Mint olvasóink, barátaink, ismerőseink már tudják: a Revizor nem kapott támogatást az MMA-NKA Közművelődési Kollégiumától. A döntést elhibázottnak, dilettánsnak, ostobának és szűklátókörűnek tartjuk – és nem vesszük tudomásul. Hogyan és miért alakult így – erről számolunk be sorozatunk első részében.
Számos folyóirat szerkesztősége megdöbbent az új pályára állított – valójában a lényegét tekintve felszámolt – NKA legújabb döntésein. Mi nem. Mert látható volt előre. No, nem az, hogy egyetlen fillért sem kapunk, de hogy nem lesz normális pályázati folyamat, az igen.
A Revizor az elmúlt három évben az úgynevezett „kiemelt” folyóiratok közé tartozott, a folyóirat-kollégium sorolta oda, ezért három éven át garantált 11 millió forint támogatásból gazdálkodott. Amikor tavaly az év vége felé közeledvén sem volt nyoma az új pályázatok kiírásának (noha az átfutási idő a legjobb esetben is három-négy hónap), és jöttek a hírek arról, hogy Fekete Györgyék mind a 10 milliárdjával az NKA-t is maguk alá gyűrnék, már sejteni lehetett, hogy a sötétség kora jő...
Aztán a sajtóban megjelent, hogy „átszervezik” az NKA-t, megszűnik a folyóirat-kollégium, amely egyben tekintette át a magyar folyóirat-kultúrát, és a lapokat a profiljuknak megfelelő szakmai kollégiumhoz teszik át: a filmes lapot a filmhez, a színházit a színházhoz, és így tovább.
És mi, belgák, hová álljunk, merült föl rögtön a kérdés; levelet írtunk hát néhány főszerkesztőnek, aki ugyanúgy vegyes-, illetve többprofilú lapot szerkeszt, mint mi, javasolva, hogy együtt keressük meg az illetékeseket. Alig jött válasz, a legtöbben rezignáltan álltak a dologhoz, „majd csak lesz valami”, és sokan nem is válaszoltak. Világos volt: reménykedtek abban, hogy valamelyik kollégiumnál „kilobbizzák” a támogatást.
Levelet írtunk Hoppál Péter államtitkárnak, 2016. január 2-án. Ezt a levelet:
„Tisztelt Államtitkár Úr, a sajtóban megjelent információk szerint az NKA MMA-hoz csatolásával megszűnik a folyóirat-kollégium. Tudom, hogy erről még nincs végleges döntés, ezért írok Önnek, hátha még lehet tenni valamit. Előre bocsátom, hogy bár a „fúzióban” látok politikai motivációt, ebben a konkrét ügyben kizárólag szakmai véleményem van.
Az NKA megalakulása óta a pályázók közé tartozom, hiszen mindig dolgoztam lapoknál; vagyis szemtanúja, sőt alanya voltam és vagyok az összes eddigi átszervezésnek, melyek nagyjából az összes elvi lehetőséget lefedték már.
1. Volt olyan – állítólag ez készül most is –, hogy nem volt folyóirat-kollégium, és az egyes lapokat az adott művészeti ág kollégiumához utalták; volt, hogy „pántlikázott” pénzzel, vagyis külön kerettel a lapoknak, volt, hogy anélkül. A kritikákat is közlő lapok (és a többségük ilyen) azok nagyvonalú mérlegelésére voltak utalva, akikről kritikát írtak – képzelheti: olykor nagyobb, olykor kisebb sikerrel (és akkor még szó sem volt a mostanában forszírozott kulturális „elitcseréről”).
2. Most azonban, kivált az online portálok közt, melyek növekedése leginkább kívánatos, számos olyan portál van (a Revizor is ilyen, de a Prae, a Librarius, az Artmagazin, a Kulturpart is), amelyet nem lehet egyetlen művészeti ágat képviselő kollégiumhoz irányítani, hiszen több művészeti ággal foglalkoznak. Előfordult, hogy az egyik kollégiumhoz csatoltak bennünket, amelyik adott annyi pénzt, amennyiből a hozzájuk tartozó anyagok elkészíthetők, és nem pályázhattunk több kollégiumhoz – ez maga a csőd. Előfordult az is, hogy „megengedték”, hogy több kollégiumhoz pályázzunk; ez egyrészt nekünk volt pokoli adminisztratív meló, másrészt az egyidejű pályáztatás miatt teljes zűrzavar, káosz állt elő.
3. Aztán ismét lett folyóirat-kollégium, melynek léte egyrészt kivédte a fenti anomáliákat, másrészt egyben tette áttekinthetővé a folyóirat-kultúrát (vagyis koordinálta, hogy mondjuk ne legyen nyolc képzőművészeti, színházi lap és portál, és csak egy zenei „egyszemélyes” orgánum – ezek fiktív példák, természetesen, bár konkrétumok alapján).
4. Aztán volt olyan – röpke fénykor –, hogy a stabilnak tetsző (print és online) orgánumok három évre pályázhattak; ez mindössze egyszer fordult elő, L. Simon László elnöksége alatt. Ez volt a legjobb: tervezhető, nyugodt munkát tett lehetővé. Hogy világos legyen, az évenkénti pályázat így néz ki: kiírják a pályázatot az egyik év végén, döntenek is a következő évi büdzséről, szerződés a tárgyév februárja körül, pénz áprilisban – ekkor a lap kifizeti addig felgyűlt adósságait, nem fejleszt, nem ruház be, nem tervez profiltisztítást vagy -tágítást, nem promotál, nem szervez eseményeket, hanem takarékoskodik ezerrel, és három-négy-öt relatíve nyugodt hónap után kezdődik az egész előlről... A lap jövője bizonytalan, személyzete kiszolgáltatott – hogy mennyire, arra legyen elég bizonyíték a mostani helyzet: most írták ki a pályázatot, beadási határidő február 4., dönteni már majd az MMA-val „dúsított” kollégium fog, erre hetven napja van, ki is fogja használni, döntés március végén, szerződés jó esetben áprilisban, pénz jó esetben május végén – majdnem elment az év fele, amikor nem nyugodt munka, hanem rémület van.
5. És folytathatnám a miniszteri pályázatok ugyancsak átláthatatlan szisztémájával – de nem veszem tovább igénybe a türelmét.
Tisztelt Államtitkár úr! A fentiek részletes magyarázatára bármikor bármilyen fórum előtt készségesen vállalkozom. Meggyőződésem, hogy e tisztán szakmai ügyben muszáj tisztán szakmai döntést hozni, márpedig az ehhez szükséges érvek, tapasztalatok bőségesen állnak a rendelkezésemre. Amennyiben igényli, természetesen szóban is szívesen megosztom Önnel.
Boldog és sikeres újévet kívánva üdvözlettel
Csáki Judit főszerkesztő, Revizor kritikai portál”
Válasz – természetesen? – nem jött. Február 3-án levelet írtunk Doncsev Andrásnak, az NKA alelnökének. Ezt a levelet:
„Tisztelt Államtitkár Úr, voltaképp csöppet sem bízom benne, hogy eljut Önhöz ez a levél, de mivel ezen kívül mindent megpróbáltam, ezt sem hagyhatom ki.
A folyóirat-kollégium megszüntetése miatt (aminek egyetlen oka, hogy a mélyen tisztelt MMA-ban nincsen folyóirat szekció, csak művészeti truppok) jónéhány lap ellehetetlenül: a Revizor például teljesen.
Azokat az online lapokat ugyanis, amelyek több művészeti ággal foglalkoznak - Librarius, Prae, tiszatájonline, fidelio, Revizor és még vagy húsz - nem lehet egyetlen kollégiumhoz sorolni, mert nem fognak pénzt adni arra (érthető módon), hogy más művészeti ágakról írjunk. És különben is: így végképp áttekinthetetlen a folyóirat-struktúra (hogy van hat színházi és egy építészeti, stb.), valamint súlyosan sérti a pályázati esélyegyenlőséget.
