Interjú Fábián Gáborral
2016.05.26.

A Szputnyik Mentőcsónak Egység létrehozott egy új színházi társasjátékot, mely a közönség aktivizálásával boncolgatja a menekült-kérdést. A Menekülj okosan! május 30-án lesz látható az évadban utoljára a Jurányiban. Fábián Gáborral az előadás kapcsán magyar társadalmi problémákról beszélgettünk. PUSKÁS PANNI INTERJÚJA

Revizor: Mit mentett meg a Mentőcsónak a Szputnyikból?

Fábián Gábor: Valójában ez egy szóviccel kezdődött. Mikor a Szputnyikon belül elkezdtük a működésünket, akkor Pass Andrea és az én előadásaim tartoztak ide. Bass Lászlóval és Bodó Viktorral a Szociopoly készítése közben gondolkodtunk, hogy szükség lenne egy saját névre a Szputnyikon belül. „Mi a legkisebb része egy hajózási társaságnak?” – kérdezte Bass Laci. „Hát a mentőcsónak!” Ez aztán rajtunk ragadt, így lettünk mi a Mentőcsónak Egység. De valójában a mentőcsónak nem ment senkit, csak a Szputnyikból sikerült valamiféle gondolkodásmódot átmentenie: szeretnénk fontos társadalmi kérdésekről beszélni, és nagyon szórakoztatóak lenni.

R: Milyen forrásokból működik a Mentőcsónak?

FG: Idén ötmillió forint működési támogatást kaptunk, és volt még a Szputnyiknak fönnmaradt TAO-ja, amelyet idén kaptunk meg. Összesen húszmillióból valahogyan megcsináltuk ezt az évadot két nagyon olcsó bemutatóval, de igazából alig elég. Egyre zsugorodunk, feladtuk az egyik helyünket, minimális csapattal dolgozunk. Kisebbre nem tudunk összemenni.

R: Érdekes, hogy a Menekülj okosan! - MigrAction éppen most készült el, mikor egy gyászos népszavazás előtt újra kék plakátokon nemzeti konzultál velünk a kormány. Bár a téma tulajdonképpen folyamatosan aktuális, de fel kell tennem a kérdést: direkt időzítettétek mostanra az előadás bemutatóját?

FG: Nem, egy éve dolgozunk rajta. Sokkal több nehézség merült fel itt, mint a Szociopolynál. Először is, itt nem volt elve kész társasjátékunk, amelyet csak színpadra kellett volna adaptálni. Gondolkodtunk rajta, hogy kitalálunk mi egy társasjátékot, de kiderült, hogy nem vagyunk társasjáték-fejlesztők, nem vagyunk rá képesek. Amikor a társasjáték alapjairól gondolkodtunk, akkor pedig azzal kellett szembesülnünk, hogy a valóság olyan gyorsan változik, hogy ami az egyik héten igaz volt, a másik héten már nem. Aztán megszűnt jelen lenni a probléma, vagy legalábbis nem volt már látható tovább, a magyar társadalom jól érzékelhetően ignorálni kezdte a témát, csak a virtuális terekben létezett tovább. El szerettük volna kerülni a napi aktuálpolitizálást az előadásban. Nem az volt a célunk, hogy elmondhassuk, a kormányzat hogyan kommunikál, és ez milyen borzasztó. Ennek csak az lett volna az eredménye, hogy akik egyetértenek velünk, azokkal összekacsintunk, akik meg nem, azok az első hangnál elfordulnak tőlünk.

Fábián Gábor
Fábián Gábor

R: Mégis úgy gondolom, hogy egy ilyen témánál a kérdésfelvetés számít valamilyen válaszra. Pláne akkor, amikor egy interaktív színházi közegben állítod választások elé a nézőt.

FG: Ezzel az előadással nagyon sokat fogunk iskolákba menni, és nagyon remélem, hogy olyan felnőtt közegekbe is, amelyek nem homogének. A Jurányi sajnos egy szűrő, oda nem jönnek be, akik nagyon ellenkezőt gondolnak, de egy iskolában nem így lesz. Az iskolában ott fog ülni az a diák, aki egyébként teljesen menekültellenes, otthon ezt a retorikát hallja, ez jön a médiából, számára ez az alapértelmezett hozzáállás. Nem számíthatok rá, hogy ő egyet fog érteni velem, csak arra, hogy komolyan veszi a játékot és benne a saját helyzetét.

R: És éppen ez a jó benne. Hiszen a jurányis közönségnek miért is játszanátok ezt?

FG: Amikor a Jurányiban játsszuk, akkor jó eséllyel platformot teremtünk arra, hogy találkozhassanak emberek, akik hasonlóképp gondolkodnak, tudjanak egymással kommunikálni, új információkat szerezni, vagy elhozhassák a barátaikat, akik nem pont úgy látják ezt a helyzetet, mint ők. Az iskolában és az egyéb felnőtt közösségekben viszont sokkal nagyobb esélyünk van rá, hogy menkültellenes nézeteket vallókkal találkozzunk. Velük valódi érzékenyítés folyik: most te vagy a menekült, és lássuk, hogy azok a dolgok, melyeket te evidensnek gondolsz, úgy vannak-e.

