Például: minek szervezi meg ugyanaz a cég a következő héten (az arcnélküliségből következően nyugodtan mondhatjuk) ugyanazt a fesztivált a Balatonon (lásd: Balaton Sound)? És miért kell cégekről elnevezni a helyszíneket és színpadokat?
 Dreadzone |
Még csak azt sem hiszem, hogy enélkül nem megy. Mennyi és milyen forrásból származó állami támogatást vett fel mindösszesen a Sziget Fesztivált is szervező cég, mire milliárdokért eladhatta mindazt, amit részben abból épített? Hol van a Fesztiválok Szövetsége, mikor a minőségi programkínálat helyett már évek óta csak visszajáró zenekarokkal találkozhatunk? Érdemes-e kis fesztivált érdemlő zenekarokból nagy fesztivált rendezni? Vagy a Magna Cum Laude és a Zanzibár valóban nagyszínpadra való? A megbetegedett Goran Bregovic helyett vajon a Hooligans volt a jó választás, mikor sem stílusban, sem kaliberben nem vetekedhet Emir Kusturica zeneszerzőjével?
 Barabás Lőrinc Eklektric |
És tombol a más típusú, máshol is tapasztalható hétköznapi terror: miért kell nekem Soproni nevű színpad előtt ácsorogni, mikor nem iszom sört; Samsung Mobile nevű arénában izzadni, mikor más márkájú a telefonom és a kérdés nem is érdekel; az MTV arénában headbangelni, mikor nincsen tévém; a cigit és sportautót hirdető Red Lounge-ban ténferegni, mikor nem füstölök, és szerintem a Forma-1-es versenyeken is rendőrnek kellene büntetni a gyorshajtókat; a CIB Bank Klubszínpada előtt pedig kerülgetni a betonoszlopokat, mikor más banknál vezetek számlát? Lehet-e élvezni bármilyen fesztivált, ha a tudatalattit agyonnyomja a kulturális értékekkel már régen nem számoló gazdasági akarnokság?
 Exploited |
Volt egy pont, valahol a nagyszínpad és a Red Lounge között, ahol az éppen futó szabadtéri koncertek nagy részét egyszerre lehetett hallani: ott próbáltam nézelődni és kitalálni, kikből áll a fesztivál közönsége. Nem sikerült. Különös rendezvény ez, ahol a finom jellemű Harcsa Veronika után valamikor az anarcho-punk újjáéledő nagypapái, az Exploited játszik. Lehet-e egyáltalán punknak lenni a fentebb vázolt környezetben, azon a színpadon, ahol az előző fellépő a manapság inkább magyarnótázgató Nagy Feró Beatricéje? Hazugság jazzesített verziót játszatni a Ganxta Zolee és a Kartellal – igaz, a városi, keménykedő bunkót alakító Ganxtának korábban is a babaarcú, púderes Pierrot készítette a dalait; minden megeshet tehát.
 Roni Size Reprazent (Radnóti András felvételei) |
A zenészeken egyébként nem múlott; mindenki azt hozta, ami várható tőle, sőt, igyekeztek a legjobbat nyújtani. A KFT még mindig képes prezentálni ötletesen vidám színpadi showját, igaz, huszonöt évvel korábbról csak azok tudják a mai közönséget megszólítani, akik a korabeli kulturális hiánygazdálkodásban kezükbe kaphatták a slágergyártás építőkockáit. A helyzet egyébként ma is hasonló, csak – ahogy arról szó esett – a lapokat ma nem funkcionáriusok, hanem invencióhiányos szervezők osztják.
 A közönség |
Rendben, hogy a Heaven Street Seven, a Neo és az Erik Sumo játszik, hiszen egy nemzedék számára mára ők a klasszikusok; bár különös ezt mondani harmincas éveikben járó zenészekről. De hol a nemzedék többi tagja, miért csak a másutt már bizonyított előadók gurulhatnak be egy ekkora fesztiválra? Egyáltalán: ma hol van Magyarországon a bizonyítás terepe, hol máshol lehetne az érdeklődés középpontjába kerülni, ha nem egy ekkora fesztiválon? A legnagyobb hiányosság az, hogy nincsen tehetséggondozás, csak a gőzerővel lenyomott, bejáratott fesztivál-modell van. Kinek van erre szüksége? Ahogy elnéztem, sokaknak.
Kapcsolódó cikkünk: Nyári fesztiválok 2008