Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

„KEZDEK TISZTÁBA JÖNNI MAGAMMAL”

Beszélgetés Eke Angélával
2016. okt. 11.
Eke Angéla öt színházban játszik. Van, hogy főszerepet, van, hogy szinte láthatatlanul mozgat bábot, és van, amikor a szerelemprojektjével utazik világ körüli turnéra. Saját bevallása szerint még keresi magát, és mindenfelé szét akar nézni. PAPP TÍMEA INTERJÚJA.
Revizor: A Junior Prima díjasokat bemutató kisfilmedben szó esik egy cseresznyefáról, ahol a gyerekkorod nagy részét töltötted. Miért másztál le végül?

Eke Angéla: Az ember számára rengeteg dolog csak később válik világossá, azokat utólag fejti meg. Nekem az a cseresznyefa volt az a biztonságot adó hely, ahol egy általam elképzelt világban élhettem. Nem tudom, mi vitt arra tízévesen, hogy színésznő akarjak lenni, és arra törekedjek, hogy ezt az álmomat mindenképp megvalósítsam. Szerencsém volt, mert egy általános iskolai tanárom hallott a Pesti Barnabás drámatagozatáról, az anyukám pedig, akinek akkor semmi köze nem volt a színházhoz, támogatott engem. Valószínűleg azért, mert látta rajtam, hogy én ezt nagyon szeretném csinálni. Van, akinek az életében van egy nagy áttörés, például egy olyan színházi vagy filmszerep, amivel berobban, a pályája onnantól egyenes. Nekem az, hogy ide eljutottam, apró lépésekkel és nagy küzdéssel történt.
R: Miközben küzdöttél, és tetted ezeket az apró lépéseket… vagy tudod mit: konkretizáljuk, például akkor, amikor elsőre, másodszorra, harmadszorra sem vettek fel a színművészetire, egy pillanatig sem volt benned kétely, hogy esetleg mégsem ezen a pályán van a te helyed? 
EA: Volt bennem kétely a sikertelen felvételik után, de az csak arra vonatkozott, hogy én vajon soha nem fogok a Vas utcába járni, mert aki számít, azok nagy része onnan érkezett. Arra sosem, hogy ne legyek színész. 
R: Bábszínész szakon végeztél. Mit jelentett neked a báb az egyetem kezdetén? Foglalkoztál előtte a műfajjal?
EA: A negyedik felvételikor zenés színész és bábszínész szak indult. Énekben nem éreztem magam annyira erősnek, a bábról pedig azt gondoltam, a technikai része megtanulható, hasznos is lehet, így egyértelmű volt, mire adom be a jelentkezési lapot. Ahogy közeledett a felvételi, úgy kezdett egyre inkább izgatni, mit jelent az ember kezében az anyag, mi történik egy bábbal, ha megmozdítom. Megtetszett a „furasága”, az, hogy mi mást, mi többet tud jelenteni az emberhez képest. Az egyetemi évek alatt magához szólított a báb, de magamra kellett szabni a műfajt.
A Junior Prima díjátadóján
A Junior Prima Díj átadóján
R: Ennek a szabászatnak az eredménye lett a Kisasszony, majd a Nylon Group?
EA: Egyetemi vizsgaként szerettem volna valami nagyon érdekeset, izgalmasat, látványosat létrehozni, mert az arctalan gyakorlóbábok és a nem kifejezetten mai képzőművészeti világot képviselő bábok nem keltették fel a fantáziámat. Kuthy Ágnes volt a mentortanárom, ő javasolta Majoros Gyula képzőművész-bábtervezőt, aki egy nap leadta a portán, amit kértem. Ez egy felfújható nejlonkocka volt, és hozzá a felfújó. Szlávik Julival, Kristóf Borival kezdtünk dolgozni, de sokáig csak én voltam és a kocka a Hevesi teremben. Mindent abba akartam belefogalmazni, és magamról akartam beszélni – ennyit tudtam. Az vonzott a feladatban, ami a bábban is: a „bármit bármikor” asszociációs lehetőségei, a stilizáció adta szabadság. Ez az etűd bővült ki egy külföldi fesztiválra Márkus Sanyival (Eke Angéla osztálytársa az SZFE-n – a szerző), és miután hazajöttünk, a semmiből, csak az ambíció által elindultunk a Trafó pincéjében egy produkcióval. Így született a Nylon Group. 
R: És ha a tisztán élőszínházi szerepeidet nézzük, melyek azok, amelyeken keresztül meg tudtad magadat fogalmazni?
