Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

NAGY AMERIKAI DALOSKÖNYV

Stacey Kent / Budapesti Nyári Fesztivál
2016. jún. 20.
Stacey Kent nehezen hozta tűzbe a Margitszigeti Szabadtéri Színpad közönségét, de alighanem mi sem hoztuk tűzbe őt. Kiváló zenét hallottunk remek előadásban, de az a szikra hiányzott, mely az ilyen estéket emlékezetessé teszi. CSABAI MÁTÉ CIKKE.
Ha már az énekesnőt Ella Fitzgeraldhoz és Billie Holidayhez hasonlítja a koncerthez csatolt rövid ismertető, nem leszek gyáva én is erre a mérlegre helyezni őt. Stacey Kent ugyanis valóban tud valamit, méghozzá valami olyat, ami keveseknek adatik meg: képes kiemelkedni a Great American Songbook dalait éneklő sokszáz jazzelőadó közül. Megvan benne a természetesség, a báj és az elegancia, megvan benne a tűz is, hogy rajongani lehessen azért, amit csinál. Van több kiváló és jól fogyó lemeze – The Lyric (2006), Breakfast On The Morning Tram (2007), Raconte-moi… (2010) – és egy meg nem nyert Grammy-díja. De ha esőre áll az idő, a koncert technikai okok miatt több mint fél óra késéssel indul, és a közönség is fázik egy kicsit a nehezen induló nyárban, akkor nincs más választás, rutinból kell megoldani az előadás nagy részét.
 
Stacey Kent
Stacey Kent

Az énekesnő nem a legismertebb dalokkal érkezett – nem hallottuk a What A Wonderful Worldöt vagy az I’ve Got A Crush on Yout, pedig ezt minden jazzénekes kötelességének érzi repertoáron tartani, de műsora jórészt mégis a klasszikus szerzeményekre támaszkodott. Rögtön egy Rodgers–Hammerstein-opusz, az 1945-ös It Might As Well Be Spring nyitotta a műsort. Később azonban kiderült, hogy az énekesnőre lehet számítani az amerikai repertoáron túl is. Persze a lemezeit figyelemmel kísérők számára ez tudható, de mégis imponáló, ha a koncerten, élőben franciául és portugálul is elhangzanak dalok. A L’Étong Paul Misraki szerzeménye a harmincas évekből, a Mi Amor egy jóval fiatalabb, 1984-es születésű énekesnő, Claire Denamur dala – mindkettő remekül áll neki, egyúttal megkönnyebbülve meg is állapítom, hogy szerencsére Stacey Kent franciául sem emlékeztet Edit Piafra, ahogy azt más lemezkritikusok vélik: megvan neki a saját stílusa, a saját kisugárzása.

 
Ezt a stílusosságot csak gazdagítja Kent turnékvartettje: férje, Jim Tomlinson szaxofonon és fuvolán, Graham Harvey zongorán és szintetizátoron, Jeremy Brown nagybőgőn, Josh Morrison pedig dobon játszott. A muzsikálásban teljes egyenlőséget képvisel az együttes: általában minden dalban kap a zongora és a fúvóshangszer egy-egy szólót, többször szólózik a nagybőgő is, a dob pedig a koncert utolsó számainak egyikét zárja egy őrületes magánszámmal – nem túlzás megállapítanom, hogy Josh Morrison tűnt az est leglelkesebb muzsikusának. Jim Tomlinson innovatív szaxofonjátékos, de fuvolán még találékonyabb és még szellemesebb. Graham Harveyhoz is emlékezetes momentumok kötődnek: többek között a már említett L’Étang című dal outrójában villant egy ritmikailag összetett és izgalmas szólót.
 
De nem mondhatom, hogy rutinszerűen teljesített koncert volt Stacey Kentté, hiszen legalább fél tucatnyi dal erőteljesen, élettel telve szólalt meg. Ilyen volt a Happy Talk című dal, melyhez az énekesnő a gitárt is kézbe vette, igazán szellemes előadást kapott a One Note Samba, melynek szerzője Antonio Carlos Jobim, a bossa nova egyik első és legnagyobb dalírója. A Breakfast On The Morning Tram – zeneszerzője Jim Tomlinson, szövegírója pedig az 1989-es Man Booker Prize birtokosa, Kazuo Ishiguro író – egy nagyobb lélegzetű ballada, melynek megszólaltatásában az együttes megmutatta, hogy milyen kiválóan képes a lírai telítettséget a jazz könnyedségében feloldani. A koncert utolsó két műsorszáma súlytalanabb volt az előző dalokhoz képest: az énekesnő egyik legismertebb dala, a So Nice szólalt meg A Fine Romance című albumról, illetve a házaspár énekelt egy duettet. Ez utóbbi már csak ráadás, és a közönség egy része szivárog kifelé. Na, nem azért, mert Jim Tomlinsonnak nem sok hangja van, ezt mindenki megbocsátja, hiszen szerelmes dalt énekelni portugálul a feleséggel cuki. Ahogy édes és bájos Stacey Kent is, bizonygatja, hogy jönni fog még Budapestre. Reméljük, akkor az idő is szép lesz, a muzsikusok nagy lelkesedéssel játszani, a közönség pedig lelkesedni akar majd. Stacey a bulvárlapok szalagcímei szerint Clint Eastwood kedvence – talán akkor majd megtudom, miért.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek