The Man in the High Castle 1. évad
2016.03.15.

Mi lett volna, ha a nácik és a japánok nyerik meg a II. világháborút? Ezzel a gondolattal játszik el az Amazon saját gyártású sorozata. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.

Horogkeresztes zászló lobog a Times Square-en, „A munka szabaddá tesz” – hirdeti tetején a felirat. A hatvanas években járunk, a szövetségesek elvesztették a második világháborút, miután a németek atombombát dobtak Washingtonra. A nácik a nyugati, a japánok a keleti parton rendezkedtek be, a két birodalmat a senkiföldje, a Semleges Zóna választja el egymástól. A hidegháború így is dúl, csak nem szovjetek és amerikaiak, hanem a Japán Csendes-óceáni Birodalom és a Nagy Náci Birodalom között. Hitler Parkinson-kórban szenved, és ha egy radikális kerül a Führer helyére, vége a törékeny békének: a németek háborút indítanak a gazdaságilag és katonailag lemaradottabb Japán ellen.

Bernhard Forcher, Daisuke Tsuji
Bernhard Forcher, Daisuke Tsuji
Több mint 50 év kellett, hogy elkészüljön Philip K. Dick Hugo-díjas regényének film-, illetve tévéváltozata, de az összképet nézve megérte várni. Ridley Scott, aki az egyetlen igazán nagyra tartott Dick-adaptációt, a Szárnyas fejvadászt rendezte, régóta próbálta megfilmesíteni Az ember a fellegvárban-t. Miután a BBC és a Syfy is passzolt, az utóbbi években sorozatgyártásba fogó Amazon csapott le az ötletre. A sorozatkreátor Frank Spotnitz, az X-akták és A szállító forgatókönyvírója lett, a minőséget pedig Ridley Scott, valamint Philip K. Dick lánya, Isa Dick Hackett hivatott garantálni producerként.

Izgalmas világ, gyenge karakterek – így lehetne röviden megvonni az első évad mérlegét, hangsúlyozva, hogy az Amazon sorozata hibáival együtt is különleges darab. Az mindjárt látszik, hogy Spotnitz ugródeszkának használja a regényt, csak az alapmotívumokat és karaktereket veszi át, de egészen más mozgatja a fantáziáját. Dicket a szokásos kérdése mellett – mi a valós? – ebben a könyvében az érdekelte, hogyan alkalmazkodik a kisember a diktatúrához, és milyen lehetőségek maradnak előtte, ha mégis lázadni akar. Spotnitznál mindebből csupán a lázadás lesz hangsúlyos, na meg a noiros hangulat és az az ólomszürke, disztópikus világ, amiért érdemes nézni a sorozatot.

A Man in the High Castle-nek ugyanis nem az elnagyolt cselekménye, hanem az aprólékosan részletezett világa vonz be. Spotnitz stílusosan filmekkel, sorozatokkal, híradókkal teremt világot, a tévében a Reich Patrol rendőrsorozat fut, a mozikban pedig Rock Hudson-filmet vetítenek, akinek Hollywoodban is titkolnia kellett a homoszexualitását, nem csak a Náci Birodalomban. A sorozat tele van ilyen apró utalásokkal, amik elsikkadhatnak az amerikai kultúrkörben nem túl otthonosan mozgó néző előtt, mégis sokat hozzátesznek a sorozat élvezeti értékéhez (ld. például A muzsika hangjából átvett és áthangolt főcímzenét).

Kiforgatni az ikonikus amerikai képeket és sokkolni a nézőt – ez lehetett a sorozat célkitűzése, és ez az, amit a legokosabban abszolváltak. Erős érzelmi hatást keltenek ezek a képek, a horogkereszt a Times Square-en, vagy épp az a hálaadásnapi ebéd, amelyen az Amerika feletti győzelemért adnak hálát a nácik. Kedélyes karlendítéssel üdvözlik egymást a szomszédok, Sieg Heil neked is, miközben azt az idillt látjuk, amit minden amerikai filmben: boldog kertváros, egyenházak, benne egyencsaládokkal, csak az apa itt nem a szovjeteket, hanem a zsidókat, esetleg a japánokat szidja. Ebben a provokatív képsorban a náci ideológia rávetül a korántsem makulátlan amerikai múltra, és feltolulnak az asszociációk, a Joseph McCarthy vezette kommunistaüldözésektől a japánok számára épített amerikai internálótáborokig.

Rufus Sewell
Rufus Sewell
Nagyon amerikai sorozat tehát az Amazoné, és ez sajnos azzal jár, hogy a történetet is az amerikai ponyvák stílusához szabták. Legalábbis a három főszereplőét, Juliannáét, akinek húgát megöli a Kempetai, a japán katonai rendőrség, ezért beáll a lázadókhoz, Frankét, Julianna zsidó barátjáét, aki a japán trónörököst akarja bosszúból megölni, és Joe-ét, akinek náci titkosügynökként az a feladata, hogy leleplezze a lázadókat és vele Juliannát, de ő inkább beleszeret a lányba. Nem hús-vér emberek, hanem mozihősök ők, mozgásuk, dühük, érzelmük is klisékből tapad össze, így a köztük kialakuló szerelmi háromszög is érdektelen, szappanoperaszerű, és lózungokkal tölti fel a történetet.

Nehéz együtt menni ezekkel a karakterekkel, pláne úgy, hogy a sorozat lendülete megbicsaklik az évad felénél. Gyakran előfordul ez az online tartalomszolgáltatók sorozataiban, talán mert nincs rajtuk kényszer, hogy hétről hétre leültessék az embert a tévé elé (az egy etapban publikált évadot darálva fogyasztják a nézők), ezért a dramaturgiai sűrítéstől is el-eltekintenek. A Man in the High Castle szerencsére kiegyensúlyozza ezeket a mellényúlásokat, elsősorban azzal, hogy megkavarja a nácis filmek megszokott leosztását, és emberivé teszi a pártkatonákat és a japán hivatalnokokat. Például John Smith-t, aki munkanapon tömeggyilkos Obergruppenführer, hétvégén kertvárosi családapa, és aki a saját bőrén is megtapasztalja a náci ideológia következményeit, mikor fia súlyos beteg lesz, neki pedig – a törvény szerint – meg kéne ölnie, hogy ne hátráltassa a náci társadalmat.

Az is elég szokatlan húzás, hogy Spotnitz eléri, hogy a néző ideig-óráig Hitlernek szurkoljon. A háború kitörése előtt álló utolsó akadály ugyanis nem más, mint az öreg diktátor maga. Amíg ő él, a békét szavatolja. A fináléban pedig a kisebb rosszért, vagyis Hitler túléléséért szoríthat a megvezetett néző, majd elgondolkodhat, miért is szimpatizált az emberarcú náci tisztekkel. A befejezés, bár sokkal több kérdést hagy nyitva, mint amennyit megválaszol, az első évadnál nagyobb reményekre jogosít, és sok lehetőséget ígér a játékba hozott alternatív idősíkkal. Ez a lezárás azt sejteti, hogy a kiegyenlítetlen színvonalú első évad után a második 2016 egyik legérdekesebb sorozata lehet. Feltéve, hogy a látvány után a forgatókönyvre is költenek eleget.
Szerző: Soós Tamás