Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei
2016.09.28.

Az új Tim Burton-film nem fogja megosztani a fanokat, ahhoz túlságosan rajongóbarát munka, de különösebb izgalmakat sem tartogat. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.

Amit Tim Burtonről tudni kell, az ott van az Ollókezű Edwardban. Vonzódása a görbe geometria, a félénk különcök, na meg az elmaszkolt Johnny Depp iránt; hajlama a klasszikus horrortörténetek morbid Disney-meseként való felelevenítésére; sorok között kiolvasható vallomása a művészethez fűződő viszonyáról. 1990-ben Burton még félreértett művészként látta magát, aki leereszkedik elefántcsonttornyából (a kisváros végében álló gótikus kastélyból) a normálisok világába, ahol felismerik ugyan a tehetségét (Edward sikeres fodrász- és kertszobrász lesz), de a kisstílű egyenpolgárok végül kivetik maguk közül, és visszaűzik gótikus bunkerébe.

Burton számítása nem jött be. Hollywood cinikus hely: nem kiköpi, hanem befogadja a különcöket, betagozza őket a szokásos ügymenetbe. Burton az évek során brand lett, stílusa koppintható védjegy, filmjei fogyasztási cikkek, melyek kiegészítői – táskái, sapkái, kitűzői – a londoni Hamleystől a pesterzsébeti bolhapiacig bárhol megvásárolhatók. Az utóbbi években mintha ez elől menekült volna: kerülte a biztos sikert, mióta az Alice Csodaországban több mint egymilliárd dollárt hozott a Disneynek. Annak a Disneynek, aki anno nem értékelte a Vincent és a Frankenweenie rendezőjének kreativitását, bár saját bevallása szerint sem passzolt tehetségéhez az animátori munka.

Két évre rá Burton egészestés bábfilmként rendezte újra a Frankenweenie-t, amely kedvenc mániáit és motívumait fésülte egybe, és még arról is vallott, mit érez a művész, akinek mindenki el akarja lopni a találmányát. A kutyáját Frankensteinként feltámasztó kisfiú története persze csak a rajongói keménymagot érdekelte, és a hatvanas évek vámpír-szappanoperáját újragondoló Éjsötét árnyék sem robbantott kasszát. A Nagy szemek aztán bevételi rekordot döntött a pályán – negatív irányban. Felejthető, sekélyes film, de legalább hírt adott róla, mit gondol Burton 2014-ben a művészetről. Az elvonultan alkotó szerző és a munkáit eladó reklámszakember örök konfliktusáról beszélt, és bár az – amúgy giccses képeket futószalagon festő – művész autonómiáját éltette, végeredményben elismerte: az alkotó mit sem ér a művészetét a nagyközönség elé táró salesman nélkül.

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
A Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei az ebből levont tanulság filmje. Timburtonös filmet várnak Tim Burtontől? Hát akkor azt kapnak. Félénk különcöt, borús látványt, groteszk fantasyt. Dupla fedezet: a regényt Ransom Riggs burtoni behatásra írta, a filmet példaképe rendezte, ennél tipikusabb Burton-filmet körzővel-vonalzóval se lehetne rajzolni. Épp ez vele a baj. Mintha Tim Burton-generátorral írták volna a sztorit, a karaktereket, a fordulatokat, csak kihagyták belőle azt a kézműves bájt, a kívülállás szívmelengető esetlenségét, ami nemcsak hőseiben, de a rendező legjobb filmjeiben is megvan. Mint az Ollókezű Edwardban. Vagy a Frankenweenie-ben.

Miért is tagadnánk, mindezek ellenére könnyű élvezni a filmet. A helyszínek pazarok, Vándorsólyom ódon kastélyába bármikor beköltöznénk, és a blackpooli tengerpart, ahol Burton forgatott már klipet, olyan csukaszürke melankóliát sugall, ami épp az ő kamerájára való. Ahogy a Sherlock Holmesként pipázó, de a fura gyerekeket darker Marry Poppinsként védelmező, elrajzolt hajú és arcú Eva Green, valamint az új felfedezett Ella Purnell is, aki első blikkre a kislány szőke ikertestvérének tűnik az Addams Familyből.

