Egri Márta és Haás Vander Péter

Stephen Kingnek – noha szép- vagy „magas” irodalmi elismertsége gyakorlatilag nincs, és távolról sem minden regénye remekmű – nem véletlenül veszik a köteteit, mint a cukrot. Leginkább horror- és fantasy-kategóriába sorolt műveit lehet jól összerakott lektűrnek tartani – de meg kell hagyni, hogy az adott zsánerek használatán kívül ért a lélekrajzhoz is, és legtöbb (egyébként korántsem feltétlenül horror/fantasy) könyve nem csak a jó dramaturgia vagy a suspense miatt ragadja magával számos olvasóját.

S ha valamelyikre, hát a Dolores című regényére igaz ez: horrorról szó sincs, a történet a „klasszikus” családi tűzfészekről szól, ahol a férj gyűlöli a feleséget, és már a lányát molesztálná; no meg a „vén szipirtyóság” – ahogy Vera Donovan nevezi – lélektanáról, a másikat kikészítő, vele mégis cinkosságra lépő öregasszonyról, aki nem riad vissza a balesetnek álcázott gyilkosságtól sem, ha saját túlélése vagy élhető életének megtartása a tét. Ennyiből elképzelhető, mennyi feszültség és a szó szoros értelmében vett drámaiság lappang a Doloresben – nem meglepő hát, hogy David Joss Buckley úgy érezte, a történetnek színpadon a helye. Inkább az meglepő, hogy ennyire nem sikerült megbirkóznia a feladattal.

Egri Márta

Noha Buckley a regény szerkezetét követte, amikor eldöntötte, hogy a színdarab keretéül egy rendőrségi meghallgatás fog szolgálni – ez ugyan a legegyszerűbb, legkényelmesebb megoldás, de elveszi mindazt, amivel a drámai formába áthelyezett mű eltérhetne a regénytől. Így azonban nem marad más, mint a King által leírt, egy-egy cselekvést bemutató jelenetek egymás utáni eljátszása; a jeleneteket a könyvből kimásolt magyarázó szövegek felszavalása köti össze. Nem ártana pedig, ha a főszereplő, az idős Dolores Clairborne kommentárjait, lelki motivációt a néző maga értené-érezné ki a darabból, a rendezésből és a színészi játékból.

A szerkezetből következik, hogy a főszereplő Dolores, azaz Egri Márta mozog és beszél a legtöbbet ebben az ugyancsak túlnyújtott előadásban. Kínosan ügyel arra, hogy minden egyes szót tökéletesen ejtsen ki – ezzel bizonyára megnyerné a Kazinczy-féle „Szép magyar beszéd”-versenyt és vezethetné a Kenó-sorsolást is -, ám az intonáción kívül rengeteg egyéb feladata lenne, hogy megteremtse a sokszínű asszonyt.

Egri Márta és Egri Kati. Szkárossy Zsuzsa felvételei

Egri Márta nem értelmezi Dolorest, és még egy puha párnát sem tud hitelesen, vagyis indulatból hozzávágni kegyetlen munkaadójához; távol áll tőle az a nyersesség, amit a káromkodásokkal és stigmatizált beszéddel teletűzdelt szöveg megkívánna (ha már Ács János rendező vagy Magyar Fruzsina dramaturg a vélhetően hosszú próbafolyamat alatt sem érezte úgy, hogy a színészhez alkalmazkodva ki kellene irtania a szöveg ezen részeit).

Az abszolút főszereplőt játszó színész alakításának félrefogottsága és elégtelensége  önmagában is élvezhetetlenné teszi az estét; a történet feszessége alig valamit javíthatna ezen – ha lenne. De nincs. Minden egyes csattanó, sejtetés, tanulság és motiváció háromszor is nyomatékosítva van, ahogy befejezésből is legalább ennyi került a darab végére.

Színészi játék tekintetében Trokán Anna felülmúl mindenkit. Végig hihetően játssza a saját családjában is rettegő, millió szorongástól összeroppanó, lehetetlen helyzetbe kényszerült kamaszlányt, s egy szempillantás alatt harmincévessé is tud válni ebben a jó negyedszázadot felölelő darabban. Egri Kati – a Dolorest házvezetőnőként alkalmazó Vera Donovan – is jól játszik, csak amikor tolószékes, vénséges-vén öregasszonyként elváltoztatja a hangját, akkor inkább emlékeztet egy kabaréműsor mókás „néni-imitátorára”, mint egy felnőtt embert lelki terrorban tartani képes, de magát eközben összepiszkító öreg nőre. Sem neki, sem a szövegkönyvet gondozható triónak nem tűnik fel, milyen nehezen követhető az ő szerepének íve, árnyalatai: elsikkad a kérdés, hogyan is válik Verából, Dolores majdnem-barátnőjéből Donovan nagysága, Dolores kínzója.

Haás Vander Péter bicskája beletörik nehéz feladatába: nem sikerül megérteni, majd megélni egy igazi szörnyszülöttet, a feleségét testileg-lelkileg kínzó, lányát molesztáló és lelki terror alatt tartó alkoholistát. Haás Vander folyvást röhögcsélő, beszólogató Joe-ja minden, csak nem félelmetes.

Egy félelemről szóló előadás igazi félelmek nélkül; egy kegyetlenségről szóló történet, amelynek főszereplőiről nehéz elhinni, hogy a légynek ártani tudnának; King egyik leginkább lélekrajzról szóló regénye – rajz helyett legfeljebb vázlattal.

Kapcsolódó cikkün: Nyári fesztiválok 2008