Závada Pál: Egy piaci nap
2016.06.26.

Megdöbbentően keveset tudunk a második háborút követő átmeneti és zavaros időszakról – többnyire a később évtizedekre vonatkozó tudásunkat vetítjük vissza rá; s ennek jó példáját nyújtják a holokausztról való (nem)tudásra vonatkozó képzeteink. SZŰCS TERI KRITIKÁJA.

Závada Pál történelmet figyelő, elemző írói tekintete minden regényében pontosan kijelölt távolságból vetül témájára, s e távolságot a művek a narráció különféle eszközeivel teremtik meg. Elbeszélő hangok váltásaival, szövegtípusok egymás mellé helyezésével jelzi a szöveg, hogy művi. Úgy gondolom, a történelmi regény tárgyához képest elfoglalt pozíciója, a távolság és közelség dinamikájának kidolgozása lehetett az egyik nagy feladat az Egy piaci nap megírása során. A pontossághoz szükséges szemlélői, vizsgálódó távolságot maga a műfaj rántja össze intim közelséggé, hisz a regény saját világába húzza az olvasót, abban helyet készít neki. A történelmi eseményektől az Egy piaci nap olyan távolságra jelöli ki saját helyét, mint amennyire az 1946. május 20-21-i pogrom helyszínének nevétől távolodik el a regénybeli helyszíné – Kunmadaras és Kunvadas. Az egyik fogalommá vált, és egy szimbolikus névvel illetett esemény, pogrom helye, mely esemény többségünk hiányos tudása folytán leginkább üres és sötét jel. A második név kitalált, de a lehető legközelebb áll az elsőhöz, arra vonatkozik. E második, fiktív jel által adatik meg, hogy értelmezzük, lehetséges jelentésekkel töltsük meg a reálisat, az elsőt.

A Závada-féle történelmi regény ily módon az egyéni befogadás tapasztalata mellett még egy értési módot kínál, ami persze ugyancsak könnyen visszautasítható, törékeny lehetőség, s a kollektív emlékezettel avagy amnéziával függ össze: az a közösség, mely a regényben felidézett, megvizsgált eseménysor érintettje, elvégezheti saját történelmi narratíváinak újragondolását, újraértelmezését. E lehetőségre természetesen tudatosan reflektálnak Závada regényei, bevonják a fikció hatókörébe, ezért számomra az eddigi kötetek legemlékezetesebb narrációs eljárása A fényképész utókora beszélőjének többes szám első személye volt, amely nem csupán egyfajta elidegenítő elbeszélői fogás, hanem arra késztetett, hogy szüntelenül a kollektívum képzetén és fogalmán gondolkodjunk, melybe a regény megmásíthatatlanul belefoglalt minket. A fényképész utókorát azért is szeretném megidézni az Egy piaci nap kapcsán, mert úgy gondolom, Závada új regényének, mint ahogyan a 2004-es műnek is, egyik legfőbb témája, kérdése a „tolódás”: mi az a jelenség, amit azzal az eufemizmussal szokásunk kifejezni, hogy valaki ide vagy oda „tolódott”.

A sokféle mozdulás bemutatása mellett A fényképész utókorának legerőteljesebb története az a szál volt, melyben Erdei Ferencre ismerünk rá (Erdei neve és a regénybeli Dohányos Lászlóé közt a távolság, mint Kunmadaras és Kunvadas közt). Erdei-Dohányos „jobbra tolódásában” Závadát az foglalkoztatta, hogyan fogadta be a szociografikus mozgalom, a népi írók programja az antiszemita eszméket; „balra tolódásában” pedig a kommunista párttal való ki- és megegyezését dolgozta fel. Mindkétszer a népi írói hagyományból indulók megállapodásairól van szó, a magnetikus erejű hatalmakkal való kényszerű vagy akart együttműködéséről, és végső soron tettestárssá válásról. Úgy gondolom, Závada ezáltal saját írói és egzisztenciális gyökérhálózatának kritikai feltárását, írói viviszekcióját végzi el, és ezt a munkát folytatja az Egy piaci napban is, amikor a regény narrátorául az egyik kisgazdapárti fővádlott feleségét választja.

A regénybeli kisgazda Hadnagy Sándor alakja egybeesik és persze nem esik egybe Nagy János kunmadarasi tanítóéval, akinek a pere a pogrom közvetlen előzménye volt, s lehetőséget adott a felgyülemlett gyűlölet kiáradására. Mi, olvasók, az előzményeket, a pogromot és annak utóéletét Hadnagyné Csóka Márián keresztül, az ő feljegyzéseiből ismerjük meg, az események epicentrumához így az egyik fővádlott feleségének tekintetén és alakján keresztül kerülünk a lehető legközelebb. És el is távolodunk, hisz folyamatosan értelmeznünk kell az asszony elfogultságait, azok következményeit, módosító hatását. Ugyanakkor Hadnagyné Csóka Mária alakja úgy van kikeverve, hogy elfogultságába mégis vegyül autonómia, férjével nem mindenben ért egyet, s az áldozatokkal is képes bizonyos mértékig együttérezni. Maga egyben olyan traumák hordozója, melyek az otthonukban maradt magyar nőket sújtották a második világháborúban. Alakja csak részlegesen kidolgozott, az írói szándék tőle is tartja a távolságot – nem pszichológiai profilt, előttünk kibomló személyiséget kapunk, hanem inkább társadalmi pozíciót hallunk megszólalni, amit nevezhetünk józan és együttérző mérsékeltebb jobboldaliságnak, de ez a „mérsékelt” hang sem képes elítélni a magyar társadalom pusztító zsidógyűlöletét. Mária egyszerre narrátor és szimptóma. Az egyik mérhetetlenül súlyos kérdés, amit így átad nekünk a regény: miért nincs világos ítélet, miért nem képes a jobb akaratú tekintet sem felmérni, micsoda bűnt követett el a magyar társadalom egyik része a másik rész, a magyar zsidóság ellen.

Hadnagyné Csóka Mária igyekszik mindenütt jelen lenni, először férje érdekében, majd pedig azért, mert nem tudja elfordítani a szemét a szörnyűségekről. Ott van, amikor Hadnagy Sándor leventeoktatót és tanítót vele szimpatizáló, felbőszült tömeg kíséri a népbírósági tárgyalásra (merthogy Hadnagy a rá bízott tizenhat leventét felfegyverezte és a front közeledtével nyugatra vitte, majd visszahozta, s mert háborús propagandát folytatott). A tömeget egy feljelentés nyomán megállítják és visszafordítják. Az összeverődött embercsoportból halljuk ki azokat a hangokat, amelyek újra zsidóellenes hangulatot szítanak (maga Hadnagy is ezt tette valaha, tudjuk meg a regényből); s majd ezek a hangok lángra lobbantják a fölgyűlt agressziót. Mária mindent lát, hall. A község három, lágerből, üldözésből visszatért zsidó lakosa belehal a lincselésbe, sokan súlyosan megsérülnek. Mária feljegyzései közt szerepel dialógusa férje politikai ellenlábasának feleségével is. Gellért Irén a kommunista Hámos Ferenc felesége, aki megszánja a férjéért aggódó nőt. A falu a pogrom után őket is elüldözi, és Irén Miskolcról küldött leveiből ismerjük meg – férje itt időközben funkcionárius lett – a miskolci pogrom részleteit (1946. július 29. – augusztus 1.). Závada nem tesz hozzá az eseményekhez, a regény innovációja a történetmondás, a szemlélhetővé és átélhetővé tétel, hangok és folyamatok rekonstrukciója, a hátteret nyújtó történeti szakmunkákra alapozva, és elsősorban a képzelet által. 

A regény számtalan alapvetően fontos belátáshoz eljuttathat. Az egyik ilyen az, hogy megdöbbentően keveset tudunk a közvetlenül a második háborút követő átmeneti és zavaros időszakról – többnyire a később évtizedekre vonatkozó tudásunkat vetítjük vissza rá; s ennek jó példáját nyújtják a holokausztról való (nem)tudásra vonatkozó képzeteink. Közvetlenül a háború után számos túlélői memoár, visszaemlékezés, sőt, szépirodalmi mű született, mégis a köztudat úgy tekint a holokauszt irodalmára, mint ami csak évtizedekkel később jelentkezett. Az Egy piaci nap vitatja, a maga implicit módján, a nemtudás képzetét. A túlélőkről ugyanis tudták, hogy túlélők, hogy nem volt várható a visszatérésük (nem is várták őket, javaikat széthordták). A regény arra mutat rá, hogy ebben a kaotikus időszakban zavartalanul él tovább a zsidógyűlölet és annak tulajdonképpen összes hagyománya: a gazdasági érvekkel operáló antiszemitizmus, a teológiai antiszemitizmus, a vérvád-hagyomány, és még sorolhatnánk. Emellett tovább él a holokausztból származó tudás, hisz a közösségekből való deportálás azt bizonyította, hogy a zsidók védtelenek, nem-állampolgárok, irtani valók. Ezzel kapcsolatban azt is látnunk kell, hogy a holokauszt a kirekesztés és az agresszió évszázadokat átfogó folyamatába illeszkedett bele, és ami 1882-ben már zajlott és Tiszaeszláron alakot öltött, az folytatódott 1946-ban is. Az Egy piaci nap részletesen kidolgozza, bemutatja a vérvádak tömegszervező és -mozgósító hatását, amely megjelent és működött minden háború utáni pogrom esetében.

