Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

DRESSZ-KÓD

Beszélgetés Benedek Mari jelmeztervezővel
2016. szept. 13.
Sorozatunkban a Színikritikusok díjának idei várományosait szólaltatjuk meg. Benedek Mari a kecskeméti Macska a forró bádogtetőn-előadás jelmeztervezőjeként szerepel az első három között. STUBER ANDREA INTERJÚJA.

Revizor: Azt mondhatjuk nemes egyszerűséggel, hogy a legjobbak jelmeztervezője vagy. Zsótér Sándor, Kovalik Balázs, Pintér Béla, Horváth Csaba csak veled dolgozik.

Benedek Mari: Biztos nem így fogalmaztam volna meg, és a kizárólagosság sem teljesen igaz, de valójában én is így gondolom, jóleső érzéssel. És örülök, ha így is marad.

R: Fontos a kizárólagosság? Ha egy rendező, akinek gyakran vagy munkatársa, egy produkciót mással készít, akkor az fáj, mint a megcsalás?

BM: Tulajdonképpen igen. Felfigyelek az ilyen esetre, és elgondolkodom, hogy mi lehet az oka. Fordítva is így működik persze. A rendezőnek, aki mindig engem hív, rosszul eshet, hogy máshoz is elmegyek. Szoktunk ezen nevetni Zsótér Sándorral, amikor mondja, de attól még komolyan gondolhatja. Miközben egyébként pillanatnyi kétsége sem lehet afelől, hogy végtelenül szeretek vele dolgozni, szeretem a gondolkodását, az ízlését, a mélységét, a megújuló képességét.

Benedek Mari
Benedek Mari

R: Az utóbbi években a közös munkáitok látványvilága gyakran idézi a hatvanas-hetvenes évek Magyarországának stílusát, divatját. Szereted azt a korszakot?

BM: Az volt a gyerekkorom. Az édesanyám jól öltözött, adott magára, varrónővel dolgoztatott. Sok emlékem van abból az időből, belém égtek képek. Felbukkan bennem például egy rokon néni képe, akinek kinézetén annak idején szörnyülködtem, most viszont elragadtatva idézem fel. Volt az a csúnyaság, ami ma már igazi szépség. Zsótérral általában ugyanarra szoktuk azt mondani, hogy gyönyörű. Nyilván az is számít, hogy neki is a hatvanas-hetvenes évek volt a gyerekkora.

R: Igaz, hogy te öltözteted Zsótér Sándort?

BM: Nem. Bár volt már olyan, hogy elmentem vele ruhát vásárolni, de maga öltözködik, igen jó ízléssel.

R: Nehéz megtalálni ezeket az elképesztő színű-mintájú anyagokat, amikbe, mondjuk, a miskolci Mindent a kertbe! vagy a kecskeméti Macska a forró bádogtetőn hősnőit öltöztetted?

BM: Nem könnyű. Szerencse kell hozzá. Vannak lelőhelyeim, nem árulom el, hol, merre. Alapos terveket rajzolok, de a részleteket illetően olykor arra hagyatkozom, hogy mit hoz elém az élet. Ha valamit nagyon szeretnék, és megtalálom, akkor ez eleve igazolja a választásomat. Ha hiába keresem, azt bizonyságnak tekintem arra, hogy másfelé kell elindulnom. Hiszek a nem véletlen véletlenekben. Esszenciálisan kell összeállnia az egésznek. Minden rendezővel máshogyan dolgozom – Horváth Csaba például megmutat egy részt a próbából, attól születik bennem valami –, általában inkább ösztönös vagyok. Megvárom, hogy jöjjön elsőre egyfajta tudattalan érzet a dologról. Eddig még mindig jött. Bízom abban, hogy ezután is fog.

R: Vannak színészek, akiket nehéz vagy problémás öltöztetni?

BM: Időbe telt megtanulnom a színészekkel való kommunikációt. Például hogy amikor a terveket készítem, akkor a színészeket kicsit idealizáltan rajzoljam le, és úgy mutassam meg nekik. Fontos foglalkozni a lelkükkel is. De nem az öltöztetés számít a jelmeztervezésben. Az öltöztetés önmagában nem érdekes. Az a lényeg, hogy az előadás vizualitásával, azon belül a ruhákkal mit fejezünk ki, milyen gondolatot, milyen érzést, milyen világot. Az érdekel, hogy a jelmezek által jöjjön létre a jelentés. Amit gondolunk a darabról. Ezért nincs értelme szerintem a jelmezkiállításoknak. A jelmez színész és előadás nélkül keveset mond. Ott van a Macska a forró bádogtetőnben Csombor Teréz – aki teljesen levett a lábamról az alkatával, a személyiségével, a játékosságával –, a ruhája, a frizurája, a sminkje attól érvényes, ahogy ő él abban az előadásban. Az a helyzet, hogy ritkán készül jó jelmez jó előadás nélkül. Egyébként a vetkőztetés is van olyan érdekes, mint az öltöztetés. Táncelőadásokban vagy Horváth Csabánál például szeretem a ruhátlanságot. Csak a legszükségesebb ruhadarabok legyenek. Minél több test és izom látsszon.

Jelenet a Macska a forró bádogtetőn című előadásból
Jelenet a Macska a forró bádogtetőn című előadásból

R: A színikritikusok díját ötször kaptad meg, minden alkalommal Zsótér-rendezéshez tervezett jelmezeidért. Szöget ütött ez a fejembe. Lehet, hogy nem figyelünk eléggé?

BM: Ahogy mondod. Általában a kritikák nemigen fordítanak figyelmet a jelmezekre. Gyakran nem is szerepel a tervező neve a cikkben. Nem nagyon értem ezt, mert szerintem az előadás elemzésének részét kellene képeznie ennek, hiszen az előadás jelentésének is részét képezi. Gondolj csak bele, ha megnézel egy próbafotót, amelyen a színész még civilben, illetve próbaruhában van, semmit nem látsz magából a figurából, akit játszik vagy játszani fog. Még semmit nem közvetít a kinézete. Ahogy azt sem látod, hogy mi a szándékunk, hová, mikorra helyezzük el a darabot, kik a szereplők pontosan, mi a karakterük. Ezt a jelmez, a vizualitás fogalmazza meg, az adja a kódokat, és esztétikai örömöt szerez, miközben a megértést segíti.

R: Eszembe jutnak nejlonok és műbőrök különböző előadásokból. Szereted a különleges anyagokat. Amikor a Maladype III. Richárdjának lakásszínházi bemutatóját láttam május végén, és a szereplők a fullasztó hőségben plédekből készült jelmezeket viseltek, arra gondoltam: nem gonoszság ez?

BM: Dehogy. Az évszak nem szempont. Télen majd jól jönnek nekik a pokrócok. Egyébként nem voltak nagyon drágák a plédek, és erre is gondolni kell, mert a független színházak költségvetése igen szűkös. De ez sem olyan tényező, ami akadályozna vagy elkedvetlenítene. Szinte mindenhol jó dolgozni. Mostanában 12-13 produkció jelmezeit tervezem évadonként. Ez sok. De azt vettem észre, hogy képes vagyok ritmust váltani, fel tudok gyorsulni, ha arra van szükség. Ha sok, akkor sok. Az is jó. Mit csináljak, ha egyszer annyira szeretek dolgozni…

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek