Pasolini
2016.02.24.

Abel Ferrara régi álomprojektjét hozta tető alá: példaképe, Pier Paolo Pasolini krimibe illő haláláról forgatott filmet, főszerepben Willem Dafoe-val. Amilyen csábítóan hangzik a koncepció, olyan csalódást keltő a végeredmény. CSIGER ÁDÁM KRITIKÁJA.

Ha van színész, aki tökéletes választás Pasolini megformálására, az a rá külsőleg is hasonlító, merész szerepeket gyakran vállaló Willem Dafoe, és ha létezik direktor, akinél jó kezekben van az olasz művész életéről szóló biopic, az Abel Ferrara, a New York-i kultrendező. (Aki ráadásul többször is rendezte már Dafoe-t.) 

Az olasz származású függetlenfilmesnek évtizedes vágya mozit készíteni az 1975-ben rejtélyes körülmények között meggyilkolt idoljáról. A projekt láthatóan sokat változott az évek során: Ferrara korábban azt mondta, hogy A vihar kapujában stílusában szeretné megfilmesíteni a botrányhős halálát, azaz vászonra vinné a gyilkosságot övező összes összeesküvés-elméletet. Az olasz művészt a hivatalos verzió szerint egy férfiprosti ölte meg, de köztudott, hogy épp akkortájt mutatta be a botrányfilmek botrányfilmjét, a Saló, avagy Szodoma 120 napját, és radikálisan establishment-ellenes politikája sokakat fenyegetett a jobboldaltól a maffiáig.

Hangzatos koncepció, de hogy nem működött, azt jól példázza, hogy Ferrara végül egészen másmilyen filmet készített. Bajosan lehetett volna alapos kutatója példaképe életének, ha nincs meg a véleménye a rejtélyes esetről, amire ráadásul bármikor fény derülhetett (és egy kevéske derült is). Szó se róla, végül ugyanúgy alanya halálát tette meg filmje fináléjának, azonban inkább az azt megelőző napra koncentrált. Viszont nem csak dokumentaristán rekonstruálta idolja életének végjátékát, hanem fragmentált, absztrakt, álomszerű lefolyású művészfilmet rendezett. Amiben részlegesen megfilmesít két félbemaradt művet, amiken Pasolini a halála előtt dolgozott: Olaj címen megjelent könyvét és utolsó szkriptjét. A 64 éves Ferrara szokatlan, öntörvényű szerzői mozit rendezett, ami ekként hű Pasolini művészetéhez. Nem is itt követte el a hibát, hanem ott, hogy egyedül alanyának meggyilkolását mutatja be a Pasolinire jellemző brutális képekkel, jobbára viszont egészen visszafogott, sőt méltatlanul vontatott és erőtlen filmet rendezett egy hiperaktív, provokátor géniuszról.

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
A nyitó jelenetben Pasolinit épp a Salóról interjúvolják, miközben képeket látunk a hírhedt moziból. Ha Ferrara filmje ilyen merészen folytatódna, akkor kétségkívül méltó ünneplése lett volna az olasz multitalentum munkásságának. Ami viszont ezután következik, az alig filmszerű. Pasolini képekkel mesélt (a Saló alkalmával talán túlzásba is vitte), ez a film viszont nem több egy felolvasóestnél, lapos vágóképekkel illusztrálva. Pasolinivel két mélyinterjút is készítenek benne, ő maga leveleket olvas fel, na meg készülő könyve és filmje cselekményét ismerteti. A Teorémából vagy a Salóból akkor is sokat érteni, ha lehalkítva vagy nyelvismeret nélkül nézzük, erről a filmről viszont nem mondható el ilyesmi.

Nem csak a képek maradnak hatás nélkül, de a szavak is üresen csengenek. Mindent megtudunk Pasolini utolsó napjáról, de nem leszünk tőle okosabbak. Sem regénye, sem szkriptje életre keltése nem adja vissza a zsenijét. Ferrara számára minden, amit ebben a filmben ábrázol, csak attól válik érdekessé, hogy bálványához kapcsolódik, és hogy közvetlenül annak a halála előtt történt. Az olasz költő-író-rendező munkásságát nem, vagy csak felületesen ismerő néző számára semmi nem teszi érdekessé ezt a filmet, a Pasolini-szakértőnek pedig keveset mond. Ez a biopic hol trivia-pornó, hol az alany parlagon maradt műveinek újrahasznosítása. Ferrara rajongói filmet, home videót csinált a saját örömére, és ezzel elvesztegette Dafoe kétségkívül briliáns alakítását, ami a mozi egyetlen erőssége. Ha úgy vesszük, ennek előnye is van: legalább semmi nem vonja el a figyelmet arról, hogy a színész mennyire tökéletesen átlényegül Pasolinivé. Nem azzal, hogy mímeli a gesztusait vagy a megjelenését: szinte ösztönösen alakít egy olyan művészt, aki tőle, mint kaméleon színésztől jobban nem is különbözhetett volna.

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB
Többféleképpen is lehet rendhagyó életrajzi filmet készíteni. Greenaway szintén vádolható azzal, hogy rajongói hommage-t készített, de ő legalább a drámát kereste Eisenstein életében, amikor annak szexuális és érzelmi ébredésére hegyezte ki a történetet. Aaron Sorkin és Danny Boyle pedig mást sem csináltak Steve Jobs életéből, csak drámát, amikor három felvonásos kamaradarabot készítettek hagyományos, a celeb rajongóit kielégítő életrajzi film helyett (amilyen például a kínosan szabványos A mindenség elmélete). Sorkin hangsúlyozta, hogy nem egy Wikipédia-oldalt akart filmre adaptálni, Ferrara viszont pontosan ezt tette, csak még ezt is a könnyebb végén fogta meg azzal, hogy szűk időkeretet választott, azaz nem egy életutat, csak egy élet legvégét dolgozta fel.

A film keveset mond, és nézni sem élmény. Olykor alig látni át, mi folyik épp a vásznon: Pasolini megelevenedő könyvéből egy karakter is elkezd mesélni egy történetet, amit szintén megmutat Ferrara, teljesen feleslegesen. Nekünk legalább az a rész pikáns, amikor Laura Betti színésznő (Maria de Medeiros játssza) a Magánbűnök, közerkölcsök forgatásáról mesél, de sajnos az egész Ferrara-film sem több egy nagy anekdotagyűjteménynél. 
 
Szerző: Csiger Ádám