Fernanda Torres: Vég
2016.06.21.

Minőségi sikerkönyv, s mint a brazil kortárs epika hírhozója, nálunk némileg egzotikus olvasmány. Nem nyomtatott teleregény az íróként pályakezdő színésznő-celebtől, hanem regény, tele jó és halványabb részletekkel, időben meglöttyintett szerkezettel. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.

Fernanda Torres (1965) nem egészen kezdő, hiszen fő hivatása, a színházi, filmes és televíziós világban végzett munka korábban is bízott rá írói feladatokat, s publicisztikai termése már a Vég (2013) közreadása előtt megjelentetésre várt. Az is sok mindent elárul, hogy az első gyakorlati tanácsokért „a legnagyobb brazil íróhoz”, João Ubaldo Ribeiróhoz fordulhatott, akihez („Az öregeimnek” sorában) az ajánlások egyike szól (s aki 2014-ben elhunyt). Fernanda Torres ugyancsak a mai Brazília művészeinek hírességeitől származik – apjáról színházakat neveztek el, anyja országának egyetlen színésznője, akit Oscar-díjra jelöltek. Testvére neves producer, ő maga sztárszínész. 


Bemutatkozó regénye öt idős férfi haláltusájának, halálának egyes szám első személyű előadása, abban a feltételezett állapotban, mely szerint a halálpillanat az egész életet végigfuttatja a távozó tudatának képernyőjén. Mind az öt hős elég magas vagy igen magas életkort ér meg. Mivel elhalálozásukról nem időrendben értesülünk, s mert nyelvileg-stilisztikailag másfajta közelítés: írói beszámoló révén az öt végeseményhez kapcsolva a mellékszereplőkről szintén többszörösen informálódhatunk, időbontásos-asszociációs, interaktív háló teszi még érdekesebbé a könyvet.

Az érdekességet a specifikus Rio de Janeiró-i környezet, az átfogott sok évtizedes fesztáv, a figurák barátsága és ellenérdekeltsége, a kapcsolatok sokasága, a szociológiai érzékenység, s mindenekelőtt az ahol csak lehet, témává emelt vagy mentőmotívumként segítségül hívott szexuális fűtöttség önmagában biztosítja. Mivel a cselekmény fordulatait nem kívánjuk és tömören nem tudhatnánk összefoglalni, idézzük ezúttal a fülszöveget, kik a meghaló halandók (közülük az első születik a legkorábban és végzi legkésőbb: 1929–2014): „Álvaro egyedül él, orvosról orvosra jár, és ki nem állhatja volt feleségét. Silvio időskorában sem hagy fel a kábítószerezéssel és az orgiákkal. Ribeiro a strand és sport koronázatlan királya, aki Viagra segítségével kerüli el az elkerülhetetlent. Neto a konzervatív, mindhalálig hűséges férj, Ciro pedig a mindenki által irigyelt Don Juan”.

Az öt karakter, öt sors: maga a cselekmény. (Urfi Péter utószavából még az is kiderül: talán Carlos Drummond de Andrade, a modern brazil költészet nagyja egyik versének történetekké formalizált sémája áll a szövegstrukturáló ötlet hátterében.) Állítólag egy regénye mindenkinek van, aki prózára adja a fejét. Torresnek öt ugyan nincs, de kettő-három igen, s ez elég, hogy belőle egy legyen. Ismétlések, átfedések, variációk fogadtatják el magukat a riói középosztályról ennek ellenére szívesen és hömpölygő mesében tájékozódó olvasóval. A menet közben kissé kiüresedő technika egy ráadás fejezettől élénkül fel. Az értelmezési és szándék-szintekbe némi – nem mélyebb, inkább provokatív – beavatást nyerhet, aki fellapozza a Könyves Magazin című orgánum 2016. 2. számában a gyakorlott nyilatkozó szerzővel Rostás Eni által Skype-on készített, terjedelmes, sokszálú interjút.

A Libri Kiadó és a József Attila Kör gondozásában megjelentetett könyvet Nagy Viktória sodró, pulzáló, színes nyelvezettel ültette át magyarra. Ügyelve például arra, hogy az én-narrációkba rejtett, takart párbeszédesség ne vesszen el; az öt, egymással szövetkező vagy rivalizáló főszereplő beszédmódja a regény homogén alaptónusán belül is mutasson egyéni vonásokat. Az egy nemzedékbe tartozó férfiak és a különféle generációkból érkező nőalakok mozgásterei is minden tekintetben megfelelő nyelvi közvetítettséget nyernek, a brutálisabb élet- és stílfordulatok tolmácsolásakor is.
 
Az önismeret, az önkritika, a tárgyilagosság döntően esik latba a végelszámolásnál, a létben való személyes jelenlét utolsó rögzülő és rögzített perceinek, pillanatainak, pillanatának vissza- és körültekintésében („…a halál az élet legjelentősebb pillanata”, olvasta valahol az egyik úr; „tényleg az”, nyugtázza: „Az enyém jó volt, még most is az – noha már nem tart sokáig”). Az önismeret és önkritika hiánya, az elfogultság legalább ugyanilyen fontos az összezáruló élet- és haláltényben. Ne áruljuk el, az ötből hányan képesek olyan végső mérlegelésre, mint egyikük: „Elkábultam. Kidőltem a járdán. Milyen húgyszag van! Azt hiszem, tőlem. Nem is, a csatornától. Nem, tőlem és a csatornától”.
 
És azok közül, akik életben maradnak, egyelőre? A könyv lapjain, egyelőre?
Szerző:  Fernanda Torres,  Cím:  Vég,  Kiadás helye, éve:  Budapest, 2016,  Kiadó:  Libri - József Attila Kör,  Terjedelem:  225 oldal,  Ár:  3499 Ft