Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

GYERMEK LETTEM ÚJRA

Győrkőcfesztivál 2016
2016. júl. 10.
És ha lehetett volna, isten bizony, nekiállok lovagolni is, természetesen fűzfasípot fújva. Csak hát az épp nem volt a kínálatban – ejnye, ejnye! –, úgyhogy be kellett érnem mindenféle más, egyéb Győrkőc-izgalmakkal. PAPP TÍMEA BESZÁMOLÓJA.
Mivel Győrben erős hagyománya van a kajak-kenunak, a bajnokok előtt pedig tisztelegni kell, engedtem a kedves animátor fiatalember szíves invitálásának, és a szeles vasárnap reggelen a Széchenyi téren kipróbáltam, hogyan tudok evezni. Pazarul, kérem szépen, pazarul. A maratonista Csay Renáta és a sprinter Douchev Janics Natasa nem érezheti magát még veszélyben, de a nagyjából húsz méteren a kerekekre szerelt műanyag hajót a lapáttal megtolva úgy hasítottam a levegőt – némi Peer Gynt-i képzavarral –, hogy azóta sem tudom eldönteni, a helynek van-e szelleme, vagy az én tehetségem ekkora.
Mivel a Győrkőcfesztiválhoz hagyományosan nemzetközi Győrkőcolimpia kapcsolódik, a város az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak ad otthont jövőre, a polgármester tornász olimpiai bajnok, hát értelemszerűen a Rippel Mozgásművészeti Akadémia foglalkoztatója felé vettem az irányt. Sajnos, sem a hosszú ugróasztal, sem a trampolin, sem a tissue kipróbálására szolgáló rész, de még a versenyrúdtánc rúdja sem rám volt méretezve, így aztán jobb híján irigyen nézhettem csak a nagyon ügyestől az abszolút koordinálatlanig terjedő mozgáskészséggel megáldott gyerekeket, akiket hihetetlen türelemmel és nagy odafigyeléssel irányítottak az akadémiáról érkezett fiúk és lányok.
Szellemi sportérdeklődéshez sakk, technikaihoz távirányítós autók dukálnak, értelemszerűen mindkét igényt kielégítették a fesztiválon; sőt az old school szülők és a régi dolgok iránt nyitott gyerekek is megkapták a magukét a lábbal hajtós kocka Ladákkal. Tepertek velük a kicsik rendesen a zárt pályán. A mobiltelefonok kameráira koncentráló szülők tekintetében pedig a nosztalgia fénye csillant meg.
Szóval ezek az autók is kimaradtak, és a medencékbe se mehettem bele vízidodzsemezni, mert bizonyos magasságot túlléptem. (Érdekes egyébként, hogy nem csökkent a látogatószám – szerencsére! –, a nyüzsgés mellett mégis levegősebbnek, kellemesebbnek, élhetőbbnek éreztem a fesztivált. Talán azért oszlott el jobban a tömeg, mert az eddigi egy vizes helyszínt szétszedték, és a népek kipróbálták az összes időtöltési lehetőséget?) A mininél is minibb óriáskerékre beengedtek volna méreteim ellenére, de oda meg én nem mentem a tériszonyommal.
Mentem hát bűvészkedni. Jól megnéztem Ungár Anikó műsorát a tűző napon, aki vérprofi – a szó összes pozitívumával –, a körülményekhez csodálatosan alkalmazkodó, a gyerekek nyelvén remekül értő, nem idegesítően interaktív. Megpróbáltam megfejteni a trükköket, naná, hogy nem sikerült. Ami viszont sikerült, kb. 3 perc nézés és háromszori bénázás után, az egy befőttesgumitrükk a bűvésziskolában.
És sikerült még egy szörny Rofusz Kingával. Bár lehetett volna tulajdonképp bármi, amit a fantáziám enged. Csak hát nekem nagyon rossz a fantáziám, úgyhogy erősen követtem az egyik kész szörny formáit, viszont lenyúltam a kalap ötletét egy másik figuráról, szóval mégis csak eredeti az én kék színű, piros kalapos szörnyem, akinek a szájában Az emlékfoltozók tündérrigólányai vannak. 