EA: A Krúdy Gyula levelezéséből összeállított Hát hogy szeret maga engem? Zsuzsijánál éreztem először, hogy magamról tudok beszélni, arról, hol tartok épp, milyen vágyaim vannak, mit szeretnék elérni. Ebben fontos tényező volt, hogy a darab rendezőnője, Néder Panni a kortársam, így könnyebb volt közös nyelvet találni. A Bánya-szerepeknél nem is annyira a magamról való közlés volt a fontos állomás, mint inkább az, hogyan találom meg vagy fel magam a „nagy nevek” között, hogyan felelek meg nekik. Persze Csizmadia Tibor bizalma támogatott, és tudtam, hogy nem véletlenül hívott, de oda eljutni, hogy elhiggyem, felnövök a feladathoz, idő kellett. A színpadra lépéshez nagy adag önbizalom kell, nem elég annyi, hogy meg akarom mutatni magamat. Ezt az önbizalmat kellett magamban felépíteni. A Guppi Tamarája szintén nagyon eltalált, azt éreztem, láttam már, ismerem, érzem ezt az elnyomott, megalázott nőt, annak ellenére, hogy nincs annyi rossz élettapasztalat mögöttem. A Karinthy Színházban játszott könnyedebb műfajú szerepekben szintén a bizonyítási vágy motivált, a „régi iskola” ismeretének megmutatása. Majd jött a nagy találkozás Szilágyi Bálinttal, akire Zsótér Sándor hívta fel a figyelmünket, jóval azelőtt, hogy együtt dolgoztunk volna. Az aranjuezi szép napokat mérföldkőnek élem meg. Itt csak én vagyok és a szöveg, ami újabb lépcsőfok: idő kellett ahhoz, hogy elhiggyem, tudok annyira sűríteni, hogy a gondolatokat eszközök nélkül adjam át, hogy mindent el merjek dobni a kezemből. És különösen szerencsésnek érzem magam azért is, mert Zsótér Sándorral játszhatok. Tulajdonképp most kezdenek helyükre kerülni a dolgok, és bár még mindig azt érzem, keresgélek, kezdek tisztába jönni magammal.
Nylon Group
Nylon Group
R: Térjünk még vissza a Nylon Groupra. Részt vettetek az RTL Klub Hungary’s Got Talent tehetségkutatójában. Miért neveztetek, és milyen hozadéka lett a műsornak? Meghívásokban, fellépésekben például mérhető?
EA: Csakúgy, mint a Trafó és a Jurányi TITÁNIUM pályázatára való nevezésünk – és az ott aratott siker, amelyből a Halotti T(h)ort hozhattuk létre – ez is egy véletlennek köszönhető, nevezetesen annak, hogy valaki felhívta rá a figyelmünket. Azt éreztem, kihagyhatatlan. Érdekes, hogy a tévés szereplésnek van a legkevesebb kézzelfogható hozadéka. Nem szednek szét bennünket, de nem tudom hibáztatni sem a közeget, sem a tévét, sem a nézőket. Sokan vannak, akik nagy rendezvényeken lépnek fel, és sokan közülük tényleg nagyon jók. Ez viszont nem elég. Nekünk most az a feladatunk, hogy egy ilyen helyzetben feltaláljuk magunkat, megoldást keressünk arra, hogyan kell eladni magunkat. Ez egy másik szakma, de valahol ehhez is értenünk kell.
R: Tehát akkor a Miközben ezt a címet olvassák, mi magukról beszélünk-beli monológod amolyan terápiás kibeszélés?  
EA: Abszolút. Szerettem volna megfogalmazni azt, hogy nagyon sok minden rajtunk múlik. Nem arról van szó, hogy egy csomó tehetségtelen, szerencsétlen fiatal színész, csapat lenne, akik közül az egyetlen jó szárnyal. Szerintem a miénk egy nagyon jó, erős generáció, friss szemlélettel és színházi formákkal. A Nylon Group esetében sem elég, hogy elkészült egy, a visszajelzések alapján izgalmas, jól kinéző, cool produkció, hanem valami több és más is kell hozzá, hiszen ez egy termék, amit el kell adni, amit futtatni kell, aminek a továbbéléséért pályázni kell. És ez nehéz, mert bár a színházi világban kiismerjük magunkat, a piacon nem mozgunk otthonosan.
R: A párod, Puskás Peti pályája mennyi tanulsággal jár neked?
EA: Rengeteggel. Látom azt, mennyit dolgozik azon, hogy egy önmagában egyébként minőségi dolog valóban átmenjen, hogy eljusson a közönséghez. Sajnos vagy nem sajnos, ma már nem elég csak jónak lenni. Miközben türelmesnek kell lenned, a munkával szemben pedig alázatosnak kell maradnod, az utolsókig el menned, hogy magadat megmutasd. 
 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek