Esterházy Péter: Mercedes Benz / Tesla Teátrum
2015.11.23.

Esterházy Péter új darabja, a Mercedes Benz felolvasószínházi bemutatón került a közönség elé a Tesla Teátrumban – úgy tűnik, egyetlen kitüntetett alkalommal. POGRÁNYI PÉTER BESZÁMOLÓJA.

A darab a Szlovák Nemzeti Színház megrendelésére készült, és Pozsonyban is kerül majd színpadra, de a budapesti közönség élcsapata most kapott egy kis ízelítőt a sokszorosan szétírt családtörténet, a rafinált intertextuális játék és a mindenre elszánt derűs nevetés kevercséből szőtt előadásból. Elöljáróban csak annyit: remek szórakozás volt. 


Hajlok rá, hogy a felolvasószínházi forma Esterházy Péter színpadra szánt szövegeinek ideális kerete. A szövegeivel – gondolom – heroikus küzdelmet folytató színházi emberek nyilván nem fognak örülni ennek, de egy ennyire „textuálisan” és nem dramaturgiailag gondolkodó-működő író esetében a művek színpadra állítása még a legjobb szándék és a legerősebb művészi vízió esetén is mintha túllőne a célon, és olyasmit akarna megvalósítani, amit nem lehet. 

Például a Nemzeti Színházban négy éve bemutatott Én vagyok a Te darab kapcsán inkább zavart és tanácstalanságot éreztem: mintha a nagy gonddal felépített, de mégsem egészen végiggondolt színpadi világ a néző és a szöveg közé ékelődött volna, és az a vizuális-teátrális gazdagság, amivel a textus sokrétűségét megfejelték, káoszba fordította az egész produkciót – én legalábbis egy kukkot sem értettem belőle.

Azért ötlött ez fel bennem, mert a Mercedes Benz felolvasása közben épp az volt a benyomásom, hogy az Esterházy-szöveghez nem passzoló, felesleges dramaturgiai elemek hiányában teljesen a szövegre koncentrálhatok. Ugyanakkor mégis életre keltek a dialógusok, a színészek a felolvasószínház műfaji adottságaiból következő szűkös lehetőségeket teljesen kihasználva teremtettek meg egy kvázi-dramaturgiát a darabhoz (a felolvasószínházi változatot Radnóti Zsuzsa készítette, a rendező Vas-Zoltán Iván volt), amibe még – szinte magától értetődő módon – a lecsupaszított keretekre való ironikus reflektálás is belefért. És ezzel még elevenebbé vált a szerző sajátos humora, aminek új árnyalatai kerülnek előtérbe azáltal, hogy most nem olvasóként, hanem nézőként/hallgatóként élvezhetjük. Külön kiemelném Gyabronka József alakítását, aki a színlap által felsorolt mind az öt (!) szerepében brillírozott.

A finom furfanggal menetrendszerűen érkező Esterházy-gegek, idézetek, utalások, sejtetések felolvasva talán még jobban érvényesültek, olykor egyenesen frenetikus hatást váltottak ki. A darab Az ember tragédiája parafrázisaként az Úr és Lucifer fogadásával indul, melynek tárgya az Esterházy-család üdvössége. Lucifer a magyar nép vérzivataros századai során próbálja elveszejteni a családot, és mindenféle bajt hoz rá: így siklunk végig a magyar történelmen a vezekényi csatától kezdve a kommunizmuson át a kastélyok visszaperléséig (illetve a visszaperlés lehetőségének felmerüléséig). A laza dramaturgia ideális keretet biztosít egy nagyon jó értelemben vett Esterházy best of-hoz: grófozás, bölcs iróniával átitatott aforizmák az idő menetéről, Haydn a macskaasztalnál, Kismarton, kitelepítés, kuruc-labanc viszály mint Benny Hill Show és a többi. 

A címadó Janis Joplin-szám végén hallható kacaj többször felhangzik az előadásban, azt sugalmazva, hogy a darab kulcsa is a felszabadultságban és a derűben rejlik: az énekesnő nevetése mintha minden evilági gondon és bajon felülemelkedne, egyfajta megoldási javaslatot felkínálva a darabban felvetett történelmi dilemmákra is. Nagy fegyvertény, hogy egy minőségi irodalmi alkotás ilyen élénk interakcióba tud lépni a közönséggel, és a szó legnemesebb értelmében szórakoztat: mint afféle intellektuális, irodalmi kabaré. 

Nemcsak az egyszerisége miatt volt különleges ez az alkalom. Valószínűleg nem akadt olyan néző, aki ne gondolt volna arra, hogy jelenlétével a szolidaritását és a szeretetét is kifejezi a komoly betegséggel küzdő szerző felé. Aki szintén eljött, megadva azt az örömöt a közönségnek, hogy az ő reakcióin is lemérje az előadás sikerültségét. Jelentem, Esterházy Péternek tetszett a darabja, a poénokon ő nevetett a legharsányabban.