Aztán összehoztunk egy mesét a gombmintás szőnyegen Szabó Borival és a rendező-bábrendező hallgató Varsányi Petivel meg néhány kicsit és nagyon eleven fantáziájú gyerekkel. Tóth Krisztinánál ügyesen, bár talán unortodox módon pakoltam el az apa, anya és a gyerek táblácskával ellátott polcokra a csavarhúzót meg a koronát, mert a csavarhúzót az anya, a koronát meg a gyerek kapta. Kicsit zenéltem Szabó T. Annával, olvasott nekem verset a bábszínészhallgató Pájer Alma (a Nemzetközi medve-indulót, az összes betűváltozattal, és megpróbáltuk kitalálni, hogy melyik versszak honnan lehet, mert az ü-s biztosan kínai, az á-s meg palóc). Muszáj azt is elmondanom, hogy minimum Guinness-rekordot állítottam fel a három műanyagtalicskával – bennük rókamama és rókagyerek, továbbá nyuszi és kutya – egyszerre szlalomozásban, az angyalszárnyas kategóriában, tettem mindezt Markó-Valentyik Anna bábszínészhallgató értő irányításával, Kolozsi Angéla – jelen esetben írói mivoltában – biztatására. Utóbbi még akkor is erősen drukkolt, amikor a diókat dobáltam egyre kisebb kosarakba, egyre távolabbra. Jelentem, sikerült, jutalmam minden írótól, költőtől egy kártya volt, rajta egy idézet vagy egy vers és hely az autogramnak. Az ügyesen összegyűjtött kártyákat aztán jól bekötöttem, tehát van egy saját könyvem, olyan, amilyen senkinek nincs. A borítója egyébként egy 2009-es Vaskakas-előadás plakátja, a Hoppládáé, bizony. A lapok közé pedig betettem a Boldizsár Ildikótól kapott levendulát.
Aztán mi volt még? Ja, igen. A hagyományokat és a régi népi időket bemutató részlegen kiraktunk ügyesen mindenféle puzzle-okat. Ellentétben az apukával, aki az álló puzzle táblán a középső darabbal kezdte a kirakást, és csodálkozott, hogy csak egy keze maradt szabadon, mi a legalsóval kezdtük, szisztematikusan építkezve. Pontosan úgy, ahogyan a gyerekek. Azok a gyerekek, akik jórészt városiak, és valószínűleg soha előtte nem jártak mezítláb csuhén, csutkán, kukoricán, háncson, nem gyúrtak tésztát. Itt kipróbálhatták, és időutazhattak a Kárpát-medencében. Aki a sparhelt után romantikázna, keressen meg, majd elmondom, milyen az, és elmegy a kedve tőle, de ettől eltekintve nagyon jó, hogy élnek a hagyományaink, és úgy élnek, ahogyan például Kocsis Enikő és Fitos Dezső élteti őket. Kedvvel, energiával, tisztelettel, olyan vonzóan, hogy még én se szégyelltem táncolni, dalolni.
Fotók: Győrkőcfesztivál
Fotók: Győrkőcfesztivál
Néztem bábelőadásokat, az elemeket és az ide-oda mászkáló szülőket hősiesen leküzdő előadókat. Csodáltam a sokaság elé énekelni kiálló gyerekeket. Felröhögtem a kalocsai mintával pingált minigolfon. Tovább is lenne. Mondjam még? Nem, nem mondom. Mert itt nem én vagyok a fontos, nem a felnőttek – tényleg, egy felnőttfesztivál Felcsúton? kisvasút már van hozzá! –, hanem a gyerekek. Akik közül jó lenne, ha minél többen megtapasztalhatnák, mit jelent felszabadultnak lenni, ha kipróbálhatnák magukat rajzolva, ragasztva, ugrálva, spriccelve, hogy ne féljenek a világ minél több részével megismerkedni, mert az ismeretlentől való félelem történelmi és egyéni tragédiákat okoz. 
Ezért kell nagyon becsülni a fesztivált szervező Vaskakas Bábszínházat, az összes őrültségükkel és merészségükkel együtt. Ezt az ötvenezer embert mozgató, egész várost lefoglaló, annak turisztikailag kiemelt jelentőséget adó fesztivált ugyanis egy kicsi bábszínház nem megarendezvények szervezésében gyakorlott, azt mégis profin lebonyolító csapata csinálja. Jó lenne, ha jövőre nem csupán egyetlen molinó erejéig lennének láthatóak.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek