Elliott, a sárkány
2016.08.18.

Remake-nek látszó, ám nagyon is önálló, szép, tiszta mese, melynek van bátorsága „csupán” arról szólni, hogy az álmokat nem szabad tönkretenni, hanem csakis megélni érdemes. KOVÁCS GELLÉRT KRITIKÁJA.

Az 1977-es Peti sárkányát még a Disney rajongói közül is csak a legalaposabbak ismerik, nem véletlenül, hiszen e félig élőszereplős, félig rajzolt musical nem tartozik a cég legnagyobb klasszikusai közé: akkortájt kezdett kifulladni a Mary Poppins-féle éneklős vonal; Don Chaffey és Don Bluth rendezése még a szokásoshoz képest is túl édesre sikeredett. Fura is volt, amikor jöttek a hírek, hogy a stúdiónál újra előveszik a címet – immáron persze számítógéppel megalkotott sárkánnyal. 

De soha rosszabb döntést, írhatom most boldogan, mégpedig úgy, hogy a belőlem kiköltözni nem hajlandó tízéves kölök hevesen helyesel. Az Elliott, a sárkányhoz az alapmotívumon kívül (egy kisfiú összehaverkodik egy nagyon kedves tűzokádóval, aki láthatatlanná tud válni, ha épp úgy adódik), szinte semmit se tartottak meg az eredetiből. Amit viszont helyette kapunk, az egy odafigyeléssel, empátiával (!) elkészített ifjúsági kalandfilm, mely ugyan legalább annyira Tarzan/Maugli-történet, mint amennyire bármelyik hasonló mese az szokott lenni, s persze a sárkányokról, meg az emberi természetről se tudunk meg többet vagy mást, mint amennyi és amely tudásnak egyébként is a birtokában vagyunk – de akar a csuda új dolgokat hallani vagy látni, amikor a mozin kívüli világban még mindig nem vagyunk képes elhinni nagyjából semmit.

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
A filmbéli kisvárosban ráadásul még úgyse akarják elhinni hosszú esztendők óta a sárkány létezését, hogy személyesen Robert Redford meséli ezt nekik! Pedig, ha Redford mondja, neki el kellene ám hinni. Egy ilyesfajta legenda csak tudja, illetve ő tudja igazán – de mondhatja ő jó sokáig, még a lánya (Bryce Dallas Howard) se hisz neki, aki vadőr, meg úgy nagyjából senki. Mondhat a ráncosan is sármos Redford, amit csak akar. Egészen addig, amíg fel nem tűnik a rengeteg szélén egy bozontos hajú, koszos arcú kisfiú (Oakes Fegley), aki csakhamar rányitja a fontosabb szereplők szemét a csodára, hogy bizony létezik egy Elliott nevű, szőrös sárkány, aki Pete életét megmentette, s tulajdonképpen felnevelte az erdőben.

Hogyan nevelte fel? Hogyan őrizte meg a józan eszét Pete az erdőben? Sok éven keresztül miért nem talált ki onnan? Miért nem akart kitalálni? Honnan köztük ez a nagy szeretet? Mi történt velük, hogyan éltek együtt? Ne már, ilyeneket nem szabad kérdezni! Tilos!

Hiszen ez a film pont azért van, hogy ne a földhöz ragadt butaságokkal bíbelődjünk. Hanem inkább azzal, hogy milyen gyengéd és bűvös is ez a sárkány, s milyen hősies – s még azzal is foglalkozzunk, pontosabban leginkább azzal foglalkozzunk, hogy milyen katartikus élmény is az, amikor az ember, aki egyébként nem hisz benne, meglát a saját szemével egy ilyen lényt.

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB
Mit csinál ekkor? Ámuldozik. Robert Redford is, Bryce Dallas Howard is, mindenki, aki meglátja. S úgy tátják hozzá a szájukat, ahogy csak a régi jó Spielberg-mozikban tátották az emberek, amikor jöttek az ufók meg a dinoszauruszok. Ez a szájtátás nekem egyébként nagy kedvencem, emlegetem is folyton, mert fontos mutatványnak gondolom. Mert ha filmkészítői erényekkel mutatják, átragad a nézőre: tízévesre, harmincasra, hatvanasra egyaránt. Akkor is, ha a néző előtte látott már száz meg száz CGI-szörnyet a vásznon.

Mert Elliott olyan sárkány, aki nem önmagában vagy önmagával varázsol. Hiába cuki, hiába érdekes, ahogy kinéz, s hiába olyan, mint egy jó nagyra nőtt kiskutyus. Ez a sárkány tulajdonképpen hollywoodi tucatsárkány – de tőlünk, miattunk lesz csodasárkány! Hogy odaképzeljük magunkat. Hogy van olyan ügyes ez a film, hogy oda akarjuk képzelni magunkat. Sikerül elérnie, hogy oda akarunk ugrani Redford mellé, mindenki mellé. Ott akarunk állni velük a képen, s úgy csinálni, hogy húúúú, meg háááá, meg aztaaaa! Ámuldozni, amíg le nem telik a játékidő.

Hadd használjak nagy szavakat, jó? Ha úgy tetszik, közhelyeket. Ezért járunk moziba. Hogy bebizonyíthassuk: sárkányok márpedig léteznek! Csak helló! Tényleg meg kéne ám őket látni!