Csajok 5. évad
2016.04.26.

Már csak egy szezon, jelesül a jövőre tervezett hatodik van vissza Lena Dunham Csajok című szériájából, amely a végig magas színvonalú ötödiken jutott éppen túl. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.

Amikor elkezdődött Lena Dunham sorozata, a Csajok 2012-ben, értelemszerűen sokan azonnal egy másik HBO-szériához, a Szex és New Yorkhoz hasonlították. Ott is, itt is négy nő/csaj/hölgy a főszereplő, akik kifejezetten szókimondónak mutatkoznak, ha szexről van szó, ráadásul rögtön a Csajok első szezonjában – büszkén vállalva a felmenőt – ott virított az egyik fő karakter, Shoshanna (Zosia Mamet) hálószobájában a Szex és New York posztere. Ha azonban hűségesen végigkövettük mindkét szériát (aktuálisan kipipáltuk a Csajok múlt héten befejeződött ötödik szezonját is), egyre szembetűnőbbé és beszédesebbé válnak a különbségek is. 

Régen rossz, ha a néző belecsúszik abba a hibába, hogy mindenképpen le akarja tenni a voksát valamelyikük mellett – különösen, ha ezt a másik sorozat rovására teszi: mind a Szex és New York (SATC), mind a Csajok két remek, vicces, helyenként szívbe markolóan igaz látlelet a női létről és annak kríziseiről – másként és mástól jó mindkettő. A legnagyobb eltérés közöttük abból adódik, hogy míg az előbbi főszereplői (legyen a SATC bármennyire is újszerű a benne megjelenített nőábrázolás miatt) a romcomok hagyományát folytatva még mindig a nagy őt, a férfit keresik, akit társukká fogadhatnának; a Csajok huszonévesei tulajdonképpen és elsősorban önmagukat. Méghozzá azt az önmagukat, akit a SATC karakterei a harmincas éveikre már megtaláltak – a manhattani szinglik „csupán” a párkapcsolataikban és nem a karrierjük terén botladoznak; utóbbiban nagyon is céltudatosak, ambiciózusak, sőt sikeresek. 

Ami egyrészt életkorukkal, másrészt a körülményeikkel is magyarázható. A Csajok négy barátnője, a már emlegetett Shoshanna, Hannah (Lena Dunham), Jessa (Jemima Kirke) és Marnie (Allison Williams) nem a konjunktúra, hanem a gazdasági válság lányai, nem az a legnagyobb gondjuk, hogy milyen márkájú cipőt vegyenek fel egy randira, hanem hogy megéljenek valamiből. A Manolo Blahnikokat és Guccikat így váltják fel hét év és egy generáció után az HBO-n a lapos sarkú cipők és vintage ruhák, jelezvén, hogy már nem a kétezres évek elején járunk – mások a hangok, és mások a hálószobák is. 

Jelenetek a sorozatból
Jelenetek a sorozatból
Első blikkre úgy fest, Lena Dunham sorozatában a csajok – legalábbis a SATC lányaihoz képest – papíron „rendben vannak”. Mindegy, mennyire gáz/beteg/unalmas a párkapcsolatuk, hány kompromisszumon alapul, „dolgoznak” rajta, nem akarnak kiszállni belőle, hosszú távra terveznek a férfiak oldalán, ami nagy különbség a SATC karaktereihez képest, akiknek az esetében épp a hosszabb távú kapcsolatok mennek csodaszámba. Csakhogy – és itt a csavar – Carrie Bradshaw és barátnői épp azért szakítanak gyakrabban, mint a Csajok figurái, mert már tudják, mit akarnak, és mit/kit nem. A Csajok karakterei azért ragadnak bele rémes kapcsolatokba, mennek bele eleve kudarcra ítélt házasságokba, viszonyokba, mert valójában nem ismerik még igazán sem önmagukat, sem a vágyaikat és a céljaikat. Kísérleteznek és tapasztalatot gyűjtenek. A párkapcsolat különböző formáival ugyanúgy próbálkoznak, mint a különféle munkákkal, hogy megtudják, kicsodák valójában és ki illik/nem illik hozzájuk.  

Épp ezért Lena Dunham sorozata a felnőtté válás sorozata – mire eljutunk a most befejeződött ötödik évad végéig, minden „csaj” kisebb-nagyobb személyiségfejlődésen megy keresztül, és ez elvezet oda, ami olyan gyakran megtörtént a SATC szereplőivel is: Hannah és barátnői kilépnek azokból a párkapcsolatokból, amelyek nem azok, amelyekre valójában vágynának, uram bocsá’ majdhogynem olyan tempóban zavarják le azokat, mint tették azt anno Carrie-ék.     

Bizarr módon ennek következménye, hogy az ötödik évadban megszületik a széria eddigi legfelnőttebb párkapcsolata (vigyázat, spoiler!) Jessa és Adam (Adam Driver) között, és Hannah ráébred, hogy a legjobbat akkor teszi magával, ha egyedül marad és a kacskaringók és a megtorpanások után visszakanyarodik eredeti tervéhez, vagyis az íráshoz.

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB
Egyszóval az ötödik évadban már mind a négy lány tudja, mivel szeretne foglalkozni (nagy szavakkal élve: hogyan valósítsa meg önmagát), és többségük azt is be tudja már lőni, milyen típusú férfira biztos, hogy nincsen szüksége.

A SATC-ban a manhattani lányok egyetlen, igaz szerelme valójában a város, New York volt, és a Csajok ötödik évadjában is akad pár gyönyörű jelenet (Shoshanna hazatérése Japánból, Hannah hazatérése egy rémes vidéki kirándulásról), amely épp afelé mutat, hogy az urbánus, New York-i lét (még pontosabban: a brooklyni) is a formálódó, és egyre határozottabb körvonalakat öltő identitásuk része. 

Az ötödik évad tartogat pár komoly egzisztenciális válságot is a szereplőink számára, és ezek az évad legjobb részei (Marnie kalandja pl. a The Panic in Central Parkban), ahogy a remekbe szabott verbális poénokon is hangosan felröhöghetünk. Egyszóval, Lena Dunham a Csajokkal nem csupán azt érte el az ötödik szezonra, hogy – ahogyan azt a széria pilotjában Hannah a szüleinek bejelentette – generációjának a hangjává váljon, hanem azt is, hogy az egyik legizgalmasabb, legeredetibb sorozatot jegyzi alkotóként, amely hiába ered egy tőről a népszerű Szex és New Yorkkal, már csak excentrikus, folyamatosan vetkőző, és rosszul öltözködő, nem éppen Barbie-küllemű, és idegesítően narcisztikus főszereplője okán sem fog soha kitörni a rétegsorozatok világából. És ezért nagy kár.