Jelenet az előadásból |
Márpedig a Turandotot éppen a színek tobzódása avatja az operaszínpad egyik legjelentősebb, repertoárról levehetetlen darabjává. Ahhoz, hogy a végig színpadon tartott nagy létszámú kórus jeleneteiből, a kínai császári palotában és környékén játszódó monumentális szcénákból a Puccini lekottázta elementáris erő áradjon, kivételesen szárnyaló fantáziájú díszlet- és jelmeztervezőre, a tömeget adekvát módon mozgatni tudó, a főhősöket pedig az őket megillető figyelemmel megajándékozni képes rendezőre van szükség. Különösen akkor, ha a színrevivők eltekintenek a Turandot alakja köré fonható pszichologizáló értelmezésektől (a férfiaktól irtózó, fejüket lándzsahegyre tűző császárlány kiköveteli magának a freudista interpretációt), és helyette „pusztán” látványos, eget-földet megremegtető előadást vezényel le.
Rálik Szilvia és Cselóczki Tamás |
Szegeden most félig-meddig ez történt. Merőben új rendezői koncepció nincsen – sőt: Kesselyák Gergely színrevitele meglehetősen zavarba ejtő módon akkor döcög a leginkább, amikor érezhetően „rendezve van”. A rendező a mesére helyezi a hangsúlyt (gondoljunk a kínai sárkánynak öltöztetett miniszterekre vagy a szürreális és kissé giccses reptetésekre), meg a tanítani akarásra. Ez utóbbi részeként – igencsak vitatható módon – magyarul szólal meg az opera (mondván, hogy a fiatalokat így lehet becsalogatni a műfajra), illetve didaktikus zárlattal egészül ki: Liu holttestét ezúttal nem viszik ki, fejgép irányul rá, miközben Turandot és Kalaf a lépcső tetején búcsúzik a Szerelem jegyében. Az ártatlan életeken átgázoló szerelem, amellett, hogy Kalafot sem tünteti fel túl jó színben, tanulságnak kissé halovány…
Jelenet az előadásból |
Azonban nem lévén telhetetlenek, az újító értelmezésről természetesen hajlandóak vagyunk lemondani a szórakoztató népszínházi profilt büszkén és okkal vállaló Szegedi Szabadtéri Játékok esetében. Cserébe viszont joggal követeljük a kivételes hangzásnak és lenyűgöző látványnak olyan együttesét, ami minimum a székébe szögezi a nézőt a hűvösre forduló alföldi éjszakában – már csak azért is, mert itt szerencsére erre van pénz.
Hogy a szegedi premieren mindez nem történt meg, azért nagymértékben Zeke Edit díszletét hibáztatom. A szürke alapon szürkében tartott, hamuval borított hegygerinceket és kiégett pagodát éppúgy elkalandozó képzeletünkbe idéző hatalmas, mozdíthatatlan díszletből mintha nagy műgonddal kilúgozták volna a kínai császári palota minden rejtelmét és fenségességét. A tér a meséhez illően feltehetően elvont akar lenni, ehhez képest jelentéktelenre sikeredik.
Jelenet az előadásból |
A szürke háttérből hosszú lépcsősor nyúlik le a színpadkép centrumát alkotó kör alakú, megemelt porondig. A palota ugyanis szigetként emelkedik ki a környező tengerből (?): a nyitóképben apró lélekvesztők árasztják el a színpadot, így érkezik Timur és csapata is. (És ebből a megoldásból következik a Nessun dorma szokatlan módon, dzsunkadalként történő abszolválása a III. felvonásban.) A lépcsősor a Turandot-előadások obligát eleme: a saját dolgában túlontúl magabiztos császárlány elbizonytalanodását hatásosan ábrázolja leereszkedése a nép tagjai közé. A III. felvonásban viszont mintha túl sokat időzne odalent: mégiscsak megközelíthetetlen lénynek kellene tűnnie, nem pedig Liu kínzását közvetlen közelről szemlélő érdeklődőnek. Velich Rita színpompás, részletgazdag jelmezei ellensúlyozni igyekeznek a díszlet szembeötlő hiányosságait. Ez a jégkirálynőnek öltöztetett, a tömegből minduntalan kiragyogó Turandot esetében sikerül is, ám a csoportos jelenetekben hosszan elidőzik a tekintet a színpadon, mire megtalálja az éppen megszólalót.
Cselóczki Tamás, Gábor Géza és Herczenik Anna. Fotók: Szegedi Szabadtéri Játékok |
De legalább a megszólalásokkal nincs különösebb gond (eltekintve az olykor önálló életre kelő mikroportoktól vagy a bemutatón a második felvonást félhangos dorombolással kísérő hangfalaktól). Rálik Szilvia telitalálat Turandot szerepére: izzik körülötte a levegő, a mindent elsöprő vágy és mélyen gyökerező elfojtás, szerelem és kegyetlenség egyszerre árad filigrán alakjából. Cselóczki Tamás Kalafja becsülettel helytáll mellette, de mégsem tudok szabadulni az érzéstől, hogy ennek a nőnek sosem lehet valódi párja ez a férfi. Herczenik Annából sajnálatos módon hiányzik az a törékenység, amivel Liu méltó párja lehetne a kegyetlen Turandotnak. A szegedi előadás felemásra sikerült tisztelgés az idén százötven éve született olasz mester emléke előtt.