Szcientológia, avagy a hit börtöne
2015.11.18.

Okkult szektás horror, kegyetlen celebszatíra, vagy egy táncos musical Tom Cruise-zal a főszerepben – íme néhány kecsegtető lehetőség a szcientológia történetének filmes feldolgozására. Alex Gibney ezek helyett oknyomozó doksit forgatott. NAGY V. GERGŐ KRITIKÁJA.

Tíz beszélő fej, jó pár archív, és egy öblös hangon duruzsoló narrátor – ki mondta, hogy nem ez a filmművészet? 

Egy kevésbé tájékozott hazai mozistának minderről könnyen a tévé távirányítója juthat az eszébe, de civilizáltabbnak mondott kultúrákban (mint amilyen, mondjuk, az óriási dokufilmes piaccal büszkélkedő amerikai) kifejezetten nagy becse van ezeknek a jól fésült beszélő fejeknek: hatalmas, díszes mozikban szokás bámulni és hallgatni őket, puccos fesztiválokon vörösre illik tapsolni a tenyereket a láthatásuk után, és ordibálásig hevült társadalmi vitákat is képesek elindítani. A cincogó háttérzenére egybevágott interjúk, melyeket rekonstrukciók és máshonnan guberált filmanyagok csipkéznek – ez a forma tartósabban népszerű és változatlan alakzat a film történetében, mint a western, vagy a krimi: könnyen úgy tűnhet, mintha a beszélő fejes doksi a mozgókép legsajátabb nyelve és örökkévaló adottsága lenne. 

A többek között Oscar-díjas Alex Gibney egészen biztosan így gondolja, hiszen már évtizedek óta kényelmes kanapékkal és ízléses stúdiódíszletekben kutatja az igazságot – és legújabb filmjében újra tucatnyi bőbeszédű fickót és asszonyt ültet a kamerája elé. Csupa józan, ápolt és konszolidált fej járul elénk a Szcientológiában, hogy (és talán ez nem akkora meglepetés) a szcientológia egyházáról és bűneiről meséljenek – és ennek a filmnek számomra tényleg az a legégetőbb kérdése, hogy ezek a rokonszenves és tiszta tekintetű figurák mégis mi az Istent csináltak ebben az egyházban húsz-harminc évig? 

Képek a filmből
Képek a filmből
Merthogy az előkerülő sztorik alapján a Szcientológia tényleg egy dermesztően röhejes és felettébb nyomasztó társulatnak tűnik: az egész intézmény lényegében egy hibbant sci-fi író (L. Ron Hubbard) lázálma, főbb hittételeinek (melyeket csak hosszú évek után tárnak a hívők elé) nagyjából semmi értelme sincs, a tagoknak folyton fizetni kell, ráadásul a brutális visszaélések és a fizikai bántalmazások szintén a hitélet részei. Oké, szóval akkor miért is ezzel töltötte a fél életét minden egyes szereplő? Nem tudják a választ sem ők, sem a filmrendező – de ez utóbbit mintha nem is érdekelné igazán, és talán ez a legfőbb mulasztása. 

Merthogy Gibney-t nem annyira a megértés vágya mozgatja – inkább a leleplezés és a vádbeszéd műfajában utazik. A Szcientológia kompakt bűnlajstromot állít össze az interjúk és Lawrence Wright azonos című könyve (Going Clear) alapján, amely tényleg elég impresszív. L. Ron Hubbard tengerészdresszbe öltözött hívei zsebpénzért gyerekeket dolgoztattak, a rendetlenkedő tagokat egy börtönszerű „lyukba” zárták, tönkretették Tom Cruise és Nicole Kidman kapcsolatát (mert Kidman és a pszichológus apja nem volt szimpatikus), és ami talán még ennél is durvább: végig, a vallás születése óta, évtizedeken át rémesen öltözködtek, és visszahőköltetően ízléstelen showműsorokban ünnepelték egymást. Gibney-t ezek közül láthatóan leginkább a sztárokkal kapcsolatos rémtettek borzasztották el a leginkább (John Travolta állítólag az egyház túsza!), pedig lehetne érvelni amellett, hogy az egyszeri hívőket érintő erőszak, a megfélemlítés vagy a kizsákmányolt munka súlyosabb cselekmény – mindenesetre az összes szereplő által hangoztatott központi állítás, a lényeg világos: a milliárdokat bezsebelő szcientológia romlott, korrupt, paranoid és kirekesztő, egyszóval: gáz. 

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB
Legyünk őszinték: azért erről már hallottunk valahol. A részletek között persze akadnak elrettentő újdonságok (az amerikai adóhatóság szerepe az egészben például tényleg egészen döbbenetes), de Gibney nem nagyon mond semmi eredetit Hubbard vallási mozgalmának karriertörténetéről, és nem is nagyon igyekszik tágasabb kontextusba helyezni. Pedig a szcientológia amerikai tébolya nem csupán a kultuszok csoportlélektanáról tudósít, de szokatlan fényben mutatja meg a tengerentúli sikerkultúrát is (lásd Hubbard és társai ambícióit) – vagy éppen magát a vallásosságot: merthogy ki tagadná, hogy Hubbard követőinek szolid őrülete magából a hitből, az elhívásból fakad? 

Gibney pörgős, szenvedélyes és minden ízében konvencionális filmje nagy erőkkel és kizárólag hagyományos eszközökkel érvel a kizsákmányoló vallás ellen, de közben a benne buzgó elhivatottságot és tébolyult kreativitást is kénytelen megmutatni: Hubbard dianetikája például zseniálisan értelmetlen ötlethalomként tűnik elő, a gondolatok súlyát mérő szcientológus-kulacs (az „E-meter”) pedig egészen biztosan a legszellemesebb találmány, amit ebben a két órában látni fogunk – az összes rendezői leleményt beleértve. Annyi biztos, hogy a Szcientológia hatékonyan elveszi az ember kedvét ettől az egyháztól – de a készítők akaratán kívül némi rokonszenvet és bámulatot ébreszt a cselekmény egyetlen igazán kreatív elméje, a háborodott pionír, L. Ron Hubbard iránt.