Mindezt megírtam: Hoppál Péternek, valamint az NKA főigazgatójának, a pályázati főosztályvezetőnek, és a folyóirat-kollégium titkárának. Válasz csak ez utóbbitól érkezett: továbbította a levelet.
Felháborítónak tartom, hogy senki, de senki válaszra sem méltat egy olyan levelet, amely nettó és evidens szakmai problémákról szól (ráadásul ugyanezt a súlyos hibát már elkövették egyszer az NKA történetében, és L. Simon állította vissza a folyóirat-kollégiumot).
Kérem Államtitkár urat, vegye figyelembe a fentieket. Egyetlen ostoba, szakmailag minősíthetetlen húzással megszüntetnek számos lapot, a Revizort például a havi 60 ezer unique visitorával együtt. Most beadtuk a pályázatot - döntés április végén, pénz talán júniusban, miközben erről a naptári évről van szó, ez is botrány - a folyóirat-kollégiumhoz, mert ők írták ki. De hogy dönteni ki fog, azt nem tudjuk. Megjegyzem: törvény írja elő, hogy annak kell dönteni, aki kiírta - és ha most hirtelen megváltozott a törvény, akkor nagyon rosszul tette.
Én egy, az Írószövetségben tartott beszélgetésen igyekeztem partner lenni az Önök erőfeszítéseiben, céljaiban, hogy az online felé tereljék a lapokat. Senki a világon nem kíváncsi azokra a több évtized alatt felhalmozódott tapasztalatokra, amiket ebben szereztem (és nemcsak én, mások is). Most pedig felelős vezetőként asszisztálnak egy olyan folyamathoz, amiből csak a kudarc, a szégyen, a tetemes veszteség jöhet ki kétes eredményként.
Válaszát várom, üdvözlettel”
Erre már jött válasz: néhány nappal később Doncsev András és Vízkeleti Andrea fogadott az NKA-ban. Doncsev két dolgot mondott. Az egyik: „magának fogalma sincs róla, hogy ez a helyzet mennyivel rosszabb is lehetne” (v.ö. „közénk is lövethetett volna”). A másik: „bízni kell abban, hogy minden rendben lesz”.
A kollégiumok úgy álltak föl, hogy egyharmaduk a szakmai szervezetek küldötte volt, egyharmaduk az MMA-é, egyharmaduk a minisztériumé – kétharmados kormánytöbbség. Számos szakmai szervezetben nagy vita volt arról, szabad-e, kell-e részt venni és ezzel legitimálni ezeket a döntéshozó grémiumokat – mi meg, a pályázók csak vártunk, hogy mi lesz és mikor.
Megint írtunk egy levelet, február 22-én, amikor nyilvános lett a kollégiumok listája, ezúttal Vizkeleti Andreának (és csatoltuk Doncsev Andrást is). Ezt:
„Tisztelt Főtanácsos Asszony, kedves Andrea, Doncsev András alelnök úrral is folytatott személyes beszélgetésünkre visszautalva – most, hogy immár nyilvános a kollégiumok tagjainak listája – a következő kérdéseim vannak, amelyekre nagyon szeretnék írásban választ kapni.
1. Mit tesz az NKA igazgatósága azért, hogy az újonnan fölállt MMA-NKA kollégiumok által lefedett területeket tekintve be nem sorolható, több profilú, online orgánumok (amelyek léte és működése az NKA eddigi irányelveivel, preferenciáival szorosan egybevág) az esélyegyenlőség megsértése miatt ne essenek el a pályázati támogatástól? Eligazítja-e az új kollégiumokat a fölmerült problémával kapcsolatban, és ha igen, vajon hogyan?
