Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

NINCS MESE

Óbudai Danubia Zenekar / Zeneakadémia
2008. jún. 2.
Manapság divattá lett, hogy címet is adnak egy hangversenynek, az Óbudai Danubia Zenekar Mesék a zenében feliratú koncertjén Héja Domonkos vezényletével Humperdinck, Prokofjev és Stravinsky mesealakjai vonultak fel. CSONT ANDRÁS CIKKE.

Engelbert Humperdinck
Engelbert Humperdinck

A Jancsi és Juliska című opera nyitányának kezdete nem bűvölt el, a kürtök korálszerű szólama a hamiskás, gikszeres belépés miatt nem teremtette meg a mese német romantikus hangulatát, ami utána jött, az meg jelentősen túldimenzionáltnak hatott. Noha tény, hogy Engelbert Humperdinck művészetét erősen befolyásolta Wagner, akinél asszisztensként is dolgozott Bayreuthban, és az is megállapítható, hogy a meseopera bevezetése némely elemében mintha a Mesterdalnokok nyitányának rokona lenne. De érzésem szerint a karmester, Héja Domonkos kissé túlsózta a dolgot, a rendkívüli hangerővel játszó, hatalmas zenekar inkább durván és nyersen, mint monumentálisan szólt, és az erősen maszatos, differenciálatlan hangzás ugyancsak elidegenítően működött.

Szergej Prokofjev
Szergej Prokofjev

A következő szám, Prokofjev Péter és a farkas című narrátorral ellátott szimfonikus költeménye amolyan gyerekdarab, és ismeretterjesztő szándéka is bevallott: a különféle mesefigurákat különféle hangszerek személyesítik meg, alkalmat adva ezzel a zenekar tagjainak a szólisztikus fellépésre, a gyerekhallgatóknak meg zenei tudásuk, hangszerismeretük bővítésére. A mesélő, Fullajtár Andrea kapott egy hatalmas fotelt és egy állólámpát, ám ez a suta díszlet a legkevésbé sem teremtett estimesés hangulatot, még kevésbé a mű előtt bejátszott Cicavízió szignál. Ezeket leszámítva kellemes, korrekt előadást hallhattunk, Fullajtár gyönyörűen zengő hangon, a maga megszokottan magas színvonalán olvasott, a muzsikusok – különösen a fuvolista hölgy – nagyjából virtuózan kezelték hangszereiket, de a hangtest ezúttal is túlpocakosodott, részben megszüntetve ezáltal a darabhoz szervesen hozzátartozó intimitást, a zeneszerző közvetlen, baráti odafordulását a hallgatókhoz.

Szünet után a 20. század egyik legszellemesebb és legszínesebb partitúrája, Stravinsky Petruska című balettje került sorra, ha jól sejtem, az 1947-es változatban. Noha a zenei fajsúly és az interpretáció értelemében is ez volt az est vitathatatlan csúcspontja, annyi talán leszűrhető, hogy ez a mű még túl nehéz ennek a rokonszenves együttesnek. Nagyon szépen indult a darab a farsangi forgataggal, ismét kimagaslót hallhattunk az első fuvolistától, de aztán a színek kissé elszürkültek, a hangzási arányok messze nem voltak ideálisak, megint mindent elsöpörtek a forszírozott forték, a trombitaszóló félresikerült, a klarinét sem állt a helyzet magaslatán, a ritmika olykor erősen billegett, és egészében inkább esetleges képek halmazát észleltük, mint egy nagy dráma, Petruska életének és kalandjainak katartikus lefolyását, a végén a jól megszolgált apoteózissal. Éppen a mese naivitása és megkapó bája hiányzott ebből az előadásból. Olyan mesekönyvet forgattunk, melyből eltűnt a szöveg és a cselekmény szigorú logikája és csak a kissé nyomdahibás illusztrációk maradtak.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek