Emlékezz!
2016.07.13.

Mi sül ki abból, ha az Alzheimer-kórt keresztezzük a holokauszttal? Hát, semmi jó, ahogyan azt Atom Egoyan Emlékezz! című filmje is mutatja. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.

Pedig egész jól kezdődik a dolog, tele feszültséggel, érzelemmel, ráadásul egy olyan színésszel, Christopher Plumerrel a főszerepben, aki még ebben a közepes filmben is képes bebizonyítani, hogy ha valaki elég tehetséges, ez a hivatás bizony élethosszig is kitart. 

Hogy hol és miért siklunk mégis félre? Valószínűleg nem kedvez a filmnek, hogy tulajdonképpen két moziból lett egybegyúrva: részben egy idős holokauszt-túlélő, Zev Guttman (Christopher Plummer) személyes, emberi drámájából, részben pedig egy olyan thrillerből, amely Christopher Nolan Memento című mozijára hajaz. Ott is, itt is a főszereplő memóriazavarai jelentik a fő feszültségforrást: nincsenek szilárd emlékek, amelyre a jelen pillanat épülhetne; a karakternek folyamatosan emlékeztetnie kell magát arra, hogy mit is akar; hogyan és miért került az adott helyzetbe (Zev esetében például minden ébredés után fájdalmas felismerés, hogy meghalt a felesége). 

Szívbe markoló nézni Plummert, hogyan próbálja teljesíteni a küldetését, amellyel egy barátja, a kerekes székes Max (Martin Landau) bízta meg: ők ketten egy idősotthon lakóiként 90 év körüli holokauszt-túlélők, és a céljuk, hogy felkutassák azt az SS-tisztet, aki a családjukkal végzett Auschwitzban. Max – tekintettel Zev memóriazavaraira – mindent részletesen leír a barátjának egy levélben, és előre leszervezi a férfi utazását, amelynek során azonosítania kéne a négy szóba jöhető lehetséges személy közül a náci bűnöst, majd megölnie őt. Zev tehát a levéllel a zsebében útnak indul Észak-Amerikába, követve Max részletes utasításait, és persze a frászt hozva ezzel szerető családjára, amely az eltűnését felfedezve próbál a hitelkártya-használatok alapján a nyomára bukkanni. 

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
Nagyjából az első potenciális jelölt, vagyis az első Rudy Kurlander meglátogatása után kezd sablonossá, kiszámíthatóvá és repetitívvé válni a film (a tovább három úti cél teljesítése; a negyedik során a „nagy találkozás”, a végig sejthető csavarral és leszámolás-jelenettel fűszerezve). Hogy milyen vége-csavarra fut ki a mozi, természetesen nem áruljuk el, de ez tulajdonképpen könnyen kitalálható, így nem is szól akkorát, amelyet egy óvatosabb dramaturgiai építkezéssel szólhatna. 

Az első három találkozás – a  harmadik a lehetséges SS-tiszt fiával (Dean Norris), a maga kis A brazíliai fiúk-utalásával (elhagyatott vidéki ház, kutyatámadás) még csak-csak elmegy; a negyedik viszont már roppant kínos. Nem csupán a rémesre maszkírozott, Plummerhez és Landauhoz öregített Jürgen Prochnow megjelenése miatt, hanem mert teljesen életidegen, ahogyan minden szereplő összegyűlik a nagyjelenethez egy teraszon, az Alzheimeres Zev hirtelen mindenre emlékezni kezd, és nagyjából két másodperc leforgása alatt még meg is hoz egy mindenki sorsára kiható döntést.

Ráadásul az utolsó jelenet arra is apropó, hogy nézőként újraértelmezzük/értékeljük a viszonyunkat a főszereplőhöz, a háborús bűnökhöz, a bűnhöz és bűnhődéshez (és ilyen bagatell témákhoz). A slusszpoén azonban olyan sete-suta és kiszámítható, és olyan kapkodva, teátrálisan következik be, hogy (újra)értelmezési lehetőségként, az egész sztorit felülíró motívumként szinte fel sem tűnik a holokauszt és az Alzheimer árnyékában.   

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB
Egyfelől ott vannak tehát a filmben ezek a nagyon is súlyos, összetett témakörök, plusz Christopher Plummer remek alakítása; másrészről viszont Jürgen Prochnow egy maszkmesterhez méltatlan külleme; vagy az eladó, aki a fegyverboltban, miután ismerteti a törvényt azzal a kitétellel, hogy csak beszámítható alanyoknak lehet lőfegyvert eladni, és konstatálja, hogy a vevője, Zev segítségre szorul, simán értékesíti neki a pisztolyt. Az összképen az a dilemma is sokat ront, amely végeredményben az egész mozi kiindulópontját megkérdőjelezi: ha Simon Wiesenthal küldetését (a film szerint személyesen ő kezdett az emlegetett SS-tiszt után nyomozni) akarja a két öreg úr beteljesíteni, mégis, hogyan lehetséges, hogy a hosszú évek során ez rajtuk kívül még nem jutott eszébe sem Izraelnek, sem Németországnak, sem az Egyesült Államoknak?  

Egyszóval az Emlékezz! kapcsán sajnos messze nem beszélhetünk még Atom Egoyan újjászületéséről, maximum arról, hogy egy-egy jelenet erejéig megvillantott végre valamit abból a rendezőből, aki korai munkáival tagadhatatlanul nyomot hagyott már a filmtörténetben.