Anconai szerelmesek / Városmajori Szabadtéri Színpad
2008. júl. 23.
Hiába a színpadon parkoló Zastava és az abból minduntalan előpattanó tupírozott hajú táncosok, hiába a retró-turkálókból előkerített jelmezek, az előadásból mégsem ezek, hanem az igencsak egytematikájú poénok maradnak a leginkább emlékezetesek. KOVÁCS BÁLINT KRITIKÁJA.

Egyes darabok újbóli színpadra állításához elkél némi merészség; különösképp, ha példának okáért nyilvánvaló, hogy a nézők a (nem is sokkal) korábbi, legendás ősbemutatóhoz fogják hasonlítani az új produkciót. Ilyen a Vajda Katalin – Fábri Péter szerzőpáros agyából kipattant és rendkívüli sikert fialó Anconai szerelmesek is, melyet elébb a Radnóti Színházban mutattak be, majd néhány év elteltével szinte változatlan formában játszották az újjáéledt Ruttkai Éva Színházban. (Csak ez utóbbi – tíz előadásos – széria mintegy öt és félezer nézőt mozgatott meg.)

Jelenet az előadásból.
Jelenet az előadásból.

A zenés, könnyed és rendkívül szórakoztató darabot most a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház retró-díszletébe emelte a színlapon Tompagábor Kornélként szereplő (az előadást kis híján elmosó esőt kommentálva Tompa Gáborként bemutatkozó) rendező, s ezt mutatták be nyári vendégszereplésükön a Városmajori Szabadtéri Színpad lelkes közönségének. S hiába mondanánk, hogy az egerszegi közönség talán nem ismerte az „eredeti” előadást, így csak a Városmajorban összegyűlteknek lehet viszonyítási alapja – jó is lenne a helyzet, ha csak a nagy elődhöz hasonlítva hagyna kívánnivalót maga után a poros tengerparti kisváros, Ancona lakóinak újból elmesélt komédiája.

Tompagábor rendezése minden ízében vaskos. A színészek majd mindegyike jóval közönségesebbre játssza figuráját, mint az feltétlenül indokolt lenne, de közönséges az egész előadás fundamentuma, a humor is. Ha ugyanis a szövegből bárhol altesti utalás érezhető ki, hát színészei azonnal serénykednek a lehető legegyértelműbbé tenni azt, ahol pedig nem csak utalás van, de eleve félreérthetetlen a szituáció, ott ismételgetik és nyújtják a jelenetet. Jellemző, hogy Lucia és Luigi, a szerencsétlen szerelmespár (Csávás Dóra és Hertelendy Attila) a legnagyobb átéléssel azt a jelenetet játssza, melyben az esti hashajtó hatásától görnyedezve (és vörös fejjel fújtatva, és az érintett testrészek után kapdosva, és üvöltve, és így tovább) kell helyt állniuk másnap reggel. De jellemző az előadásra a főszereplőt, Tomao Nicomacot adó Kiss Ernő félreértelmezett, szándékosan ripacs játéka is – talán elég annyit említeni, hogy az örökifjú patrióta szerepében szabálytalan időközönként megragadja oly sokat dicsért hímtagját, s eközben röfög. Szemlátomást mindenki elfelejtette, hogy Tomao egy jobb napokat is látott, igazi talján amorózó, romantikus, szerenáddal udvarló szerető. Itt egy visszataszító, stigmatizált beszédű tuskó tetszeleg – hogy miért vonzza a nők tucatjait, rejtély.

Már a legelső percben, a kiábrándítóan harsány prológusnál kitűnik, mi a legfőbb hibája az előadásnak: a színészek a könnyed szerepeket túlságosan könnyedén veszik. Kivételként kell megemlíteni a cukrászda-tulajdonost adó Szakály Aurélt, aki képtelen jelmezeire és ezekkel jól harmonizáló, Nick Cave legújabb imázsát idéző megjelenésére építve erőteljes színpadi jelenléttel bír – feledtetve aktori képességeinek hiányosságait is.

Jelenet az előadásból (Szkárossy Zsuzsa felvételei.)
Jelenet az előadásból (Szkárossy Zsuzsa felvételei.)

Az Anconai szerelmesekben a zenével, a jól eltalált, régi olasz slágereket ötletesen kifigurázó dalokkal (legalább) nemigen lehet mellényúlni. A muzsikával nincs is gond: az élő zenét szolgáltató öttagú együttes remekül teszi a dolgát. A legfájóbb élményt itt is a főszereplő Kiss Ernőnek köszönhetjük: noha szerepe szerint valóban nem tud énekelni, azért a cukrász Giovanni darabbéli macskáját idéző vokális teljesítményt aligha lehet csak a hű szerepfelfogás számlájára írni. Nem tudom, hogy csak a városmajori szabadtér híresen rossz akusztikája, netán a radnótis-ruttkais emlékekkel való összehasonlítás miatt nyújt kevésbé elsöprő hatást a mikrofonokkal is megerősített ének; némely duett egyenesen egy karaoke-klub haloványabb produkciójával mozog egy regiszterben.

Lehet, hogy az altesti poénok szenvedélyes tolmácsolásába fektetett energiákból kellett volna átcsoportosítani valamennyit az éneklésbe – szebb estét tölthettünk volna Anconában.

Kapcsolódó cikkünk: Nyári fesztiválok 2008

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek