A Máv Szimfonikusok koncertje, 2007. dec. 19. - Zeneakadémia
2008.01.01.

A 150 éve született Edward Elgar tiszteletére adott hangversenyt a MÁV Szimfonikus Zenekar Takács-Nagy Gábor vezényletével, az angol kismester Gordonkaversenyét Perényi Miklós játszotta. A műsor második részében Antonín Dvořák 8. szimfóniája hangzott el. CSONT ANDRÁS KRITIKÁJA.

Keresve is nehéz két ellentétesebb alkatot összepárosítani, mint Elgar (1857-1934) és Dvořák (1844-1904). Elgar a vidéki angol úriember mintapéldánya volt, golfozott, horgászott, sárkányt eregetett, lóversenyre és a klubjába járt, és egészében amolyan igyekvő műkedvelőnek látszott. Dvořák ellenben szegénysorból jött, apja kocsmárosként és mészárosként kereste szűkös kenyerét; az erősen korlátolt szellemi képességekkel bíró fiú a zenén kívül egyedül a vonatokhoz értett: kívülről fújta a bécsi menetrendet; és ha egy ismerőse elutazott, utólag szenvedélyesen faggatta, hogy vajh miféle mozdony szállította a delikvenst az úton. Ám mindketten a posztromantika gyermekei voltak, bár Dvořák kétségkívül nagyobb képzelőerővel, mélyebb dallamkinccsel, szigorúbb formai fegyelemmel dolgozott.

Edward Elgar
Edward Elgar

Noha minden fontosabb művét a 20. században írta, Elgar szellemileg kétségkívül a 19. sarja. Talán ez az anakronizmus okozza részleges elfeledettségét: manapság alig játszanak tőle valamit. Az estet bevezető két rövid karakterdarab (Chanson de nuit, Chanson de matin) sajnos ékesen igazolta az utókor érdektelenségét, egyik sem volt több mint bejátszás a zenekarnak – unalmas és fantáziátlan helyzetgyakorlat.

Perényi Miklós színrelépésével persze megváltozott a légkör. A nagy művész idén elnyerte a Prima Primissima díjat, és 2008 legelején ünnepli hatvanadik születésnapját – e két tény elhomályosította a derék Elgar évfordulóját. Perényi a technikailag roppant igényes, szellemileg közepesen érdekes Gordonkaversenyt úgy adta elő, akárha mondjuk, Kurtágot vagy Bachot játszana: tökéletes koncentrációval, mélyen elkötelezetten, fantasztikus beleérző képességgel. A mű többnyire a magányos cselló monológjával rivalizáló zenekari közbeszólásokra épül, és Perényi a lehető legtökéletesebben festette le nekünk a zeneszerző megkapó és hiteles rezignációját, miközben a zenekar olykor finom előzékenységgel, olykor kissé a kelleténél talán harsányabban kísérte a magánszólamot. A ráadás (Bach: d-moll szvit szólógordonkára – sarabande) a távoli csillagvilágok misztikus fényében tündökölt.

Perényi Miklós
Perényi Miklós

Dvořák egyik legkiválóbb műve a 8. szimfónia; és ezúttal is kiderült, hogy méltatlanul bújik meg a nagyon népszerű 7. és 9. árnyékában. Takács-Nagy Gábor az első pillanattól az utolsóig szenvedélyesen, a jelentős műalkotásba vetett rendíthetetlen bizalommal dirigálta a meglehetősen jó formában teljesítő zenekarát. Takács-Nagynak hatalmas zenei szíve van, és ez átlendítette az előadást az apróbb egyenetlenségeken, a különösen a fafúvósoktól hallott nyersebb hangokon, az apróbb dinamikai zavarokon. A bevezető tél tétel nyugodt fensége, természetköltészete meggyőzően hangzott fel; a scherzo pontosan úgy szólt, ahogy egy scherzótól elvárja az ember, azaz játékosan, szellemesen, jóízű humorral; a variációs, erősen Beethovenre („Eroica”, 9. szimfónia) emlékeztető zárótétel pedig teljes természetességgel koronázta meg az ihletett, szerfölött hiteles előadást.

Szerző: Csont András
Megítélt támogatás: 1 000 000 Ft
Támogató: Zenei Kollégium
A MÁV Szimfonikus Zenekar Lukács Miklós hangversenybérletének előadásaira a Zeneakadémián