Star Trek: Mindenen túl
2016.07.21.

Ezer oka van annak, amiért az Űrszekerek sosem fog akkorát menni a moziban, mint a Csillagok háborúja. De azt a biztonsággal áradó bizalmat és szeretetet, amely átjárja a USS Enterprise fedélzetét, s annak minden zugát, bizony még Csubakka és Han Solo is megirigyelhette volna. KOVÁCS GELLÉRT KRITIKÁJA.

Volt idejük a fanoknak kiheverni a sokkot, hogy ugyanaz a fickó felel a Star Warsért, mint aki 2009-ben ismét elindította Kirk kapitányék űrmisszióit – természetesen a kor franchise-frissítő kívánalmainak megfelelően. J.J. Abrams helyre akciószériát rittyentett Gene Roddenberry Star Trekjéből, jópofa fiatalokkal, pazar akciókkal. Igaz, az ortodox rajongók bizonyos része azért kicsit fintorgott, hisz ez a legénység hamarabb kapta elő a fézert, minthogy filozofálgatós párbeszédekbe bonyolódjon, de igazából sosem mentek neki a széria elveinek, hiszen először kérdeztek (elvégre, békével jönnek és mennek), csak aztán lőttek és verekedtek.     

Mivel Abrams ugye elment Star Warsozni, az újrafésült kalandorok harmadik filmjének rendezését a Halálos iramban-széria őrületes sikere miatt remek helyzetben lévő Justin Lin kapta – volt hát félnivalónk, még úgy is, hogy Abrams producerként azért rendesen figyelt: nyilván nem hagyta teljesen magára azt, amiért évekig ő volt a főfelelős.

Nincs baj a Star Trek: Mindenen túllal, teljesen oké, hogy ilyen slendriánul fejezzem ki magam. Ám ennél kifinomultabban tán nem is lehetne róla írni, hiszen Lin semmi izgit se csinált Kirkkel, Spockkal, meg a többiekkel. Levezényelt egy korrekt látványfilmet, nem tudott, vagy nem is akart hozzátenni a már látottakhoz: összeszokott brigád várta, és hagyta is őket szépen összedolgozni.  

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
Na persze lehet az rossz hír is, hogy nem az év popcornmozija az új Star Trek, hiszen mégiscsak jubileumi esztendőhöz érkeztünk (1966-ban indult el az NBC-n a legelső tévésorozat), igazán mutathattak volna valamit, ami felforgatja a galaxist (bocsánat, a galaxisokat!). De nem mutattak, így hát annak is lehet örülni, ami van. S ebben a baráti, testvéries légkörben teljesen kiválóan el lehet lenni 120 percig. 

Mert tényleg nagyon lehet szeretni ezt a csapatot, hisz igazán képesek csapatként viselkedni. Ahogy Kirk (Chris Pine) ránéz Bones-ra (Karl Urban), ahogy Spock (Zachary Quinto) Uhurára (Zoe Saldana), ahogy ők nyomogatják a gombokat, húzzák-tolják a karokat, kioldják a pajzsot, irányt váltanak, meg bekapcsolják a térhajtóműveket, azt mindig megnyugtató nézni. Kellemes figyelni, ahogy ilyen jól megy egy hajó. Amikor nem önzőzés, hanem közös hősködés van. Erre Lin is figyelt, s ez bőven elég arra, hogy a tulajdonképpeni semmilyensége ellenére klassz élmény lehessen a Mindenen túl.

De hogy lehetne ütősebb is? Naná, hogy lehetne! Ha merészebb lenne, ha jelentőségteljesebb lenne, ha nem éreznénk minden percében azt, hogy maga a világűr már nem olyan nagy cucc a hollywoodi filmeseknek. Vagy eleve, minden könnyáztatta tiszteletük ellenére a Star Trek se olyan nagy cucc nekik. Ötven éve az volt, most csak egy profi odafigyeléssel gondozott márka, aminek bizonyos időközönként el kell készíteni a következő jelenését a piacon, mert van benne pénz. S ha közben csillog a szemük a színészeknek, ahogy (jelen esetben) egy sziklás bolygóról kell megszökniük, hogy újra egymásra találhassanak, hát jó. Hát legyen. 

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB
Mint ahogy az is valami, hogy az ígéreteknek megfelelően Sulu (John Cho) karakteréről ebben a részben kiderül, hogy meleg: kislánya és párja várja őt, hogy épségben hazatérjen hozzájuk a mindenen túlról. Gesztus ez, jelentős is lehetne, ám ezen is nagyon érezni, hogy a történethez semmi köze: csak azért van ott, hogy ott legyen. Hogy ki legyen pipálva. Mint ahogy a jó öreg Spocktól, vagyis Leonard Nimoytól is úgy búcsúzik a film, ahogy kötelező búcsúzni, de más, több, nem jutott az alkotók eszébe. S az is eléggé beszédes, hogy a pár hete elhunyt, Chekovot alakító Anton Yelchinre se ezért a szerepért fogunk sokáig emlékezni.

A Star Trek úgy tűnik, tényleg nem akarja túlrepülni saját árnyékát. Elégedett azzal, hogy a múltba kapaszkodva, korrekt sebességgel repül a jövő felé.  Ami persze egy pár év múlva érkező negyedik részt jelent csupán. Mi mást jelenthetne?