Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

KÉK TÓ, TISZA-TÓ

A Természet Operaháza – Tisza-tavi Fesztivál
2016. júl. 27.
Kellenek az őrültek. (Nem baj, ha nem szentek.) Kellenek a mániákusok. (És nem baj, ha nem mono a jelzőjük.) És egy olyan régióban, mint az Észak- meg a Közép-Alföld, különösen kellenek. PAPP TÍMEA ÍRÁSA.
Jó harminc éve, hogy egy nap a kunhegyesi unokatestvéreimmel átugrottunk Abádszalókra. Ha jól emlékszem, akkor már a köznyelv is Tisza-tónak hívta megyeszerte, nem Kiskörei víztározónak. Az emlékezet hajlamos konfabulálni, de egyik tősgyökeres környéki lakos utastársam megerősítette, hogy az abádszalóki szabadstrand első csúszdázói közt voltam. Nos, a fehér csúszda még mindig áll. És bár kisebb és nagyobb változások láthatóan történtek a környéken, javulgatott az infrastruktúra, mégis valahogy gyakran az az érzésem, az idő nem mozdult, az ott élők lehetőségei – különösen az életszínvonalban és a kulturális ellátottság tekintetében – nem növekedtek kiugróan. 
Vizin Viktória, Szegedi Csaba
Vizin Viktória, Szegedi Csaba
A próbálkozásokat ne vitassuk el. Nem, nem az Ismerős Arcok vagy Kaczor Feri koncertjeire és a közösséget összetartó erejű, de mégis csak helyi értékkel bíró múzeumok éjszakájára vagy a varrószakkör művelődési központi kiállítására gondolok. Hanem a frissen nyílt kerékpáros centrumra Tiszafüreden, a 2012 óta működő poroszlói ökocentrumra – tudták, hogy itt van Európa legnagyobb édesvízi akváriuma? –, az olyan szűk, de jól meghatározható érdeklődői szegmens számára szóló eseményekre, mint a haltani konferencia, az őzbaktrófea-szemle vagy a daruvonulás hétvégéje. Vagy a Debreczeni Ildikó ötletéből-álmából megvalósult, az ökoturizmust a magaskultúrával összekötő kezdeményezésre, a háromnapos Tisza-tavi Operafesztiválra, A Természet Operaházára. El akartam menni, látni, hogy mi ez, mert, bevallom, értetlenül és szkeptikusan álltam egy néhány évvel ezelőtti csapatépítő tréningből 2016-ra fesztivállá avanzsált programsorozat bizonyos elemei előtt. Miért? Kinek? 
A nyitó péntek délutánon a szolnoki Szigligeti Színház egy néhány éve játszott előadásának, a Made in Hungáriának adta a keresztmetszetét némi interaktivitással. Nehezen gyűlt a közönség a fesztiválarculattal megegyező színű plédekre, és aki megérkezett, azokról is kiderült, hogy jórészt hozzátartozók. Ennek persze megvolt az a hatalmas előnye, hogy őket könnyebb volt táncba vinni. A számomra meglehetősen feledhető produkciót a MoltOpera frappáns és szintén a nézői közreműködéssel számoló operabeavatója követte. Ágoston László ismét bebizonyította, mennyire érti ezt, szellemes, pontosan megtalálja a hangot – nem, nem szóviccelek –, hogy egy óra alatt elkezdjenek leomlani a műfajt illető sztereotípiákból épült szép magas falak. Bevallom, ez a szabadtéri TOpera minden ígéretessége ellenére kételyeket ébresztett bennem: vajon este a városi sportcsarnokba is csak belsős és/vagy protokollvendégek érkeznek?
Snétberger Ferenc
Snétberger Ferenc
Az Experidance-szel az elérhető köz- és kereskedelmi csatornákon lehet találkozni, ismertek, húzónévnek számítanak. A városi sportcsarnok megtelt, és láthatóan helyiekkel telt meg, akik valódi eseményként, ünnepként élték meg ezt az estét. Felemelő pillanatnak mondták többen a Tisza-tó himnuszának elhangzását. (Rost Andrea énekelte, Czomba Imre írta.) Elismerően beszéltek arról, mennyire profi volt a szervezés, ami azt jelentette, minden akkor történt, amikor a forgatókönyv szerint történnie kellett. (Ami azért nem kevés, valljuk be.) Az nem a tárgyhoz tartozó kérdés, hogy nem az én ízlésem szerinti az, amit Román Sándorék egyébként igen profin csinálnak. Az viszont igen, hogy a megnyitó beszédeket jeltolmács jelelte, Rost Andreával pedig ott álltak a színpadon a SINOSZ szegedi iskolájába járó hallássérült gyerekek, és jelelték a dalt. Egy olyan korban, ahol a sérültség a közbeszédben és a köztettekben általában még mindig nem integrációs előjellel szerepel, fontos tettnek kell ezt elkönyvelnünk.
