Pintér Béla: Szutyok / Vörösmarty Színház, Székesfehérvár
2016.02.21.

Amikor egy Pintér Béla-darab előadásában egy fia Pintér Béla sem mutatkozik, akkor lehet igazán felmérni, vagy legalábbis megérezni a Pintér Béla-dráma formátumát, a szöveg értékeit vagy esetleges gyengéit. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.

Akkor látszik az alapanyag minősége a legvilágosabban, amikor a mű kikerül abból a közegből, ahol a szerző a színészeivel dolgozva, akár fél szavakból értve/nem értve egymást megalkotta a textust, amelyet eleve magukra formált.

A Szutyok székesfehérvári bemutatóját Hargitai Iván rendezte, aki nem mutat különösebb fogékonyságot a Pintér Béla-i humor iránt, viszont szikár elbeszélésmódú, szabatos tragédiaként vitte színre a művet, meglehetős erővel. (A groteszk azért tetten érhető az előadásban, mindenekelőtt Krisztik Csaba figurateremtő színészetében.) 

Krisztik Csaba, Andrássy Máté
Krisztik Csaba, Andrássy Máté
A Kozák András Stúdióban a Szutyok cselekménye egészségesen zavarbaejtőnek hat, a drámaívet pedig úgy rajzolják fel, hogy húzza magával a nézőt. Nincs is idő gondolkodni csak utólag azon, hogy ebben a súlyos és nyomasztóan életszerű történetben a szereplők közül ki mikor követett el tragikus vétséget. Tekinthető-e hübrisznek az, ha egy asszony a balul végződő nőgyógyászati beavatkozás traumája után azonnal gyereket akar örökbe fogadni? Vagy az, hogy ehhez a gyereket a racionális és logikus elgondolás helyett spontán érzelmi intuíció alapján választja? Vagy az, hogy ehhez társa, férje is van, akivel nyilvánvalóan nem tudnak teljesen egyformán, ugyanavval az emocionális tartalommal hozzáfogni az örökbefogadáshoz? 

Ebben a borzalommá fajuló kisközösségi eseménysorban voltaképp senki nem rossz szándékú, mindenkinek megvan a maga igaza. Nincs ebben a faluban ördögi gonoszság egy csöpp se, épp csak némi előítélet, irigység talán, önzés, féltékenység. Maga a Szutyok néven emlegetett címszereplő sem tehet arról, hogy reménytelen az életkezdése egy állami intézetben, ahonnan esélye sincs nevelő- vagy örökbefogadó szülőkhöz kerülni, hiszen csúf szegény, és nemcsak emiatt viszolyogtató, hanem mert van benne valami sunyiság és rossz benyomást keltő idegesség is, Pálya Pompónia magabiztos alakításában. De különben ő – jellemző módon sehogy sem jut most eszembe a lány keresztneve, csak ez a gonosz Szutyok csúfnév – nyílt, dolgos gyerek, szeretetre vágyik. Milyen eszközökkel érheti el, hogy megkapja? 

Pintér Béla a szereplők vonásait mintha egy bonyolult képben összegezné, és nem is könnyű eldönteni, kinek milyen a színe. Erkölcsi, társadalmi és/vagy életvezetési értelemben jót tesz-e, aki jó, és rosszat-e, aki rossz. Ki mondja meg, hogy a végkifejletből ki mit hogyan tudott volna elhárítani? Mintha egy országos kő kövön nem maradot látnánk a stúdió elmésen és praktikusan kialakított terében. Czigler Balázs falécekből épített díszletet a darabhoz. Kicsit emlékeztet, sínek nélkül is, egy hullámvasút pályájára. Ez a falécszerkezet egészében univerzumszerű, részleteiben pedig adekvát zugokat biztosít a különböző helyszínekhez. 

