Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

UNDER CONSTRUCTION

Erkel: Bánk bán / Gyulai Várszínház és debreceni Csokonai Színház
2008. júl. 18.
A nemzeti dráma után szinte menetrendszerűen következett a nemzeti opera Vidnyánszky Attila nyári kalendáriumában. A Tragédia derekas munka, remek színház volt, ám a debreceni-gyulai koprodukcióban készült Bánk bán esetében már csak ötletelésre futotta. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.

Jelenet az előadásból
Jelenet az előadásból, a magasban Rácz Rita és Tulipán Márton

Vagy mondjuk inkább azt, hogy még? Merthogy a debreceni, a „valódi” bemutató időpontja valamikor ősszel lesz, így aztán mindaz, amit a gyulai Tószínpadon láthattunk, legfeljebb ha munkaváltozatnak tekinthető. Önmagamat ismétlem, amikor a szintén gyulai közreműködéssel készült III. Richárd után újból felteszem a kérdést: miért kell fizető közönség elé vinni egy félig-meddig elkészült előadást? A jelen eset attól pikánsabb, hogy Vidnyánszky Attila már foglalkozott a Bánk bánnal (igaz, a színművel) majd’ öt évvel ezelőtt a Nemzetiben – akik látták az akkori előadást, azoknak számos momentum ismerős lehetett, melyek a gyulai előadásban mégsem találtak rá saját helyükre.

Miért nem működött a Bánk bán Gyulán? Egyrészt azért, mert a romantikus légyottokra talán, színházi előadásokra csak megszorításokkal alkalmas tószéli játszóhely zsebkendőnyi színpada aligha összemérhető a Csokonai Színház grandiózus játékterével. Ebből következően a Vidnyánszky Attila által előszeretettel alkalmazott, freskószerű tömegjelenetek itt legfőképp komikus hatást keltettek: a kóristák áradatának alig néhány négyzetméternyi területen kellett látványosan menetelniük, békétlenkedniük, halottat szállítaniuk és így tovább. A másik, és sokkal bosszantóbb probléma, hogy az előadás szemmel láthatólag nincs kész. Kifogásomra már hallom a választ: persze, őszre beérik majd, saját közegében nyilván eleve flottabbul menne, de ettől függetlenül a fenti, „félkészséget” firtató kérdésem még kérdés marad.

Jelenet az előadásból
Jelenet az előadásból

Nemcsak az előadás, a színpadon lévő palota is félkész, tán átépítés alatt áll (épp mint anno a Nemzetiben): a padlón itt-ott fekete fólia – ezekkel/ezekben halottat is lehet majd szállítani. A II. felvonás elején szorgos kezek pingálják (bevallom, az eleve rémesen világított előadást elöntő félhomályban először azt hittem, suvickolják) a mozgatható, színes üvegablakot. Gertrudis a halála előtt a festett ablaktáblákra helyeztetik meráni alattvalói által, de hiába, a tulipános hinta-trónszék hamarosan ugyanúgy maga alá temeti, mint pár éve a prózai előadásban.

A háttér tróntermet idéz, de a három felvonás alatt a középkorias/gotizáló (?) ornamensek fokozatosan eltűnnek, hogy végül a palota puszta vázszerkezete meredjen előttünk (díszlet: Alekszandr Belozub). A szintén Belozub tervezte jelmezek leginkább sokféleségükkel tűnnek fel. A komor magyar urakon zsinóros fekete mente és kalap (máskor a földre állítható sötét subákat kapnak a vállukra), a merániakon több korból és helyszínről kölcsönzött drapp mindenféle: felszínes másságuk öltözködésükben is tetten érhető. Meg finomkodó mozgásukban is – kár, hogy a koreográfiát egyelőre eluralják az illusztratív, tét nélküli megoldások (koreográfus: Katona Gábor).

Kiss B. Atilla
Kiss B. Atilla. Kiss Zoltán felvételei

Mint utaltunk rá, a Nemzetis előadás gesztusai rendre visszaköszönnek a gyulai-debreceni koprodukcióban. Fölösleges mozdulatokból leginkább Bánk bánnak jut ki, de Melindának se kell a szomszédba mennie, ha mosolyt akar csalni a néző arcára. A saját tengelye körül ideggyenge búgócsigaként meg-megpördülő fehérnéppel pontosan az a baj, mint a nagy löttyös indulatból kifolyólag padot borogató, olykor morcosat toppantó Bánkkal – ezeknek a gesztusoknak lehetne értelmük, jelentésük, sőt közük az opera értelmezéséhez is, de az előadás jelenlegi állapotában nem többek műidegen zárványoknál. A legósdibb operajátszási hagyományokat folytatják a lefúrt lábú, a legbensőségesebb pillanatokban is szigorúan a rivaldával szemben éneklő szereplők.

Akik egyébként többnyire meggyőzően teljesítenek, de igazi elismerés a gyulai bemutató estéjén mégis leginkább a Kocsár Balázs vezette debreceni filharmonikusokat illethette, akik mindvégig fegyelmezetten, olykor kifejezetten ihletetten játszottak. Kiss B. Atilla soknyári Bánk bán: ő ugyan korrektül teljesítette Vidnyánszky rendezői utasításait, de mindannyian tudjuk, hogy hangja is olyankor működik igazán, ha bármiféle machináció nélkül áll és énekel. Szokatlan választásnak tűnt, mégis meggyőzött Bátki Fazekas Zoltán Petúr szerepében; a Biberachot játszó, jó formában éneklő Cseh Antal pedig a játszó személyek között szinte egyedüliként nem csupán gondolt valamit szerepéről, de azt képes volt meg is mutatni. Bódi Marianna Gertrudisából és Geiger Lajos II. Endréjéből épp csak a fenség és az erő hiányzott: még oly látványos szcénákba kényszerítve is sikerült tökéletesen érdektelennek maradniuk. A Melindát éneklő Rácz Rita viszont mindenestül csalódás volt: álságos gesztusai kiábrándító énekhanggal párosultak.

A vastapsoló gyulai közönség persze nem törődött efféle kicsinységekkel. Csak remélni merem, hogy az alkotók nem bízzák el magukat a nézőtér ovációja hallatán, hiszen tudniuk kell, hogy a Bánk bán magyar színpadokon tapasztalható konstans sikere többről, másról szól.

Kapcsolódó cikkünk: Nyári fesztiválok 2008

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek