Aki a képzőművészet felől nézi, az hajlamos elfeledkezni a műfaj lényegéről, és könnyen leragad a grafikai megjelenítésnél. Pedig a színházi plakátok nem irodalmi illusztrációk, hanem egy bizonyos előadás hírvivői, így az ábrázolásoknak nem általánosságban kell színmű-kivonatot adniuk, hanem konkrétan: színházra, rendezőre, színészre szabva. Aki viszont színházi szemmel közelít hozzájuk, könnyen az archívum csapdájába eshet, ha csupán szimpla történetiséget tulajdonít a lapoknak.
 Hamlet-plakátok előtt |
A gyulai Várszínház főhadiszállásán megnyílt, Shakespeare-előadások plakátjaiból összeállított kiállítás sugallja a fenti gondolatokat, ahol hetven év válogatott termése tekinthető át. Nem időrendben, inkább tematikusan: csoportokba gyűjtve egy-egy dráma különböző helyen és időben megrendezett előadásainak képi tanúsítványait, sok okos szó helyett a grafikai nyelv változásai által tükröztetve az utóbbi évtizedek hazai színjátszás-stílusát.
 Julius Caesar-plakátok |
Az itt lévő legkorábbi, 1937-es III. Richárd-plakátra például Törzs Jenő előadásbeli, gonosz ábrázatú portréját festették, s ez valószínűleg elég volt ahhoz, hogy a közönség tóduljon a Magyar Színházba. Ez nem csupán egy régi előadás kézzelfogható dokumentuma, de a két világháború közötti Magyarország sztárkultuszának is bizonyítéka, amiből még azt is leszűrhetjük, hogy nemcsak a filmgyártást, de a színházi életet is a csillagok mozgatták. Ez még a 40-es években is működött: „Bajor és Tímár” az Antonius és Cleopatra előadásnak voltak húzónevei, tévedés ne essék, nem az ő nevük lett kiemelve – senki másét nem írták ki. Az ötvenes évekből is van itt mutatóban egy-két gyermekded, bábszínházi reklámnak tűnő opusz – a Tévedések vígjátékát játszották ekkor – a tiritarka, vidáman sematikus (sematikusan vidám?) paca-arcok valószínűleg a rendezői koncepciónak is hű tükrei.
Ekkorra persze már elmúlt a sztárolás dekadens szokása, s az egyszerűség kedvéért – legalább is az itt látott példányokon – senkinek a nevét nem közölték. Vélhetően elegendőnek találták a darab „kacagtatóan izgalmas vígjáték” mivoltára (ezt a meghatározást egy korabeli filmplakáton olvastam másutt) felhívni a figyelmet.
A 60-as évtizedet a magyar grafika megújulásának szokás nevezni, ekkor lép porondra Kass János, Würtz Ádám és Reich Károly (van, akinek nincs tőlük legalább egy mesekönyve vagy Shakespeare-kötete?), az ő elegáns rajzstílusuk jegyében fogant néhány ekkori Hamlet-plakát, mintegy utat vágva Gábor Miklós hasonló tónusú címszerepléséhez.
 Gedeon József, a gyulai Shakespeare-fesztivál igazgatója és Dr. Nagy András, az OSZMI igazgatója a megnyitón. Szkárossy Zsuzsa felvételei |
Ahogy előrébb haladunk az időben, egyre érdekesebb, miképp árnyalódnak a Shakespeare- értelmezések, s hogyan tükrözik ezt vissza a társalkotó képzőművészek? A legizgalmasabbak és legváltozatosabbak a Hamlet interpretációk, a legegysíkúbbak az Othello fogódzók. Utóbbiak alig különböznek egymástól: fekete bőrű, szakállas férfifejek töltik be a képmezőt, s ez mit sem változik a 60-as évek óta. Egyedül a 88-as kecskeméti előadás plakátja lóg ki a sorból: ezen a mórnak csak tarkóját látjuk, miközben fülébe zöld kígyó tekergeti be magát.
A 80-as évek második felétől egyre sokszínűbb a képi-gondolati világ, de ez olykor a plakát béklyójává válik, mert az olyan markáns grafikusok, mint Schmal Károly és Orosz István, óhatatlanul felülírják (felülrajzolják) az előadást. Előbbi a Nemzeti húsz évvel ezelőtti Troilus és Cressidáját, utóbbi a veszprémi Hamletet, Romeo és Júliát az elmúlt évtizedben. Műveik csak látszólag alkalmazott grafikák, sokkal inkább autentikus önálló alkotások.
A legújabb darabokon sok helyütt a rutinos mesterség kerekedik felül, a plakátok hangulata bágyadt és enervált – jó lenne a korszellemre fogni, de attól tartok, csupán a digitális technika újmódi csodáinak kelepcéje ez.
Nem teljes és nem átfogó a Gyulán látható anyag, hiszen az Országos Színháztudományi Múzeum és Intézet gyűjteménye is esetlegesen gyarapodik, a bemutató mégis elfogadható jellemző keresztmetszetként. Persze, sok minden hiányzik – a Várszínház saját archívumának felsorakoztatása ellenére –, de ezen csak egy új gyűjtési rendszer javíthatna, ami a Széchényi Könyvtárat megillető köteles példány mintájára működhetne.
Kapcsolódó cikkünk: Nyári fesztiválok 2008