Dora Abodi modellje

2006-ban indultak a nyugati trendek mentén komolyan vehető, fiatal hazai divat első pionírjai. Pontosabban az első olyanok, akik párhuzamosan építettek brand-image-t és populáris kulturális szerepkört. Egyszerre alakították ki a szezonokat követő divatpiaci jelenlétüket és a budapesti vizuális szakmunkások legendás klikkjeit. Egyszerre bábáskodtak a legmenőbb hazai kultmagazinok születésénél és a saját pénzügyi és márkastratégiájuk megtervezésénél. Ezek azok a márkák, amelyek tízéves jelenléte nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az Y generáció immáron teljesen természetes, magától értetődő tényként kezeli a magyar designt és a magyar divatot a hétköznapi valóságban. Ezzel együtt, mintegy alanyi jogon el is várja a világ divatheteit kísérő itthoni rajongói-blogger szubkultúra, hogy legyenek hazai dedikált napjai is a hazai divatnak, amelyeken itthoni környezetben is találkozhatunk tervezőinkkel és megtapsolhatjuk őket a kifutó végéből.

A most megrendezett Mercenes-Benz Fashion Week Central Europe ennek az igénynek, a kormányzati Kulturkampfnak és a divatipar léptékével mérve korosodó első fecskék kulturális szerepének köszönhetően jöhetett létre. A fiatal és motivációra, jövőképre éhes hazai divatszcéna számára fontos, hogy legyen egy reprezentációs helyszín, amit a magáénak mondhat. A bemutató magyar tervezőknek megvannak már a 2016-os tavaszi-nyári kollekcióik, hiszen, amennyiben már befektetőt nyertek, úgy lehetőségük is volt ezeket a szelektált külpiacokon prezentálni, ha pedig még befektetőn innen vannak, akkor pont az ő elcsábításának okán szükséges a professzionális kiállást demonstrálni és az üzleti stratégia mellé, a minőséget is felmutatni.

Nanushka modellje

A hazai kultúrpolitika „trendi” ága számára pedig elengedhetetlen eszköz egy ilyen esemény azon szlogenek hangsúlyozására, melyek értelmében Budapestnek „a régió startup fővárosává, innovációs központjává kellene válnia” (ezt mellesleg nem én mondom, hanem még tavasszal Cséfalvay Zoltán tűzte a Magyar Nemzetgazdasági Minisztérium zászlajára). Vagyis, ha úgy vesszük, a kellemes és a hasznos verődik itt szépen össze, amennyiben a kormány design- és innovációs ipari stratégiája egy olyan progresszív kulturális pillért képez (vajon a Kerényi-Fekete féle mélysötétség ellenpontozásáért?), amelyben lehetőséget lát a vizuális trendek követése mentén történő önimázs fényezésére, és ezt „nemzetgazdasági potenciálként” el is adhatja a döntéshozók felé.

Egyszerűbben fogalmazva: ha összehozzuk az összes minőségi és reprezentatív, tíz éve egyfolytában fiatalnak számító divatmárkát egy helyre, ahol egyszerre tudjuk láttatni a kormányzati szerepvállalás evangelizáló szerepét és a nagy, nyugati divatipar legnagyobb szponzoróriásának legitimáló dicsfényét, akkor sikerrel hitethetjük el, hogy a magyar divat ebben a szent és minden szempontból kiemelt pillanatban „megérkezett”. Mondhatni, ott van. Eljutott a megdicsőülés azon fokára, ahol immár a nyugati divaton „belül” van, hiszen a Mercedes-Benz mint főtámogató London, Peking, New York, Berlin, Torontó és Sydney után Budapesten is jelen van.

Nota bene – és itt időzzünk el egy kicsit – New Yorkban már nincs, hiszen idén hétéves töretlen együttműködés után kifarolt az így magára maradt és újrabrandelésre szoruló New York Fashion Week (NYFW) mögül. Vajon miért döntött úgy a szponzoróriás, hogy kivonul a világ legfontosabbnak tartott seregszemléjéről?

Az elemzők nagy része ezt a döntést a NYFW elsekélyesedésének jeleként értelmezi, kiemelve, hogy az esemény jelentős népszerűségvesztésen ment keresztül, amióta elhagyta a Lincoln Centert. Tavasszal Melody Lee, a Cadillac stratégiai márkamenedzsere úgy foglalta össze a helyzetet, hogy a NYFW már nem arról szól, amiről korábban.

Dori Tomcsanyi modellje

Amikor a Bloomberg azt firtatta, hogy miért nem tud a NYFW újabb gépjármű szponzorra szert tenni, Lee, a lehetőséget finoman visszautasító Cadillac nevében lényegében azt mondta, hogy az esemény kifújt, elvesztette innovációs varázsát, egyszerűen már nem ott történik a divatvilág nagy momentuma. A kockázatvállalás és a kreatív vállalkozó szellem, ami a divatipar fejlődését elősegítő változást és izgalmakat hordozza – máshová költözött. Az optimista és evangelizáló forgatókönyv értelmében ez a máshol lenne itt, nálunk, Közép-Kelet-Európa kreatív innovációs központjában. Illetve, mondjuk, Pekingben, ahol pedig a gyártóipar és az innovációs éhség mellett, a sokasodó milliárdosi réteg révén ott a vásárlói tőke is. Magyarországon viszont kicsit még mindig erős divatiparról beszélni, figyelembe véve a fent említett gyártóipar és a releváns vásárlói piac hiányát is.

A másik szempont, amit említenek, brand-politikai természetű. A nagyobb márkák számára sokkal inkább megéri differenciált célcsoportok felé lőni, ilyenformán pedig teljesen felesleges egy egész divathétbe fektetni, amikor a fogyasztókhoz sokkal célzottabb és rövidebb úton is le lehet jutni egy-egy image-márka mellé állva. Ez történik a Stella McCartney és a Jaguar, vagy a Land Rover és Victoria Beckham megfontolt frigyénél is. Ezen folyamat mellett a divat színtereinek elmozdulása abban is tetten érhető, hogy a hagyományos értékesítési láncot szezonokkal, buyerekkel, multibrand store-okkal, divatfővárosokkal együtt, lassan, de annál biztosabban kezdi felváltani a globális online jelenlét. A Not Just a Label forradalma, vagy éppen valami egészen más, formabontó integrált kereskedelmi és láthatóági struktúra, ami valóban a kockázat vállalásról, kreatív innovációról és a divat iránti izgatott sóvárgást elültető tökös bátorságról szól.

Ilyenformán a Közép-Európai Mercedes-Benz Fashion Week-et kicsit nehéz elhelyezni a globális sikerlistán. Nagy lépés a régiónak felkerülni egy divattérképre, de vajon milyen jövőképpel kecsegtet, ha éppen akkor történik, amikor a divat kulturális és üzletági terrénuma gyökeres változásokon megy keresztül.