Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

ALACSONYAN SZÁLLÓ IGÉK

Dobozy Imre: A tizedes meg a többiek / Pesti Magyar Színház
2016. okt. 27.
A legendákhoz felérni és a legendákat megkérdőjelezni egyaránt a lehetetlent kísértő vállalkozás. Az előbbire a Pesti Magyar Színház társulata, az utóbbira e sorok írója tesz elszánt, ám sikerrel alig kecsegtető kísérletet. LÁSZLÓ FERENC KRITIKÁJA.

„Dobozy Imre: A tizedes meg a többiek – komédia két részben” – ez áll a színlap tetején, s a más esetekben rendszerint oly egyértelmű és problémamentes tényközlés ezúttal korántsem bizonyul kikezdhetetlennek. Merthogy a 99 éve született Dobozy Imre (akinek 2017-ben esedékes születési centenáriumáról e produkcióval emlékezik meg a Pesti Magyar Színház) – nem írt A tizedes meg a többiek címmel komédiát. Írt ellenben egy Nyílt parancs című filmdrámát, amely 1965-ben hozzávetőleges kiindulási alapul szolgált a nagyszerű Szász Péter, Keleti Márton rendező, no és persze Sinkovits Imréék számára, hogy végül megszülethessen A tizedes meg a többiek című filmvígjáték. Mely film, ez nem vitás, a korban (vagyis a felszabadulás 20. évfordulóján) üdítő humorral és már-már fesztelenül tárgyalta a két évtizeddel korábbi történelmi végjátékot és nyitányt.

Eperjes Károly
Eperjes Károly

Több remek és kedvére elszabaduló színész mozgott abban a filmben, s az egykorú, majd a kései közönség is hálásan fogadta a történet és a dialógusok azon fordulatait, melyek a magyar történelem és a magyar karakter mélyebb, de azért kellően közkeletű megértéséről látszottak tanúskodni. A nemzeti öngúny meg a kis nyelvöltések rokonszenves jelenléte szerencsésen elfedte, vagy legalábbis ki-kitakarta a persze itt is elmaradhatatlan hazugságokat, a szüzsé mindvégig enyhítő-hamisító irányú mesterkéltségét, valamint a muss-pozitív befejezést. A filmet, pontosabban annak legsikerültebb kétszer tizenöt percét nézve ezeken jobbára mindmáig túlteszi magát a néző, ám jelen időben megszülető újrajátszás esetén már jóval nehezebb túllépni az ilyesmiken.

Mert ha pozitíve nincs is A tizedes meg a többiek című komédia, azért azt mégis időről időre eljátsszák: e sorok írója például korai színházi emlékei közt tudja a színre motorjával beérkező Szombathy Gyula főszereplésével előadott Tizedest, úgy 1988 tájáról, a Pesti Színházból. Ehhez a létező előadási hagyományhoz kapcsolódott most tehát a Pesti Magyar Színház bemutatója is, melynek rendezőjeként Lengyel Ferenc alkalmasint kettős feladattal szembesült: igazabbá tenni a sok ponton hamiskás történetet és erős csapatjátékkal és játékfegyelemmel ellensúlyozni az átütő színészegyéniségek hiányát.

Fillár István
Fillár István

A külön-külön is nehéz feladatok megoldásának nehézségéről árulkodott a tény, hogy a mából leginkább kérdésesnek/problematikusnak tetsző figurák, mint amilyen kommunista Szijártó vagy a nemzethalált vizionáló Gálfy zászlós, Horváth Illés, illetve Fillár István alakításában épp ott bizonyultak a leghihetőbbeknek, ahol a filmből nem ismerős mondatokat hallattak, vagyis amikor egy többé-kevésbé komplett világnézeti vitát folytattak le egymással. Igaz, Fillár Istvánnak, aki ősz hajával bizony igencsak túlkoros zászlósnak tűnt, olykor az is sikerült, hogy arcának egy-egy megfeszülésével pillanatokra Darvas Iván emlékét is felidézze számunkra.

Eperjes Károly (mint Albert) nem annyira magát Major Tamást, mint inkább Major komédiákban és kabarékban a kelleténél majd’ mindig hosszabb szárra eresztett ripacs-temperamentumát körvonalazta: inkább általános színészi-komikusi szerepfelfogásuk rokonságából, semmint másolási szándékból fakadóan. A rutin, a személyiség és a színészi múlt együttes hatása így is Eperjest hozta az élre, még ha a művész komornyiknak éppoly kevéssé volt is hiteles, mint egykor Széchenyi grófnak.

Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu
Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu

Bede-Fazekas Szabolcs tizedese a Sinkovitsénál kevesebb svihákbájt, viszont több indulatot mutatott, s hangjával és lendületével jól uralta szerepét. A másik „szerzsánt”, vagyis a sebesült szovjet katona, Grisa Takács Géza alakításában rokonszenvesen életes alakká vált: visszatérő mozgásjátéka a hintaszékkel, széles grimaszai és vigyorai az összjáték jól sikerült pillanatainak a számát gyarapították.

A mondott pillanatokból mégsem áll össze igazi előadás, hiába van meg leltárszerűen minden a filmből: a francia bohózatoktól elcsent átforduló fal, az átöltözések és persze a híres-híres bemondások. Merthogy a darab nemcsak nem létezik, de ami ennél sokkal nagyobb baj – ráadásul ügyetlen is, s ez a második részben kínosan nyilvánvalóvá válik. Az annyiszor idézett bemondásokról pedig sajnálatos módon kiderül, hogy azokhoz mégiscsak kellett Sinkovits, Darvas vagy Pálos György személye. Mert ők mondták, így hát szállóigévé lett „az oroszok már a spájzban vannak”, a „dokument jeszty” vagy a „hogy bírják ezek a fájdalmat”. Most a Pesti Magyar Színház színpadán ugyanezek a fordulatok: csak mondatok. Még ha reflexszerűen be is jön rájuk az emlékeknek szóló nevetés.

Az előadás adatlapja a port.hu-n itt található. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek