American Crime Story: Az O.J. Simpson-ügy
2016.05.09.

Az idei tévés évad meglepetéskedvence a valódi bűnesetekről szóló antológiasorozat, amely elsőként O.J. Simpson perét eleveníti fel. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.

Mi értelme van sorozatot forgatni „az évszázad peréről”, amit mindenki ismer, mert az (amerikai) televízió élőben közvetítette, a South Park pedig olyan emlékezetes poént sütött el a kárára, hogy az ügyvédi mellébeszélést azóta is Csubakka-védelemnek hívják?

Talán az, hogy magunkra ismerünk benne, és a korra, amiben élünk, mert látjuk, honnan jöttek a Győzikék és a Kiszel Tündék, a celebkultusz és a reality tévé, meg a szórakoztatás mindenre és mindenkire érvényes kényszere. Nézzük, hogyan válik az igazságszolgáltatás showműsorrá, és mennyit számít a szimpátia, vagy az előítélet, amit a külső alapján alkotunk, de hiába berzenkedünk ellene, nem tudjuk kikerülni, annyira ösztönös ez a felületi ítélkezés.

Az persze hamar kiderül, hogy nem ismerjük, legalábbis unásig nem, O.J. Simpson, a színésszé lett futballsztár perét, amiben exfelesége és annak szeretője meggyilkolása kapcsán vádolták kétrendbeli emberöléssel. Nemcsak itt, Magyarországon, de ott, a tengerentúlon sem, mert ebben a perben minden fontosabb volt az igazságnál, hiába közvetítette élőben a tévé, a témák másfelé terelődtek, a kemény, férfias ügyésznő hajáról cikkeztek a bulvárlapok, és a Los Angeles-i rendőrség rasszista túlkapásairól beszéltek az emberek. Ezt használta ki az „álomcsapat”, a legmenőbb ügyvédeket tömörítő Simpson-védelem, amikor azzal érvelt, a véres kesztyű a helyszínen, a vércseppek a kocsiban, a hajszálak a vádlott ruháján: mind a fajgyűlölő rendőrség által fabrikált bizonyíték.

Az emberek többsége elfogadta az érvelést, mert Johnnie Cochran, a feketék jogaiért küzdő ügyvéd olyan történettel állt elő, amiről minden második afro-amerikainak saját tapasztalata volt. Nem az igazság a lényeg, hanem a sztori, amit előadsz: ha hihetőbb, mint az ellenfeledé, akkor nyert ügyed van, hangsúlyozza Cochran, aki Simpson védelmét nem a közvetett bizonyítékok cáfolatára, hanem a rendőrség körében mindennapinak bizonyuló rasszizmusra alapozta – innen a Csubakka-vicc. Rossz oldalon harcolt egy jó ügyért, mert úgy vélte, a feketék szisztematikus megalázásában és megverésében fontosabb igazságot tenni, mint a Simpson-gyilkosságban.

Jelenetek a sorozatból
Jelenetek a sorozatból
Kétségkívül Cochran a legérdekesebb, legösszetettebb figurája a sorozatnak, Courtney B. Vance szenvedélyes, autoriter politikusként játssza, aki szerint a cél szentesíti a cinizmust, amivel manipulálja az embereket, és saját hasznára fordítja a rasszizmust, aminek egyébként maga is szenvedő alanya a Los Angeles-i utcákon. Marcia Clark, a férfias kiállású, láncdohányos ügyésznő áll vele szemben, aki naiv és idealista, a tények erejében hisz, és mit sem tud arról, milyen közszereplőnek lenni. Márpedig azzá válik, amint elkezdődik a televíziós közvetítés, neki pedig, egyedüli nőként a tárgyalóteremben, szexista kijelentéseket és elfojtott kuncogásokat kell lenyelnie. Lassan törik, de biztosan reped Marcia maszkja, és ezt a keménység mögül előbújó érzékenységet remekül képes egy-egy pillantásban összegezni az őt játszó Sarah Poulson.

