A vajdasági társulat Hamletje bábelőadás, mely a színlap szerint egyaránt szól gyerekeknek és felnőtteknek. Nagy ígéret, csakhogy úgy tetszik, gyerekeknek túl nehéz, felnőtteknek viszont túl komolytalan előadás született. De ne legyünk ennyire megengedőek: ha egy gyermekszínház a megannyi remek gyerekdarab – vagy akár Shakespeare derűsebbjei – helyett a Hamletet veszi elő, ám annak csak a szinopszisát adja elő Arany János lírai hangján – az más értelemben is komolytalan.
 Jelenet az előadásból (Forrás: Shakespeare Fesztivál) |
A legnagyobb – de korántsem az egyetlen – feszültség abból adódik ugyanis, hogy látszólag nincs eldöntve, ki is légyen a célközönség, vagy ha el van, úgy komoly hibák csúsztak a kivitelezésbe. Szinte minden amellett szól, hogy mégiscsak kisgyerek-előadást látunk: így a színészek felismerhetően estimesés hanghordozása és a történet jelentős része helyett beillesztett, pár mondatos narrátori magyarázatok is erről árulkodnak, és nyilván nem a felnőtteknek kívántak kedveskedni a megdöbbentően lerövidített játékidővel sem.
De ezzel vége is a gyermekek kedvére tett könnyítések, sikerült gesztusok sorának. Az egyszerű, szinte nem is mozgatható bábok ingerszegények, s kezelőik is furcsán értelmezik feladatukat: legtöbbször csak mintegy málhaként lóg kezükben a figura, s inkább apró maszkkal el(nem)fedett arcuk játszik: mimikájuk elvonja a figyelmet a mozdulatlan babákról (főként a Hamlettel játszó Budanov Sz. Márta esetében), ám annyira nem markáns a hús-vér bábosok játéka, hogy ez szándékoltnak vagy jogosnak tűnjön. Noha a báboknak komoly figyelem járna, hiszen – s ez egyébként jó ötlet – csak néhány szerepet „játszik” faragott báb: néhányat színész által mozgatott színészek (ez Claudius és neje: Kocsis Endre és Vörös Imelda), míg Poloniust a maszkos, furcsa, fél-gólyalábbal közlekedő Gregus Zalán személyesíti meg.
Nyilvánvaló, hogy a szabadkaiak a könnyebb érthetőséget helyezték mindenek közül az első helyre – ennek oltárán veszhetett el (a rendező-dramaturg Szloboda Tibor munkája révén) a tragédia azon része, mely terjedelmi okokból a színházi műsorfüzetekről is le szokott maradni. Erre azonban igen kevéssé rímel, hogy nem fordították le új, mai nyelvre a drámát – mint ahogy megtették azt a Gonzago megöletésének nyúlfarknyi betétjével –, noha kétséges, hogy mennyire érthető Arany míves fordítása a 7-8 évesek számára. Valószínűsíthető, hogy az „Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri / Balsorsa minden nyűgét s nyilait; / Vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen, / S fegyvert ragadva véget vet neki?” – jellegű sorok nem épp e korosztály számára a legélvezetesebbek. Igen: természetesen a rövidke Hamletben is elfért minden szállóigévé lett sor – még akkor is, ha például az öngyilkosság kérdése a fent idézetten kívül egyébként egyáltalán nem kerül elő az előadásban. De az efféle átgondolatlanság végig jellemző volt a húzott szövegre, hiszen a cselekmény motivációi sajnos nem a szállóigés, legfontosabb sorokban fedezhetők fel – azok nélkül pedig tényleg nem lehet többet adni egy színpadon mozgó szinopszisnál. Érthetetlen az is, hogy a narrátor magyarázatainak megírásakor Szloboda miért törekedett Arany stílusának utánzására: ha az érthetőség indokolja e sorok közbeszúrását – s mi más indokolná? –, akkor miért nem Ophelia öngyilkosságáról beszélünk, s miért a „folyóról, mely végső nászágya lett”?
A nyargaló cselekmény, a motivációhiány és az idegesítő bakik (pl. a „rövid darabban” nincs elmagyarázva, hogy melyik kard is mérgezett, melyik kihez került, ki kit szúr meg pontosan, de a hatás ugyanaz, mint a „hosszú darabban”) miatt legjobb esetben is csak egy pár mondatos vagy pár szavas rövid és kissé bizarr mese marad meg a Hamletből azokban a gyermekekben, akik nem ismerték a drámát. Ez azonban csak akkor volna indokolható, ha humoros estről beszélnénk, ha a szabadkai előadás a S.Ö.R. mintájára egyfajta Shakespeare: Hamlet Rövidítve – S.H.R. – volna.
De nem az. Vagy legalábbis nem annak készült.
Kapcsolódó cikkünk: Nyári fesztiválok 2008