Jelenet az előadásból.
Jelenet az előadásból.
Foltonként születik meg a közeg. Kozáry Ferenc nőgyógyásza egy felcsapott tetejű lyukban teremti meg magának az orvosi megközelíthetetlenség helyét. A kinn a földeken dolgozó parasztemberek egy felfelé hajló díszletelem fémkapaszkodójára ülnek rá kockás konyharuhából kenyeret falatozni munkaszünetben. A tér közepén szőnyegporolóra emlékeztető fémállvány terpeszkedik, gyereklányok kedvvel csimpaszkodhatnak rajta. Balra egy fából készült emelvényen zenész (Réti Anikó) muzsikál aláfestő jelleggel, talán kevésbé meghatározó drámai elemként, mint a Pintér Béla rendezte Pintér Bélákban. Balra – írtam, de az irány persze viszonylagos, mert a játékteret három oldalról veszik körül a nézői széksorok. A lécekből összeálló úthálózat között és alatt is közlekedni lehet: egy teljes, elöregedett falu reszkető fejű lakossága alkothat tömegeket a járások között. A pékség kemencéje is alábújik a léceknek, s piros világítás jelzi, hogy ott van alattuk a tűz, vagy egyenesen maga a pokol. 

Kárpáti Enikő jelmezei nagy szakértelemmel és komoly emberismerettel fogalmazzák meg a figurákat: a Szutyok húzható-nyúzható tréningfelsője éppúgy jellemruhadarab, mint Anita tépett farmersortja vagy Bandi bácsi műszőrmés műkabátja. A főszereplő párost a jelmeztervező bizonnyal szándékosan emeli a közeg öltözködési kultúrája vagy divatja fölé: Varga Gabriella szociális munkás asszonya és Egyed Attila irodalmi színpadot vezető pékje szemre felülpozicionáltnak hatnak: simán elmennének pesti értelmiséginek a férj kordbársony zakójával vagy lenvászon nadrágjával, az asszony megannyi stílusos kompléjával. A nő világszemléletének erős leegyszerűsödését jelzi utolsó viselete, a fekete szoknya a fekete bocskai blézerrel. Amely látványos ellenpontja a színjátszófesztiválon előadott musicalhez felvett piros csipkeruhájának.

Kerkay Rita, Pálya Pompónia. Fotók: Horváth Gábor
Kerkay Rita, Varga Gabriella, Pálya Pompónia. Fotók: Horváth Gábor
A székesfehérvári Szutyok igazolja, hogy a fehérvári társulat erős és jól kondicionált. Varga Gabriella Irénjének finomsága, érzékenysége plasztikus, homlokán aggodalom, tekintetében gyengédség. Egyed Attila Attilája – Krisztik Csaba Bandi bácsija így is mondja a nevét, hosszú tével – bejárja az utat a kezdő és a végpont között, az odaadó, megértő férjtől a megzavarodott, kétségbeesett, szétesett férfiig. Kerkay Rita cseppet talán leválik a főszereplők játékmódjáról: enyhén karakterisztikusan ábrázolja Anita kedvességét. Pálya Pompóniában emlékezetesen szűköl a követelőző szeretetvágy. Kádas Józsefnek van egy csodálatos kis jelenete, amikor kalauzként találkozik a Pestről hazaérkező, elkeseredett házaspárral. Nem is nagyon kell lesnie őket a ragasztott vastag fekete szemöldöke alól, mégis mindent tud, ért és együttérez. Az a pár perc ott igazi életdarab, egy reménykeltő apró részlete az emberségnek és az emberiségnek. Krisztik Csaba és Andrássy Máté párosa ezúttal is élményszerű: Krisztik dülledt szemű, szétálló lábú idős bácsi, Andrássy pedig a másik, aki kicsit talán restelli, hogy vagy még mindig növésben van, vagy hajlott kora ellenére is egyre egyenesebb. Kozáry Ferenc magabiztosan használja ki Regős János ziccerszerepét, s halk szépséggel bír Blaskó Borbála színpadi jelenléte. 

Hargitai Iván rendezése nem emeli el a történetet, nem stilizálja, hanem véresen komolyan veszi a cselekményt. Passzol ehhez a test test elleni küzdelem, az a kemény élethalálharc, amelyet a végjátékban a szereplők lefolytatnak. Nem is sokon múlik, hogy egyikük vagy másikuk sül hamuba a kemencében. Illik az előadáshoz a realizmusnak az az eleme is, hogy pékségről lévén szó, nyers tészta is játszik kellékként. (Ha a tésztából több lenne, az több lenne.) A produkcióból hazavitt utolsó nézői pillanat az, ahogy a taps végén kiszaladó Pálya Pompónia eltűnik a róla felszálló lisztködben. Ott a vége, nincs hová futni előle, véle.
 
Az előadás adatlapja a port.hu-n itt található. 
Szerző: Stuber Andrea