2. A folyóirat-kollégium által kiírt pályázatra beadott pályázatokat vajon a tavalyi támogatás összegével „felcimkézve” juttatják-e el a pályázatokat elbíráló kollégiumhoz? Ha igen, ellátják-e őket a szakmai szempontrendszer hibája miatt „véletlenül” hozzájuk került pályázatokkal kapcsolatos elemi információkkal? (Hiszen a pályázat már lezárult, a működési területen, a beadott pályázatokhoz csatolt anyagokon változtatni már nem lehet, igaz, nincs is olyan kollégium, amelyhez tartozhatnánk, a pályázatot elbíráló kollégium szükségképpen mérsékelten kompetens, vagyis tehertétel leszünk rajta.) Ha nem, hogyan biztosítják, hogy az „oda nem illő” pályázatok ugyanolyan eséllyel induljanak, mint az eddig bíráló folyóirat-kollégiumnál?
3. Milyen intézkedéseket terveznek a jövőben arra nézvést, hogy a több profilú online orgánumok megtalálják a helyüket a pályázati rendszerben, vagyis hogyan tervezik biztosítani a pályázati esélyegyenlőséget? (Az ugyanis nem esélyegyenlőség, ha ezek az orgánumok arra kényszerülnek, hogy az NKA felduzzasztott adminisztrációs rendszerében több kollégiumhoz legyenek kénytelenek pályázni, és több kollégiumnál elszámolni?
Hozzátenném még, hogy nem kérünk semmiféle kivételes bánásmódot, de határozottan kérjük, hogy mind tartalmi, mind pénzügyi szempontból 21. századi működésünk – a havi hatvanezer egyedi látogató további megelégedésére – tovább folytatódhasson.
Válaszodat várva, üdvözlettel (a címzettekhez csatoltam Doncsev András alelnököt és Krucsainé Herter Anikó főigazgatót)"
Erre sem jött válasz. Önmagában is fölháborító, hogy bizonyos közszolgák a munkájukat, működésüket illető kérdésekre egyszerűen nem válaszolnak annak a „köznek”, amelyet szolgálni hivatottak (a köz pénzéből).
Az NKA működése szigorúan szabályozott, a pályázás és az elszámolás erősen túlbonyolított, támogatás esetén a szerződés nem szerződés, hanem diktátum (értsd: vagy aláírod úgy, ahogy van, vagy nem kapsz semmit). Az NKA igazgatóságának tagjai – a kollégiumi referensek, titkárok – viszont eddigi tapasztalataink szerint segítőkész, kedves, jóindulatú emberek; ha megszüntetik az intézményt, nagyon fognak hiányozni mindazoknak, akiknek a továbbiakban is dolguk lenne az NKA-val.
Nem lehet nem látni, hogy az egész MMA-bekebelezés mögött – a mohóságon, lenyúláson túl – azért koncepció is van. A politikában és a gazdaságban lebonyolított elitcserét a kultúrában nem lehetett megcsinálni, hiába hozták létre az MMA-t, hiába tömték ki pénzzel és ingatlanokkal, a helyzet akkor is az maradt, hogy Molnár Piroska jobb színész, mint X, Y és Z, Krasznahorkai László pedig jobb író, mint J, K és L. Ezért folyamodtak most ahhoz a módszerhez, hogy ezt a bizonyos „másik oldalt” meg kell fojtani, egyrészt úgy, hogy akik még támogatásért pályáznak, nem szabad adni vagy csak nagyon keveset, másrészt úgy, hogy azokat az orgánumokat, amelyek hangot adnak ennek a kulturális elitnek, ugyancsak meg kell fojtani. Ez sem fog sikerülni, jósoljuk meg most.
Akik úgy vélekednek – nem kevesen –, hogy a kultúra és a kulturális sajtó éljen meg a piacról, azoknak innen is üzennénk, hogy ennek nálunk számos akadálya van. A történeti előzményeket most figyelmen kívül hagyva csak a jelenlegi irányított és kötelezően előírt mecenatúrára, valamint a magánmecenatúra csekély voltára utalunk, és kicsikét a fizetőképes kereslet visszaszorulására is.
