South Park 19. évad
2016.03.28.

A legtöbb sorozat színvonala az évadok múlásával egyre romlik, Trey Parkerék közel két évtizede futó produkciója viszont csak fejlődik. CSIGER ÁDÁM ÍRÁSA.

A South Park az évek múlásával egyre kevesebb epizódot szállít évadonként, jelenleg tíznél tart. A két szerző, Parker és Matt Stone egyszer a határidejüket is lekésték, és egyre hosszabb szüneteket tartanak a szezonok között (régebben márciusban indították az évadot hazájukban, mostanában viszont szeptemberben). Nem lenne csoda, ha két évtized után már nem érdekelné őket annyira ugyanaz a sorozat, mivel mindketten ritka energikus és kreatív komikusok. De mi sem áll távolabb a valóságtól. A sorozat lassulásával arányosan fejlődik: korábban alig függtek össze a részei, de mostanra következetes kontinuitással épülnek egymásra az epizódok. A humor talán már nem annyira naprakész, mint korábban, de még mindig párját ritkítóan aktuális és provokatív, miközben az alkotók immár permanensebb témákra fenik a fogukat, egyre kevésbé érdeklik őket a napi szenzációk.

A South Park épp arról volt híres, hogy alkotói nem írták meg előre (az évad kezdete előtt) az epizódokat, hanem az aktuális részt egy héttel a sugárzása előtt kezdték el legyártani a nulláról (így sikerülhetett egyszer a határidőt is lekésniük, bár persze csoda, hogy ez nem történt meg többször). Ennél a sorozatnál nincs jobb bizonyíték arra, hogy a határidő a legjobb múzsa: előfordult, hogy épp az utolsó pillanatban összedobott részeik voltak az évad legjobbjai (pl. Woodland Critter Christmas). Épp a gyors gyártás miatt tudott a South Park olyan naprakész lenni, gondoljunk csak arra, hogy Maersk Alabama legénységének 2009-es, szomáliai kalózos túszdrámáját ők két héten belül feldolgozták egy briliáns epizódban (Fatbeard), míg Hollywoodnak ugyanez négy évig tartott (Phillips kapitány). A fáma szerint Parkeréknek várniuk kellett a túszdráma megoldására, nehogy Phillips kapitányt megöljék, és ne lehessen viccelni az esettel.

Korábban humorforrásként használták a kontinuitás hiányát, elég arra a visszatérő gegre gondolni, hogy Kennyt évadokon keresztül minden részben megölték. Ezzel szemben az új évadnak már fő témája és átfogó, összefüggő cselekményíve is van. És ez nem a derült égből jön, Parkerék nem először kísérleteznek kontinuitással, ez egy hosszabb folyamat, tudatos építkezés része náluk. Az új évad fő cselekményszála logikus következménye a sorozat korábbi szezonjaiban történteknek. South Park provinciális hegyi kisvárosának lakói most egy fiatal diplomást kapnak iskolaigazgatónak, bizonyos „P.C. Principal-t”. Mint a neve is elárulja, a politikai korrektség és a szociális igazság harcosa, aki új korszakot szeretne nyitni a városka történetében. 

Ha ez még nem lenne elég, a második epizódban Mr. Garrison anti-PC és bevándorlóellenes akcióival országos népszerűségre tesz szert és versenybe száll az elnökségért, így aztán South Park a hírhedt xenofób elnökjelölt szülővárosaként híresül el, amit a helyiek még több polkorrektséggel és szociális tudatossággal kompenzálnak túl. A második rész Trump-paródiája után előkerülnek többek között a rendőri brutalitás, a migráció, a fegyverviselés, az ISIS, a trollok, a melegjogok, a nemi erőszak és az online hirdetések (pontosabban a publicisztikának álcázott reklámok, szponzorált tartalmak) kérdései, de az évad fő témája egyértelműen a politikai korrektség. 

Ezzel a fő témával Parkerék feszültséget teremtenek az egész évadra: nyitva hagyják a kérdést, hogy vajon végül a PC mellett vagy ellene foglalnak-e állást. P. C. igazgatóról nem lehet tudni, romlást vagy megváltást hoz-e majd a városnak. Az alkotók alaposan körbejárják a PC témáját, beleértve a campusok és a safe space fogalmának tárgyalását is. Kíméletlenül parodizálják a jelenséget, de - ahogy azt tőlük megszokhattuk - nem állnak egyik párt vagy szárny oldalára sem, igyekeznek középutasak maradni (bár azzal azért továbbra sem vádolhatóak, hogy biztosra mennének, ez inkább a józan ész arany középútja, nem a gyávaságé). Szatírával indítják az évadot, de a végén már nem is a politikai korrektségről beszélnek, hanem inkább az azzal való különféle visszaéléseket leplezik le, hátsó szándék viszont általában üdvös törekvések mögött rejlik.

Nem véletlen, hogy nem Donald Trumpról szól ez az évad, hanem a polkorrektségről. Trumpot egyetlen epizóddal is könnyedén nevetségessé tették (bár nem annyira, mint nemrég John Oliver az HBO-n, de majdnem). Nincs abban semmi vicces, ha egy széles körben elítélt, önmagában is karikaturisztikus alakot parodizálnak (és abban se, ha valami egyértelműen üdvös jelenséget), a South Park védjegyének számító humor ennél mindig is jóval ambiciózusabb, morbidabb és tabusértőbb volt. Ez a szatirikus sorozat mindig is aktualitásokkal foglalkozott, természetes tehát, hogy új, fontos és politikai fronton megosztó jelenségeket járnak körbe.

Ha harciasan polkorrekt amerikai egyetemisták helyett, mondjuk, ifjú magyar szkinheadekkel foglalkoznának, az nem komédia lenne, hanem tragédia. Az alkotók önreflexiójára sem lehet panasz: felismerték, hogy ők 18 évaddal a hátuk mögött már őskövületnek számítanak, ezért is érdeklik őket egyre jobban az új fejlemények ábrázolásának lehetőségei. Cartman szerint “politikailag inkorrekt dolgokkal viccelni fontos, mert párbeszédet teremt”.

A South Park új évada viszont nem csak az egyre súlyosabb témák boncolgatása és a következetes történetszövés miatt izgalmasabb az addigiaknál, hanem azért is, mert Parkerék ügyesen és gyakorlottan mesélnek. Az évad első része megalapozza a tónust, a végére pedig néhány cliffhangernek köszönhetően felpörög a dramaturgia, és előkerülnek a megszokott filmes idézetek is, élen a Terminátorral és az Ex Machinával. Meglátszik, hogy Parkerék egy sikeres Broadway musicalen dolgoztak mostanában (The Book of Mormon), ugyanis évaduk legjobb poénjai egy-egy mókás dalbetétben találhatóak. A sorozatban rejlő fejlődési potenciál ráadásul továbbra is óriási: Stan, Kyle, Cartman és Kenny még el sem kezdtek pubertálni.
Szerző: Csiger Ádám
Címkék: , Matt Stone , tévé