A sorozatot Scott Alexander és Larry Karaszewski, az Ember a Holdon és a Larry Flynt, a provokátor forgatókönyvírói jegyzik: ők profik abban, hogyan kell magánéleti drámába ágyazni a közügyeket. Az O.J. Simpson-ügyben is az az érdekes, hogyan ér össze magánélet és politika, és milyen egyéni, gyakran tragikus hajtóerők vezetnek a közéleti, jogi szerepvállaláshoz, mert ettől kapnak emberi arcot a tárgyalóteremben a rájuk osztott szerepet játszó ügyészek és ügyvédek, esküdtek és bírók. Talán túl sok idő is jut a részletekre, még arról is külön epizód szól, milyen megterhelő esküdtnek lenni, 16 hónapig egy luxusszállodában, tévé, újság nélkül ülni és várakozni, miközben beszélgetni sem lehet a többiekkel, nehogy befolyásolják egymás véleményét. De épp ezektől a nüanszoktól lesz különleges és fajsúlyos az American Crime Story, mert így láthatjuk, hogyan manipulálják az esküdtek összetételét, mennyit számít az ügyvédek megjelenése, bőrszíne és testbeszéde, és hogy a fair playt többnyire betartó ügyészség sem tudja kivonni magát az előítéletek kihasználása alól.

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB
Veszélyes, persze, túlrészletezni a dolgokat a Trónok harca és a Walking Dead korában, amikor a sokkértékű fordulatok uralják a televíziózást, de Az O.J. Simpson-ügy épp mértéktartásával tűnik ki a többi sorozat közül. A kontextus, a jellemek, az összefüggések megrajzolásában okos, a történetben pedig, amennyire lehet, precíz. De ezt a pontos ábrát már látványosan tálalja, amin nem csodálkozunk, ha tudjuk, az American Crime Story mögött is Ryan Murphy, az American Horror Story showrunnere áll, annál pedig kevés szenzációhajhászabb sorozat fut jelenleg a tévében. Az O.J. Simpson-ügybe csak producerként és rendezőként dolgozott be Murphy, de így is hozta magával a campbe hajló, túlzásra építő stílusát, úgy plánoz, mint Michael Bay, hirtelen és patetikusan mozgatja a kamerát, mintha minden mondattal a világvégét jelentenék be az emberek.

Fárasztó ez a stílus, kétségtelen, de a témából fakad, ahhoz igazodik, ahogy a sokat kritizált színészválasztás is. Külföldön elsősorban John Travolta került célkeresztbe, aki vastagra húzott szemöldökével, összeszorított ajkaival, karót nyelt tartásával karikatúrává túlozza a sztárok ügyvédjének, Robert Shapirónak a karakterét, és David Schwimmer, a Jóbarátok Ross Gellere sem marad el sokkal tőle, aki Robert Kardashiant, az O.J.-t előbb támogató, majd lelkiismereti válságba zuhanó barátot alakítja – amúgy sok érzéssel, remekül. Híres színészek játszanak tehát híres, iróniával elrajzolt szerepeket, de nincs ezzel gond, hisz épp arról szól a sorozat, hogyan válnak a kamera előtt önmaguk paródiájává az emberek. Hogyan hozza ki belőlük a hírnév a remegő térdű rajongót, és az illúziót, hogy hátha rájuk is átragad a különlegesség egy aláírással, és hogyan válik torz celebkultusszá a rajongás az abból fakadó kivételezéssel és különleges bánásmóddal.

„Kardashianek vagyunk. Ebben a családban fontosabb, hogy jó és hűséges emberek legyünk, mint híresek. A hírnév mulandó és felületes” – mondja Robert a lányainak, akik azóta felnőttek, és szexvideókkal meg reality műsorokkal váltak Amerika első számú celebjeivé. A meglehetősen komor sorozatnak jól állnak ezek a direkt és direkten ironikus kiszólások, mert végső soron tragikomédiát nézünk, az inkompetencia, a cinizmus, és a médiacirkusz tragikomédiáját Amerikáról, ahol fogadni lehet egy per kimenetelére, és ahol a rendőr beperelheti az államot, mondván a munkája tette rasszistává, azért verte a feketéket. Görbe tükör az American Crime Story az egyenlők és még egyenlőbbek országáról, ahol a hírnév olyan hatalom, amit a törvény sem tud kikezdeni.
 
Szerző: Soós Tamás