A másik megrázó és alapvető belátás, amire eljuttat a regény, az, hogy a politika a társadalmi agresszió haszonélvezője. Miközben se Kunmadarason, se Kunvadason nem lehet megállapítani, hogy kik voltak, s mi célból tevékenykedtek a felbujtók, s hogy voltak-e egyáltalán, vagy pedig a gyilkoló dühnek tényleg csak egy lökésre volt szüksége, hogy kitörjön, és hogy a tömeg élő testeket szaggasson szét puszta kézzel – eközben azt viszont láthatjuk, hogy az összes politikai oldal megpróbált még azon frissiben a maga számára tőkét kovácsolni az eseményekből. A szélsőjobb antiszemita indulat szításával védte perbe fogott tagjait; a kisgazdák már a pogrom estéjén a zsidótlanításban látták az egyetlen lehetőséget a községbeli indulatok lelohasztására; a kommunisták pedig egyfelől a kisgazdák leszalámizásában, másfelől a nemzeti-antikapitalista, árdrágítókat-spekulánsokat-forintrontókat üldöző narratíva fenntartásában, a gazdasági érvekkel operáló antiszemitizmus szításában voltak érdekeltek – ezt a miskolci pogrom története világosan megmutatta, és részletesen elénk tárja Závada regénye. Fennmaradt az egyik kunmadarasi, szinte agyonvert férfi tanúvallomásának egy mondata, és visszaköszön a regényben is: mikor öt fogát kiütötték, rájött, hogy nem baloldaliként, hanem zsidóként verik. Ami azt jelenti, hogy pusztán azért verik, mert verhető, mert nem ember, hanem csupán egy üthető, gyűlölt test, amit nem véd senki, ami egyetlen oltalmazó, hivatalos közösségbe sem tartozik, amin le lehet vezetni az indulatokat. A politikai oldalak pedig a zsidóknak ezt a mindenen kívüliségét használták fel arra, hogy a történteket a saját érdekeik szerint interpretálják, alakítsák.

Mindazt, ami a kunmadarasi, miskolci, s a többi 1945 vége és 1949 közti pogromról és zsidóellenes bűncselekményről átgondolhatunk, feltételezhetünk és elképzelhetünk, Závada egy karcsú kötetben fogja össze. Az Egy piaci nap feszes és dramatikus szerkezetű mű. Tudni lehet, először színpadi darabnak készült, s a felhangzó monológok – Máriáé, Iréné – mellett számtalan kórusbetétet tartalmaz. Különösen erős a piaci lincselést elindító kofák kara, amely vissza-visszatér a műben. A regény egyetlen gyenge pontja az, amikor túlságosan egyértelmű marad a dramatikus szerkesztés, s a közönség viccigényét kielégítendő, a dramaturg elhelyez egy-egy ízes poént a történelmi analízisben. De azt is tudhatjuk, akár a történeti munkákban felbukkanó tanúvallomás-idézetekből, akár másfajta tapasztalatainkból: az agresszorok nevetségesek is. Rettenet és nevetség. Letagadott közelmúltunk élveboncolásakor ez is napvilágra kerül.

A recenzió A másság terei. Kulturális tér-képek, érintkezési zónák a kortárs magyar és román irodalomban és filmben című OTKA NN 112700 számú projekt keretében készült. 

Szerző: Szűcs Teri
Író:  Závada Pál,  Cím:  Egy piaci nap,  Kiadó:  Magvető Kiadó,  Kiadás éve:  2016,  Oldalszám:  224 oldal,  Ár:  3290 Ft