Például evidenciának gondolja az ember, hogy nem szabad lopni. Középosztálybeli, jól szituált nézőink a Szociopolyban úgy lopnak, mint a huzat, és megértik közben, hogy azért csinálták ezt – amit soha a magánéletükben-, mert csak rossz és rosszabb döntési lehetőségek közül választhattak. És remélem, közben azt is megértik, hogy ha valakit ilyen helyzetbe hozunk, akkor nincs mit csodálkozni, hogy az egyik rosszat előbb-utóbb kénytelen lesz választani...

R: Mások megítélésében közrejátszik az idegentől való félelem is, nem?

Az is, meg a tudatlanság. Még csak nem is empátiahiányról van szó, hanem inkább az ismeret hiányáról. Amin – az előadásunk egyik szereplője – azt mondta, hogy szerinte a magyarok nem zárkóznak el a más kultúrájú emberektől, hanem csak nincsen tapasztalatuk. Van egy szélsőséges nézeteket valló ismerőse, aki nagyon keményen menekültellenes álláspontot képviselt, amíg egyszer csak Amin azt nem mondta, hogy állj meg, én is menekült vagyok. Erre azt mondta, hogy te nem lehetsz az, mire ő elmondta a történetét.

Abban reménykedem, hogy Aminnak igaza van: a magyar emberek valójában nem olyan kirekesztőek és elutasítóak, csak csak frusztráltak, és sokan nagyon homogén közegben élnek. Én végigcsináltam a teljes iskolai rendszert úgy, hogy soha nem volt cigány osztálytársam. Nem is tudtam róla, hogy van más, föl se merült.

R: Az előadás műfaja színházi társasjáték. Mennyiben alkalmasak a társasjáték kötött szabályai a probléma érzékletes és sokoldalú felvázolására?

FG: A társasjáték-forma alapvetően egyszerűsítő, de minden játékforma az. A színházban lehet persze nagyon cizelláltan beszélni témákról, de ha valakiket döntéshelyzetek elé akarok állítani, nem lehet azt a sokszínűséget produkálni, amit a valóság tud. Tehát mindenképpen leegyszerűsítés, és a figurák is egyszerűsítettek benne, hiszen egy gondolkodásmódot képviselnek elég karikatúraszerűen.

R: Jól érzem, hogy van itt egy morális ellentét: aki társasjátékként komolyan veszi a Menekülj okosan!-t, az erkölcsileg legalábbis megkérdőjelezhető döntéseket hoz benne?

Rezai Mohammed Amin, Kurta Niké
Rezai Mohammed Amin, Kurta Niké

FG: Muszáj, erre van kitalálva a játék. Ami egyébként a valóságnak pontos modellje: olyan szűkösek az erőforrásaid, hogy azoknak a felőrlődése után két lehetőséged van: vagy amorális választásba futsz vagy hátrahagysz embereket. A játékot pedig minél kevesebb emberveszteségre játsszuk, ezt mindenki tudja, ez le van fektetve a legelején. Dönthetsz úgy, hogy embert veszítesz, de az nagyon kézzel fogható, hogy embert hátrahagyni a bizonytalanságban, egy háborús övezetben menyire problematikus. Az amoralitást emiatt pedig könnyebben próbálgatják ki az emberek. Nagyon furcsa, hogy sokszor még az sem kell hozzá, hogy a játék elején kapott összes erőforrásuk elfogyjon.

Ez szerintem leképezni azt, amiben élünk. Olyan szűkös erőforrásokat érzékelünk magunk körül, annyira féltjük az egzisztenciánkat, annyira bizonytalannak érezzük a minimális feltételeket az életben maradáshoz, hogy már eleve úgy döntünk és gondolkodunk, mintha ezek nem állnának rendelkezésünkre, és emiatt kőkeményen megyünk bele az amoralitásba.

R: Szerinted a színházi interaktivitás aktívabbá teszi a nézőket társadalmi szerepvállalás tekintetében?

FG: Annyi bizonyos, hogy a komfortzónából kilök. Te gondolsz valamit, és azt gondolod, hogy minden normális, jó érzésű embernek így kellene gondolkodnia. Ehhez képest ott van egy másik ember, aki egészen mást gondol, de ő is meg van győződve az igazáról. Ti ketten arra vagytok kényszerítve, hogy érveket ütköztessetek. Ha más nem történik, akkor legalább annyi, hogy összeomlik az a kép a fejedben, hogy aki másképp gondolkodik, az feltétlenül rossz, esetleg megpróbáljátok megbeszélni. Ha ennyi történik, akkor már nyertünk. Azt nem gondolom, hogy egy Szociopoly vagy egy Menekülj okosan! után mindenkiből önkéntes lesz, ugyanakkor vannak, akikből azok lesznek. A Szociopoly kapcsán ugyanis többször felmerült, hogy hova lehet menni és tenni valamit a helyzet megváltoztatásáért.

R: Te mit üzensz Brüsszelnek?

FG: Brüsszelnek semmit. Kis magyar pajtásaimnak javasolnám szeretettel, hogy ezt az üzengetést abbahagyhatnánk, és helyette gondolkodhatnánk egy picit. Akár közösen is...

Szerző: Puskás Panni