Aljas nyolcas
2016.01.07.

Hiába forgatták 70 mm-es szélesvászonra, Tarantino legújabb mozija egyben a legkevésbé filmszerű is, de ő az egyetlen rendező, akinél ez korántsem jelent rosszat. CSIGER ÁDÁM KRITIKÁJA.

A posztmodern popkultúra legfontosabb filmese valójában mindig is a történetmesélés, az írás felől közelített a mozihoz: maga jegyzi a forgatókönyveit, sosem vállalt bérrendezést, legfeljebb szkripteket adott el más rendezőknek a pályája elején. Egyetlen mozija van, ami pedig a színházhoz áll közel: első rendezése, a Kutyaszorítóban egy kamaradarab. Nem csoda, hogy éppen a debütálása egydíszletes: kezdőként is volt olyan okos, hogy ne akarja nagy fába vágni a fejszéjét. Az már viszont nehezebb kérdés, hogy miért épp a nyolcadik filmje áll a legközelebb a bemutatkozásához.

Ez a film ugyanis még Tarantino életművében is szokatlanul nagyregényes és színpadias – a történetből akár színdarabot is írhatott volna. Munkája dialógusokra és színészi alakításokra épített kamaradarab, mivel előbb egy fogatban, utóbb egy fogadóban játszódik, ahová egy hegyi hóvihar zár össze embereket. Nyolcat, pontosabban kilencet (a kocsissal együtt), de ahogy azt már a cím sejteti, közülük csak nyolcan rosszéletűek. Pár évvel az amerikai polgárháború után játszódik a film, a karakterek pedig jobbára idegenek egymás számára, így okkal bizalmatlanok, ráadásul vegyesen vallanak déli és északi elveket.

Irodalmiasnak azért nevezhető a film, mert teljesen cselekményközpontú. QT szokás szerint fejezetekre osztja fel, és talán még a Jackie Brown című Elmore Leonard-adaptációjában sincs ennyi irodalmi ihletés. Ez a legjobb Agatha Christie-sztori, amit nem a krimiíró jegyez. Az összezárt karaktereknek ugyanis bőven van oka megölni néhányat a többiek közül, és nem csak a polgárháborús sérelmek miatt. Egy fejvadász, John Ruth (Kurt Russell) busás vérdíj reményében szállít egy bűnözőt (az élő MacGuffin szerepében Jennifer Jason Leigh). A hóvihar miatt bekéredzkedik a kocsijukba egy fekete bőrű fejvadász (Samuel L. Jackson), majd úticéljuk, Red Rock városka állítólagos leendő seriffje (Walton Goggins). Útközben meg kell húzniuk magukat egy fogadóban, ahol a tulaj helyett négyen várják őket. Egy mexikói (Demián Bichir), egy angol (Tim Roth), aki mellesleg Red Rock hóhérjának mondja magát, egy cowboy (Michael Madsen) és egy koros konföderációs tábornok (Bruce Dern). Közülük valaki vagy valakik Ruth gyanúja szerint a foglyától akarják megszabadítani.

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
A műfaj nem whodunit, mert nem a gyilkos kiléte a kérdés, legfeljebb az, hogy kinek fáj a foga a vérdíjra. Egy ízben valaki megmérgezi a kávét, majd néhányukat fegyverrel vallatják ki, hogy mit tudnak a merényletről. Ennek a szálnak egyébként nincs is kulcsszerepe a történetben, Tarantino tehát egyáltalán nem igyekszik kerülni, hogy mindenkinek az analitikus detektívregény jusson eszébe a „Ki mérgezte meg a kávét?” kérdés hallatán. Christie krimijeinek viszont inkább csak a paranoid hangulatát veszi át Tarantino, és filmjének fő erőssége, hogy rendkívül eredetien és szerzőien dolgozza azt át, mivel a western műfajába építi be, és saját magától is lop, főleg a Kutyaszorítóbanból.

A nyolc címszereplő mind antihős. Alig lehet velük azonosulni, mivel csak fokozatosan exponálódik az előtörténetük, és azzal a múlttal sem könnyű megbarátkozni. Karakterüket Tarantino dialógusokkal vázolja fel: néhány főhőst ismer (ha csak hallomásból is) egy másikuk, aki bemutatja az illetőt egy harmadiknak. A figurák egymás iránti bizalmatlanságát erősíti, hogy vallomásaikat ritkán tudják bizonyítékokkal alátámasztani. Idővel kiderül, hogy az alaposan felfegyverzett karakterek között komoly érdekellentétek feszülnek a múlt miatt. Tarantino nagy trükkje, hogy alaposan elnyújtja, lelassítja a főhősök háttértörténetének exponálását, ezzel teremtve rejtélyt, feszültséget és persze számos nyaktörő, sokkoló fordulatot.

Ez egy ötlettelenségből született, de ötletes film. Olyan, mintha Tarantino úgy ült volna le megírni, hogy ha ez a nyolcadik filmje, akkor szóljon nyolc karakterről, és mivel rímel az eight, hanem nem azzal, hogy hateful? Beszélt arról, hogy szeretne visszavonulni a filmezéstől és inkább regényeket meg darabokat írni, mert a digitális átállásban a mozi halálát látja. Új filmje egy nyugdíj felé kacsingató Tarantinót sejtet: az író-rendező odáig merészkedik az irodalmiasságban, hogy narrátorként cameózik, hőseit szó szerint karaktereknek nevezi. Ahogy a „Ki mérgezte meg a kávét?” szálnak, ennek sincs kulcsfontosságú funkciója, QT egyszerűen csak elhenceg azzal, hogy milyen szőrszálhasogató írói igényességgel gondolta ki a történetet.

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB
Tarantino mindig is szerette a retrót, de ezúttal mintha már a film ágazatának érájából is visszautazna a próza és a színház fénykorába. Bevallása szerint az Aljas nyolcast régi western sorozatok ihlették, de azok is közelebb álltak az irodalomhoz és a színdarabokhoz, mint a mozihoz, mivel a tévé az írók birodalma, egy régi szériának pedig nem fért bele a büdzséjébe egynél több díszlet. Amikor Tarantino megpróbál filmszerűséget teremteni az Aljas nyolcasban, akkor is alig sikerül neki: ezt a történetet szélesvásznú kép nélkül is el tudta volna mesélni. Viszont az író-rendező, úgy tűnik, alkotói válságban is ki tud vágni egy mesterművet.

Karakterei a legjobb munkáit idézően markánsak, és egytől egyig veterán színészek keltik őket életre. Tarantino ezúttal is visszahozott egy letűnt színészt: most Jennifer Jason Leigh jutalomjátékát láthatjuk a vérszomjas Daisy Domergue szerepében. Kurt Russell szerepeltetése és Ennio Morricone felkérése pedig hommage-nak is beillik, mivel e film párdarabja a Christie-féle krimit a horrorban újrafogalmazó A dolog. Tarantino új mozija is van olyan morbid, véres és profán, mint egy horror, ráadásul nem is öncélúan. QT fő témája újabban a rasszizmus irracionalitása, és az Aljas nyolcasban is pontosan és részletesen mesél a rabszolgatartás szégyenletes koráról. A film akár előző munkája, a Django elszabadul folytatásának is beillik: Samuel L. Jackson karaktere simán elmegy Jamie Foxx pisztolyhősének korosabb változataként. Ennek a filmnek ráadásul már optimistább a kicsengése, egy-két antihőse ugyanis képes felülemelkedni az eltérő háttéren és világnézeten, és szövetséget, sőt békét kötni.
 
Szerző: Csiger Ádám