Az én csontsovány nővérem
2016.07.13.

Sok filmdráma mutat be gyökeres testi változásokat, nagy és látványos fizikai átalakulást. Népszerű a fogyókúrás valóságshow is, viszont ritkán készül mozi az anorexiáról és a bulimiáról. Az én csontsovány nővérem viszont nem pusztán hiánypótló. CSIGER ÁDÁM KRITIKÁJA.

Erről a két kondícióról mindmáig nem készült nagy büdzséjű, sztárokat felvonultató hollywoodi mozi, ami talán nem is véletlen. Az Álomgyár filmeseinek már csak azért is illene feldolgozni a témát, mert a szerepéért sokat fogyó színész már-már klisévé vált Hollywoodban. Míg Christian Bale még a kamerának mutogatta ötvenkilós testét A gépészben, addig Chris Hemsworth már legfeljebb a marketingkampány részeként sokkolta a közönséget egy fotóval A tenger szívében forgatása idején, magában a filmben nem pózolt kilógó bordákkal. Annál inkább meglepő, hogy sem az amerikai függetlenfilm, sem az európai művészmozi alkotói nem tárgyalják túl a témát.

Hogy Az én csontsovány nővérem kivétel, abban szerepet játszhatott, hogy önéletrajzi ihletésű film a debütáló író-rendező, Sanna Lenken részéről, aki bevallása szerint fiatalon anorexiás volt. Viszont egy külső szemlélőn keresztül mutatja be ezt a kondíciót: a narrátor nem az étkezési zavarokkal küzdő tinilány, Katja, hanem pubertálni csak éppen kezdő húga, Stella. A cím jól visszaadja, hogy ő a történet elbeszélője: nincs szcéna, amiben ne lenne jelen, a kamera végig őt követi. Csak annyit tudunk, amennyit ő, így vele együtt jövünk rá, hogy a nővére bulimiás, és csak annyit látunk a tünetekből, amennyit egy hozzátartozó láthat ebből a gyakran rejtve maradó betegségből. Lenken egyetlen jelenet alkalmával ábrázolja, hogy a címszereplő nővér hánytatja magát, és ott is már-már szőrszálhasogató következetességgel rekonstruálja Stella szemszögét: fejjel lefelé mutatja, amit a kislány egy vécéfülke alól bekukucskálva lát.

Jó ötlet volt két főhőst használni. Hasonlóan a színházhoz, egy film befogadása alkalmával a közönség csak megfigyelő - ahogy Stella is. Az étkezési zavarokkal küzdő hősnővel való azonosulás erőltetése nem lett volna ilyen eredményes: kép és hang nem adhatja át egy betegség zsigeri élményét. Film esetében az azonosulás akkor teljes, ha az erre kijelölt karakter maga is csak szemlélő. Az aktív, cselekvő hősökkel legfeljebb egy videojáték virtuális valósága kínálhat tökéletes azonosulást. Egy mozi főhősének inkább drukkolni szokás (mint a sportban), így aztán a színházi gyökerű, színészekre építő filmdráma hasonló élményt nyújt, mintha egy rokonunk, barátunk, esetleg példaképünk „drámai” színeváltozását néznénk végig a valóságban.

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
Az én csontsovány nővérem azért működik olajozottan, mert Stellának egyszerre közeli hozzátartozója, legjobb barátnője és idolja az, aki megbetegszik. Katja feltörekvő jégkorcsolyázó, aki vonzó és karcsú is. Példakép a húga számára, aki csak szeretne olyan lenni, mint nővére: ő maga introvertált, fiús fizimiskájú, enyhén dundi, és nincs tehetsége a sportokhoz. A cím azért is találó, mert az elbeszélő személyétől függetlenül a film a nővér karakterén keresztül tárgyalja az anorexia és bulimia témáit, amely a sikerekkel járó egyre magasabb elvárások és a versenyszellem okozta nyomás hatására alakul ki a lánynál. 

Katja szála karriersztori, felemelkedés- és bukástörténet egy egészségtelenül, sőt életveszélyesen ambiciózus hőssel. Ilyet sokat láttunk már (Whiplash), viszont Lenken családi drámával és coming-of-age történettel ötvözi ezt a műfajt. A nővérek közti irigység már a Mi történt Baby Jane-nel? óta hiteles motivációja a pszichothrillerbe illő fordulatoknak, a felnövés jelentette kiábrándulással kipipálható a drámák kötelező jellemfejlődése, egy útkereső kamasz pedig inkább hajlamos a markáns hősöktől megszokott szélsőséges viselkedésre, mint egy érett felnőtt.

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB
Ugyanakkor a narrátor sem pusztán a néző avatárja. Legalább olyan kidolgozott a személyisége, mint nővérének, és ez sem csupán a drámák szokásos karakterépítése, mely szerint a konfliktushoz (a színészek beszéltetéséhez) polarizált és összeférhetetlen jellemű főhősök kellenek. A húg figuráján keresztül az író-rendező bemutatja, milyen lehet egy népszerű, szép, tehetséges és sikeres ember testvérének lenni, hogy micsoda stresszt képesek termelni a családi kötelékek szülte elvárások, mennyi frusztrációt hagy maga után az egyéni prosperálás és a karrierizmus másokban. Stella drámája Katja előtörténetét is exponálja: a kislány akár nővére fiatalabb változatának is beillik, azzal a csekély különbséggel, hogy ő nem egy világszép hírességet tekint példaképének, hanem testvérét, akit viszont alighanem élsportoló, topmodell vagy körülrajongott előadó inspirált. A film arról is beszámol, hogy az étkezési zavarok már rég nem a sztárok problémái, hanem az őket csodáló társadalomé. Az ilyen káros hatásokért a hamvas és tökéletes testű színésznőket felvonultató hollywoodi (vagy azok „közönségfilmes” stílusát majmoló) mozik, és az ezeket életre hívó szexista szépségkultusz is felelős. Erről az is árulkodik, hogy mennyire szokatlan látvány a mozivásznon Az én csontsovány nővérem főszerepét játszó gyerekszínész, Rebecka Josephson. 

Az ő bátor alakítása és a találó témaválasztás a film legfőbb erényei, mivel dramaturgiájának nem csak előnyei, de hátulütői is vannak. Noha lassan építkező, alulrendezett moziról van szó, aminek a fő bonyodalmára (Katja lelepleződik testvére előtt) háromnegyed órát kell várni, sokáig könnyű beleélni magunkat a történetbe: a Stellával való azonosulást erősíti, hogy csak mi, nézőt tudjuk a titkát a nővéréről, aki ugyanis megzsarolja - ha húga árulkodik, akkor ő is világgá kürtöli, hogy a kislány gyerekes szerelmet táplál a korcsolyaedző iránt. Mivel csak Stella tud nővére állapotáról, csak ő mentheti meg az egyre romló egészségű Katját, mindez pedig küldetéssel ruházza fel. Ami viszont idejekorán véget ér, amikor a lány szól teljesen gyanútlan, gyerekeiket elhanyagoló szüleiknek, akik ezután átveszik az ő szerepét és próbálják megmenteni lányukat. A rehabilitáció nehézségeinek bemutatása száraz és terjengős lecsengetése a filmnek, az író-rendező végül az étkezési zavarok dokumentarista ábrázolását választotta a drámai feszültség fenntartása helyett, pedig jó darabig sikerült egyszerre hoznia mind a kettőt.
 
Szerző: Csiger Ádám