Anna Woltz regénye, a gyerekvalóságshow-ról szóló Black Box – amelyből a címbeli jelzős szerkezet is származik – olyan disztópia, amelyben már jó ideje benne élünk, és furcsa tézisregény, amelyben folyamatosan változnak a nézőpontok, következésképp a bizonyítani kívánt tézisek. A végső voksot a 16 éven felüli olvasónak kell letennie. PAPP TÍMEA ÍRÁSA.
Az 1981-ben született, a publikálást 15 évesen, a de Volkskrant napilapban saját rovattal kezdő, köteteiért többszörösen kitüntetett holland írónőnek ez a második regénye magyarul. Az elsőt, a Száz óra sötétséget szintén a Pagony adta ki, szintén a Tilos az Á könyvek sorozatban, és szintén Rádai Andrea lendületes, „életszerű” fordításában olvashatjuk, amitől az eltérő témák ellenére koherens nyelvi világ jön létre. Egyáltalán nem lehet róla elmondani, hogy így aztán nem beszélnek a mai tizenévesek, különösen azok a jórészt középosztálybeli kamaszok, akik közé a két regény szereplői tartoznak, és az is jó döntés, hogy mondatok, szavak angolul maradnak, mert így jobban sűrítenek, mint azt magyarra fordított változatuk tenné.

|
Az akár fejlődésregényeknek is tekinthető művek közös nevezője, hogy szereplői sokak, leginkább a kortárscsoport által irigylésre méltó helyzetbe kerülnek – bár a legtöbb olvasó is csak vágyakozik arra, hogy Hollandiából New Yorkba szökjön, vagy egy reality show kiválasztott szereplője, sőt készítője legyen –, a komfortzónán kívüli helyzetbe kerülnek, ami extrém reakciót vált ki belőlük. Ennél azonban fontosabb, hogy ezek a fiatalok életkori határhelyzetben vannak. Azt, hogy mikor tekinti őket gyereknek vagy felnőttnek a külvilág – vagy ők magukat –, csak az adott szituáció határozza meg, a döntés felelősségét szinte csak ettől függően vállalják. Az amúgy kinőni kívánt gyerekségükre hivatkoznak, ha nagy a baj, de folyamatosan a felnőttek adta (jó vagy rossz) mintákat másolják.
Szintén közös nevezőt jelentenek az okos, nem hétköznapi lány főszereplők mellett a bennük felvetett aktuális, kultúrantropológiai és/vagy társadalompolitikai vonzattal is bíró kérdések. Az olyan rázós, sőt tabutémák, mint a diszfunkcionális családok, a gyerekmolesztálás, a pornó, a fiatalkorúval folytatott szexuális viszony, a fiatalkorú által felnőttel tudatosan vállalt szexuális viszony, az öregség, az eutanázia, a kamaszkori plasztikai beavatkozások, a másoknak való megfelelési kényszer, a médiamanipuláció és az arra adott kamaszválasz. Ezért (is) gondolom, hogy tanulságos lenne nem csupán az oly jellemző gyerekkori „felülolvasás” helyett ezeket a könyveket a szülők kezébe adni. Akár azért, hogy a kamaszokat, akár azért, hogy magukat közelebbről, egy más fénytörésű tükörben megismerjék.
A megíráshoz képest az itthoni megjelenés sorrendje fordított: a Száz óra sötétség 2014-es, a Black Box 2007-es, ez pedig – hangsúlyozva, hogy nem ismerem a szerző többi művét – erősen érződik. A Sandy hurrikán árnyékában zajló családi dráma és love story, a Száz óra sötétség kevésbé kimódolt, a történetvezetés gördülékenyebb, mélyebben és humánusabban ábrázoltak a karakterek, az ő történetük – ami Anna Woltznak fontos, valószínűleg nem véletlen, hogy mindkét regény első oldalain hangsúlyos helyre kerül ez a szó –, és nem tűnik matematikai logikával megtervezettnek. Bár tegyük hozzá gyorsan, a tézisregény műfajában nehezebb ezt a csapdát kikerülni.
Mert a Black Box tézisregény, igaz, annak nem konvencionális, hiszen semmi és senki nem fekete vagy fehér benne. Az érvek és ellenérvek rendkívül „alattomosan” követik egymást: mindegyiknek jelentős igazságtartalma van. Mintha valaki hangosan gondolkodna, és amit állít, annak azonnal tudná az ellentétét is, de azt is azonnal meg tudja cáfolni, és a cáfolatnak is van cáfolata… Már-már ördögi a kör, szinte bele lehet őrülni, különösen akkor, ha – racionalitás ide vagy oda – az érzelmek végül mindent felülírnak.
A Black Box egy kamaszszereplőkkel készített fiktív valóságshow-ról szól. (Szinte magától értetődő a témaválasztás, hiszen a helyszín Hollandia, ahonnan a műfaj világhódító útjára a Big Brotherrel 1999-ben indult.) A szinte mindent tudó elbeszélő mintha egy prizmán nézné szereplőit. A történetnek azonban van egy külső kerete, egy többször megszakított interjú, amelynek alanya a 17 éves Jamie, a műsor egyik szerkesztője, az ő szemszögéből látjuk a stáb felnőtt tagjait és a gyerekszereplőket, a köztük zajló játszmákat, amelyek fő kérdése az, hol van a kockázatvállalás határa.
A valóságshow-k a karakterek valamilyenségére építenek. Itt nagyon valamilyen gyerekeket kapunk, akiknek elsődleges tulajdonságuk a Tickethez való viszonyulásuk. A Ticket az az orákulum – amúgy egy plasztikkártya és weboldal –, amelynek az egyes centerekben upgrade-elhető brains, looks, pocket, greens és potions kategóriáiból azonnal megtudhatjuk, kivel állunk szemben: milyen okos az illető, mennyire megfelelő a külseje, mennyire tehetős, mennyire egészséges, milyen a sármja, a vonzereje. Öt szín, öt vonal, és máris kész a személyiség, máris tökéletesen megítélhető az egyén. (Kész? Megítélhető?) E tulajdonságok egy részét a természet adta, ugyanakkor némelyek nem csupán korrekciós műtétekkel, de önerőből, tanulással, sporttal is fejleszthetők, a rendszer ezeket is eltárolja, a magasabb pontszámtól pedig a Ticket-tulajdonos mindjárt vonzóbb lesz a többiek számára. (Tehát akkor mégsem annyira rossz a Ticket?) Fontos ismérve ennek a „mozgalomnak”, hogy gyerekek/kamaszok hozták létre, a felnőttek előírásai ellenében, önérvényesítésük erejét mutatja, hogy támogatásukkal egyes termékeket az eladási listák élére menesztenek, bojkottjukkal másokat a föld színéről törölnek el. (Ki is akkor a manipulátor meg a manipuláció áldozata?)
A gyerekek közt is csak az történik meg, ami a felnőttek világában, és nem feltétlenül kisebb volumenben, gyengébb hatással. Sőt. A tragédiához ebben az esetben (is) az vezet – mint gyakorlatilag minden olyan egzisztencialista ifjúsági regényben, amelyre „az új Legyek Ura” pecsét ráüthető –, hogy a gyerekközösség után a felnőttek kezéből is kicsúszik az irányítás, miközben a gyerek arra vár, hogy a rá inkorrekt módon (?) áttolt döntést mégse kelljen meghoznia.
Például azt, hogy mi történjen a házba bevitt, önmagáról gondoskodni képtelen, testileg-szellemileg leépült, szinte magatehetetlen 94 éves nénivel. Aki a nézettség érdekében bármire képes producer – az egyetlen teljesen romlott karakter – édesanyja, és akinek köszönhetően nem csupán helyes/cuki/szép/okos, de leginkább fiatal, életerős testek kerülnek képernyőre, sőt a haldoklás, a halál is tematizálható. (Ha másképp nem megy, hát legalább így – és máris kész a felmentés?)
Vagy ami ebben a még inkább kiélezett szituációban, egy valóságshow-döntőben zajlik, ahol egy, a házba beküldött vírus dönti el a győztes személyét. (De hát az oda eljutó két gyerek, a Ticket-fanatikus lány és a „vadember” fiú maga találja ki, hogy valóban a lét legyen a tét! Ha ők ezt akarják, akkor miért is ne?)
A szerkesztők pedig némi latolgatás után, a két játékosra és az emelkedő nézőszámokra hivatkozva beküldik a vírust, a tévéző hollandok arctalan tömege pedig háromnapi élelemmel, szabadságot kivéve vackolja be magát a nappaliba. Egy 22 éves szerkesztőlány saját erkölcsi mércéjére hivatkozva nem bírja tovább, és otthagyja a show-t, ellenkampányba kezd. (De hát egy veszélyes dolgot csak úgy lehet rendesen körbejárni, ha annak a veszélyeit is megmutatják!)
A Black Box stábja és a teljes politikai elit ott ül a fogadáson, amelyen a döntőt követik. Bár főhősünknek, Jamie-nek eszébe jut, hogy két őrült (?) kortársa közönség nélkül is belehergelte volna-e magát és egymást ebbe az utolsó (?) játékba, neki csak sötétvörös selyem estélyi ruhája fontos, és az előtte álló, a vágyott férfival ki-tudja-mit-hozó éjszaka jár a fejében. De elítélhetjük-e ezért felsőbbrendűen, valamiféle nagybetűs Morálra hivatkozva?
Elméletben igen. Gyakorlatban… Azt hiszem, álságosak lennénk, ha azonnal, gondolkodás nélkül kinyilatkoztatnánk. „[O]lyan időket élünk, amikben minden törvény és háború megkérdőjelezhető.” (171. oldal) Úgyhogy inkább viselkedjünk felelős értelmiségiként, és legyen lelkifurdalásunk.
Szerző:
Anna Woltz,
Cím:
Black Box,
Kiadó:
Tilos az Á Könyvek, Pagony,
Kiadás éve:
2015,
Terjedelem:
230 oldal,
Ár:
2790 Ft