És a sztori is kifejezetten izgalmas, amíg a walesi kastélyban járunk és egy időhurokban keringünk, és Jake-kel együtt próbáljuk megfejteni, hogyan is működik ez a világ. Felvonulnak itt Burton kedvelt furcsaságai, a különcségük miatt kiutált emberek, köztük egy csontvázlényeket feltámasztó fiúval, a Jake Skellington arcberendezését Guillermo del Toro faunjával keresztező gonoszok, és jelenetek, amik a régi népmesék horrorját idézik, mint amikor Samuel L. Jackson szemgolyókból lakmározik.

Aztán mégis félresiklik ez a jól induló kaland, és a kötelező burtoni kellékek olyan gellert kapnak, amitől kiszámítható hollywoodi pályára állnak. A kis Frankenstein a halott lány fölött sírva jön rá, kibe is volt szerelmes, a félénk Jake-nek meg a bátorságot kell fellelnie magában, pedig a burtoni hősöket épp bátortalan ódzkodásuk teszi érdekessé. A young adult történeteket mozgató tiniszerelem sem működik, és nem azért, mert Asa Butterfield arcjátéka annyira gazdag csak, mint a parton tátogó halé, hanem mert Jake a nagyapja régi szerelmébe szeret bele, és a film egy szót sem ejt ennek az érzelmi kapocsnak a visszásságairól.

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB
A Vándorsólyom kisasszonyból egyébként is hiányzik bármiféle (pszichológiai) mélység. Bár metaforaként ott kísért a történetben a holokauszt (1943-ban járunk, a nagyapa Lengyelországból menekül el a szörnyek elől), Goldman csak jó és gonosz leegyszerűsített harcaként láttatja a konfliktust. A kölykök különleges képességei mögött sem rejlik trauma, nem az életükre, sorsukra adott válasz, hogy az egyik könnyebb a levegőnél, a másik növényeket növeszt gyorsan, a harmadik kezéből pedig tűz lövell, hanem fura szuperhős-tulajdonság csupán.

Burton végül veszni hagyja a történet legérdekesebb felvetéseit. Hogyan hat valakire, ha nyolcvan évig ugyanazt a napot, ugyanazzal a rutinnal kell újraélnie? Miért nem öregszenek mentálisan a kölykök, annak ellenére, hogy a testük a gyerekkorban ragadt? Vagy ha öregszenek, miért szeret bele egy 80 éves nő a 16 éves fiúba? A kívülállók legérzékenyebb hollywoodi patrónusát ezúttal nem az outsiderek lelki élete érdekli, hanem csak az, milyen trükkökkel győzik le a Gonoszt. Burton fantáziája a harmadik felvonásban szabadul el igazán, és bár technóra hangszerelt csontvázcsatája frappáns tisztelgés Ray Harryhausen stoptrükk-animációi előtt, a film csatajelenete a hollywoodi gyerekfilmek logikáját követi, amikben az elbizakodott felnőttek eszén csak azért járnak túl a kölykök, mert mégiscsak ártatlan kölykök, akiknek győzedelmeskedniük kell a nap végén. Jó ötletekkel is támad a film (Jakeből, aki még életében nem lőtt nyílpuskával, nem lesz hirtelen mesterlövész, és sosem talál célba), de mégiscsak a Reszkessetek, betörők! különkiadása ez, Tim Burton stílusában elővezetve.

Amely stílus mintha börtönként záródna most Burtonre. A gyerekek ugyanazt a napot élik át újra meg újra, és bár nem vágynak el onnan, végül kiszakadnak a napi rutinból. Igaz, olyan ócska happy enddel, ami hiteltelen a Sweeney Todd, az Ed Wood, az Ollókezű Edward rendezőjétől. Nem is hisszük el neki. Tim Burton még mindig ott ücsörög a maga építette zárkában, és ugyanazt a filmet csinálja meg újra meg újra. Ideje lenne, hogy kiszabaduljon végre, és új, meglepő tájakra vigye fantáziáját.
 
Szerző: Soós Tamás