A Tour d’Opera kapcsán két kérdés merült fel. Van-e a bicikliseknek és az operakedvelőknek szignifikáns számú elemet tartalmazó közös halmaza? Mi történik akkor, ha a prognózisoknak megfelelően országszerte piros jelzésre váltó időjárás – értsd: zuhogó eső széllel kombinálva – keresztbe tesz? Poéngyilkosként gyorsan mondom is a válaszokat. Van. Semmi, életbe lép egy hirtelen jött hajnali ötletből a B terv. Azaz több tucatnyi érdeklődő bicikli helyett autókkal kerüli körbe a tavat – nem kevés autón rajta a bicikli! –, a minikoncertek pedig a szabadtéri helyszínek helyett jórészt templomokban zajlanak.
A mintegy félórás produkciókban egyaránt felléptek lelkes helyi amatőrök, a médiából már ismert, de még pályájuk kezdetén álló, a poétikusnál is ifjabb zenészek, olyan fiatal művész, akit két igazán szűk közösség szülőfalujának lakói és a pesti operaközönség ismer csak, valamint befutott, világhírű hangszeres muzsikusok és énekesek. Az egyes állomásokon többek között meghallgattuk a tiszafüredi zeneiskolások fúvószenekarát és a tiszaderzsi népdalkört, a Virtuózok legjobbjait, a Tiszaderzsről származó kontratenort, Daragó Zoltánt, Orosz Zoltánt, Snétberger Ferencet, Bretz Gábort és Vizin Viktóriát. Ki ezért, ki azért aratott megérdemelt sikert. Elképesztő, szívmelengető pillanatoknak és nagy elérzékenyüléseknek lehettünk tanúi. Szegedi Csaba megénekeltette a tiszanánai református templomban ülőket – és nem csupán a túra résztvevőit, hanem a nánaiakat is, köztük a falu díszpolgárát, az ottani születésű Kovács Eszter operaénekest is – a Háry János Toborzójának refrénjével, a Tiszán innen, Dunán túl alatt meg mintha tényleg elszállt volna egy angyal fölöttünk (partnere Vizin Viktória), és Tiszaderzsen is megszületett valami különleges. Az álló ovációt egyetlen helyszínen sem az udvariasság vagy a paternalistán támogató, buksisimogató empátia, hanem a teljesítmény elismerése váltotta ki.
Fotók: Oprea of the nature
Fotók: Oprea of the nature
Voltak csúszások időben, de valahogy senki nem idegeskedett, nem kezdett el rajta pörögni. A nap második felére az eső és a szél is feladta. Minden faluban és városban vendégvárták az utazókat, mindenhol sajátjukénak érezték az ottani eseményt. (Bár nem voltam ott, de szerintem ugyanez történt a hajózós-csónakázós vasárnapon is, amelynek az időjárás miatt egyetlen programeleme, a szinkronúszók bemutatója maradt el.) Pedig messziről kellett indulnia a jelmeztervezéssel és –kivitelezéssel foglalkozó, biciklis operarajongónak, Debreczeni Ildikónak, aki a fesztivál mögött áll: a polgármesteri köszöntőkből kiderült, minimum furán néztek rá, senki nem hitt neki, amikor először előadta a terveit, az álmát. Azt, hogy a Tisza-tó a Bodeni-tó versenytársává nője ki magát az opera műfajában, hogy Abádszalókon egy olyan vízi színpad épüljön, mint Bregenzben. 
Felmerülhet a kérdés, hogy egy olyan régióban, ahol a csipkeverést közmunkában csinálják az asszonyok, ökoturizmusra meg operafesztiválra van-e szükség. Túl egyszerű lenne azt válaszolni, hogy arra van, amire azonnal lehet építeni, vagy hogy arra, amiből minél gyorsabban pénzt látnak a helyiek. Víziók nélkül, a következő generáció figyelembevétele nélkül nem megy. A színpad még nem áll, de szerintem megérjük, hogy a szalóki naplementében foglaljuk el a tavirózsa alakú nézőtéren a helyünket. És akkor most elindulok a karcagi buszhoz, hogy Madarason átszálljak, és megnézzem, hol lehetne otthon, Fegyverneken bábfesztivált csinálni.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek