Rengeteg munka van a falakon, egy részük képcsoportokban; a képek sokszor egymás hegyén-hátán tornyosulnak, egy-egy alkotás pedig igen magasra került, ami nem igazán szerencsés, hiszen ezekre a művekre csak erős alulnézetből látunk rá. A gazdag képanyag és az elrendezés miatt érezhetnénk azt is, hogy a Képző kimeríthetetlennek tűnő gyűjteményéből és a kölcsönzésekből összeállított válogatás szinte ránk zúdul, szerencsére azonban a tablók átláthatóvá teszik a káoszt. A Barcsay-teremben például részletes kronológia tájékoztat a kapcsolódó eseményekről, a legfontosabb változásokról és korszakokról, valamint további falfeliratok segítik a megértést és vezetik végig a látogatót az egyes munkák között.
A kiállítás tagolása világos, kronologikus: a tárlat négy nagy egységből áll, az 1945 és 1949 közötti időszak bemutatásával indul. A Barcsay-teremben egy nagy falon láthatók azok a művek, amelyek még viszonylagos művészi szabadságban születtek. Nuridsányi Zoltán, Orosz Gellért, Papp Oszkár, Hegyi György, Jánossy Ferenc, Kondor Béla és társaik munkái tanúskodnak arról, hogy habár a főiskola hivatalos tanmenetében nem kaptak helyet az absztrakt, formai kísérletek, mégis voltak fórumok (például Francois Gachot franciaórái, Barcsay Jenő üvegtervező stúdiumai vagy Fónyi Géza mozaik osztálya), ahol ezekre mégis lehetőség nyílt. A következő egység az 1949 és 1956 közötti időszakot öleli fel, azt a kort, amikor Bortnyik Sándor igazgatása alatt az oktatás visszatért a 19. századi akadémiák módszereihez. Láthatunk munkákat a mesterektől és a tanulóktól, amelyekből világosan kirajzolódik, hogy az oktatásban a természetelvű képalkotás, a modell utáni precíz rajz, az akadémikus klasszicizálódás váltak mérvadóvá és az avantgárd törekvéseket igyekeztek teljesen kigyomlálni az intézményből. A mesterektől bemutatott művek közül Berény Róbert Festőnövendék című alkotása (amelyen az önmagát korrigáló alkotó láthatjuk) áll a középpontban, de érdekes Bortnyik Korszerűsített klasszikusok sorozata is, amely világossá teszi, ahogyan az egykor még avantgárd művész igyekszik elhatárolódni a modernizmus örökségétől. A diákok munkái is jellemzően tanulmányrajzok, portrék, aktok. Igazán klassz, hogy a később underground művésszé vált alkotók kezdeti szárnypróbálgatásait is szemügyre lehet venni. Kiállították például Csernus Tibor, Konok Tamás, Keserű Ilona korai rajzait, amelyeken még nem mutatkoznak meg a művészek jellegzetes stílusjegyei.
Nagyon jót tesz a kiállításnak a Barcsay-terem egyszerű, mégis igen ötletes installációja, amely egy emelvényre helyezett tanári asztalból és egy íves építményből áll. Az asztal mögött az ötvenes évek mestereinek már említett munkái lógnak, míg az íven az akkori diákok alkotásait és diplomamunkáit láthatjuk, amelyek így kvázi újra megmérettetnek az oktatók előtt. Az 1951-ben bevezetett nyilvános diplomavédésekről egyébként egy külön falfelirat tájékoztat, amelyen elmagyarázzák, miként is zajlottak a diplomavédések, valamint hogy azok célja elsősorban az volt, hogy a külvilág számára is nyilvánvalóvá váljon az intézmény ideológiai-politikai irányváltása. Ennek az időszaknak a különlegessége az a nagy mappa, amely az 1951 és 1954 között végzett diákok diplomamunkáinak fényképeit tartalmazza. A vizsgamunkák is azt igazolják, hogy a növendékek és mestereik egyaránt igyekeztek idomulni a szocreál tematikus, stiláris elvárásaihoz. Ebben a részben olyan kincseket is találunk, mint például Kokas Ignác Asztalosa, Konok Tamás és Csernus Imre diplomamunkáinak vázlatai, Kiss István szobra vagy az egyik kis teremben Kondor Béla Dózsa-ciklusa, ami eléggé kiverte a biztosítékot a maga korában.
A két kisebb teremben egyébként a grafika tanszék működésébe leshetünk be: a felirat elmagyarázza, hogy az ötvenes években itt viszonylagos művészi szabadság érvényesült, így a hallgatók alternatív irányokat is követhettek. Kondor sorozata mellett láthatjuk Gross Arnold két munkáját, Barcsay Jenő két eredeti anatómiai rajzát, valamint Koffán Tükörképét és Gondolkodóját is. Izgalmas az a fal is, ahová Sztálint és Rákosit ábrázoló munkák kerültek: például Pátzay Pál letört orrú szobra vagy Beck András és Csernus rajzai.