Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

AZ ÖTVENHATOT HOGYAN KEREKÍTJÜK?

A bánya – Szerelem / Magyar Állami Operaház
2016. okt. 30.
A nemzeti ünnepre az Opera két mű bemutatójával készült. De egy nézhető és egy kevésbé nézhető operától éppúgy nem lesz felejthetetlen esténk, ahogy kétszer ’56 sem lesz 112. CSABAI MÁTÉ ÍRÁSA.
Elöljáróban annyit mégis leírok: megkönnyebbülés egy olyan 1956-ra emlékező produkciót látni, mely nem fullad a hősök idétlen és éretlen heroizálásába, üres frázisok puffogtatásába, vagy éppen céltalan érzelgősségbe. Einojuhani Rautavaara műve, A bánya egy képzeletbeli diktatúrában játszódik az ország megnevezése nélkül, a Déry Tibor novellája alapján készült Varga Judit-opera pedig a megtorlást követő években. Jót is tett, hogy némileg eltávolodtunk a pontos dátumtól és a pontos helytől – jobban, józanabbul lehet így gondolkodni.
 
Jelenet A bánya című előadásból.
Jelenet A bánya című előadásból.
Einojuhani Rautavaara zenéjét nem igazán ismeri a hazai közönség, pedig a finn zeneművészet legjelentősebb mestere Jean Sibelius óta. A modernségtől idegenkedők is bátran hallgathatják; az 50-es években a neoklasszicizmus, illetve Bartók hatásának jegyében kezdte alkotói pályáját. Népszerűségét pedig olyan nagyzenekari művekkel alapozta meg, mint szimfóniái, zongoraversenyei és a madárhangokra írt versenymű, a Cantus Arcticus. A bánya című operája az ötvenes-hatvanas évek fordulóján készült a szerző szövegkönyvére. Ez a librettó megállja ugyan a helyét, de azért nem hagyhatom szó nélkül gyakori didaktikusságát: monológok, súlyos dialógusok váltják egymást, de hiába akar a szöveg mély és sokatmondó lenni, gyakran csak üres szóvirágokra és sokszor ismételt közhelyekre futja („A szabadság a legnehezebb béklyó”). A zene viszont annál jobb, zeneileg jól árnyalt ellentétes karakterekre épül a cselekmény, miközben képes monumentalitást teremteni egy nagy történelmi esemény apró háttértörténetében.
 
Az előadást három énekes hordozza a vállán: Tommi Hakala, Miksch Adrienn és Fried Péter. A finn énekes jól jelenítette meg a rezignált, de a forradalom gondolatával újra és újra eljátszó Simon alakját. Miksch Adrienn Simon társa, az életigenlő, a racionalitásról gyakorta megfeledkező Ira; hálás szerep, hiszen egyetlen hölgyként tündökölhet, és teszi is. Fried Péter ezúttal biztos intonációval énekelt, stabil pontját képezte az előadásnak. A komisszár szerepében Laborfalvi Soós Béla énekelt, illetve félmeztelenkedett – az előbbit meglehetősen unalmasan tette, és a zenekaron sem mindig énekelt át. Az együttest egyébként Bogányi Tibor vezényelte, de az impozáns tömegjelenetekben remekelő kórus (igazgatójuk: Strausz Kálmán) még nagyobb dicséretet érdemel.
 

A bánya vizuális megvalósulása megnyerő. Vilppu Kiljunen meglehetősen kevésből gazdálkodik, Antti Mattila díszlettervezővel ragaszkodtak a fekete szín dominanciájához, mely klasszikusnak mondható a témát illetően, de nem unalmasnak. Különösen jól nézett ki a második-harmadik felvonásrész színpadképe, mely a bánya mélyén játszódott.
 
Varga Judit műve, a Szerelem nem sikerült ilyen jól, pedig nem akármilyen alapanyagokból készült. Déry Tibor két novellájából (Szerelem, Két asszony) 1970-ben Makk Károly készített filmet Darvas Iván, Törőcsik Mari és Darvas Lili főszereplésével, és az alkotást több nemzetközi filmfesztiválon is díjazták. Déry novellái is kiválóak. Varga viszont többször is hibásan választ és csekély ízléssel tolmácsolja a politikai okból bebörtönzött János, illetve annak felesége és édesanyja történetét. Az Elvis-ruhában, szivarral illegő férfi közjátéka például nem annyira vicces, mint amennyire aláássa a súlyos cselekményt. Zeneileg széttartó az opera: egy hatalmas, hosszú zenekari clusterrel jelenik meg a nyitókép, majd elkezdődik a kamaradrámának tekinthető első rész. Még nagyobb baj van a prozódia szándékos rontásával, mely az opera elején különösen hangsúlyos – akármilyen alkotói szándék is van a megoldás mögött, az eredmény csak irritáló és fárasztó. A történet mélységei az első húsz-harminc perc után sejlenek fel először, a záró képsorok azonban már az érzelgősség határait súrolják. Nem mintha nem lennének átélhető momentumok az előadásban, de oly izoláltan, hogy aligha merülhetett el bennük az Operaház közönsége.
 
Jelenet a Szerelem című előadásból. Fotó: Csibi Szilvia, Rákossy Péter
Jelenet a Szerelem című előadásból. Fotó: Csibi Szilvia, Rákossy Péter
Pedig a zenekar jól játszik, és Varga Judit hangszerelése is tetszetős színeket kelt életre: a szimfonikus zenekart szájharmonika, szaxofon és bővített ütősszekció egészíti ki. Az énekesek viszont kevésbé csilloghatnak szerepeikben. Ennek ellenére Fodor Gabriella és László Boldizsár a házaspár megformálóiként megnyerő, egymáshoz jól illő páros, és színészi játékukban is meghaladják az operai mércét. A többi énekesnek viszont nincs lehetősége a kibontakozásra: Balatoni Éva az öregasszony, Farkasréti Mária a cseléd, Irén szerepében lépett színpadra.
 
A kérdés tehát az, ha sem az ’56-ról szóló popdal, sem az opera, sem a musical nem igazán jó, akkor mégis, mit lehet játszani ezen a napon? Az Egmontnyitányt?

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek