Hauschka és Samuli Kosminen / CAFe Budapest
2015.10.14.

A repetitív zene megítélése máig őrzi különös kétarcúságát: egyesek túlságosan elvontnak, mások túlontúl kommersznek tartják. Nos, a német zongoraművész koncertjén sem kerültünk közelebb a végső megfejtéshez, de legalább jól szórakoztunk. ASZÓDI MÁRK ÍRÁSA.

Erik Satie három gymnopédiáját idéző akkordmenettel és hangulattal indult a düsseldorfi Volker Bertelmann, ismertebb művésznevén Hauschka programja. Az est első részében csak az övé és a – valamelyest meglepő módon: itt még preparálatlan – zongoráé a színpad. A puritán élményt (geometrikus formákat egymásba úsztató) fekete-fehér fényjáték tette mozgalmasabbá. A ciklikusan pulzáló muzsikát hallva persze azonnal felrémlenek az evidens áthallások; (a már említett Satie mellett) mindenekelőtt Steve Reich, Michael Nyman és Philip Glass világa. A kevésbé ismertek, egyszersmind újabbak közül pedig az ukrán arpeggio-őrült Lubomyr Melnyk „folyamatos zenéje”, a repetitív minimalizmust és az elektronikus hangeffektusokkal való kísérletezést szintúgy egyszerre képviselő olasz Fulvio Caldini művészete, vagy – az igencsak hullámzó színvonalon alkotó, de jobb pillanataiban olykor élvezetes – Patrick Dorobisz francia komponista darabjai.

Hauschka
Hauschka

A viszonylagos monotonitás feszültsége minden párhuzam ellenére sajátosan egyéni ízzel teremtődik meg Hauschka kezei alatt, ahogy a banális akkordbontásoktól eljut a komplexebb ritmikákig. Persze első látásra könnyűnek tűnhet mindez, hiszen „csupán ismételgetésről” van szó (persze korántsem csak arról: a tételek - ha a szokottnál komótosabban is, de - folyamatosan épülnek). Ám ahhoz a bizonyos éteri lebegéshez igencsak érzéki rubato és tökéletesen porciózott hangsúlyok szükségeltetnek, amelyekre bő negyed órán át (ennyi egy átlagos tétel hossza nála) nem is oly sokan képesek.

A koncert második részében éles hangulatváltás jön: Hauschka a védjegyének számító preparált zongorához ül, és a finn Múm együttes dobosával, Samuli Kosminennel kezd az addigiaknál sokkalta dinamikusabb zenélésbe. (Hauschka a Múm együttes előzenekaraként lépett fel karrierje kezdetén, onnan az ismeretség.) A preparált zongora kapcsán természetesen megkerülhetetlen John Cage vonatkozó munkásságának említése; ez a mostani produkció sem jöhetett volna létre, ha nincs az ő híres sorozata a ’30-as évek végén. Cage közismerten elsőként pakolta tele a zongora belsejét (azaz a húrokat) százas csavarokkal, parafadugókkal és szigetelőszalagokkal – izgalmas, szintetizátorszerű hangzáseffektusokat produkálva így.

Hauschka mindezt csak tovább fokozta; nála gyakran előkerül a hústű, a pingpong labda és a tik-tak cukorka teli doboza is már (és még ki tudja, mennyiféle egyéb mütyür). És mintha mindez még nem volna elég, elektronikus zengetők és hangmodulátorok segítségével manipulálja tovább az akusztikus hangszer hangját – újabb és újabb váratlan textúrákat hozva létre a feszes ritmikai alapokon. Folyamatos hömpölygés, a zaj zenei emancipációja, tökéletes perkusszív összjáték zongorista és dobos közt. Kosminen dobolásának erőteljes rockos húzása van, ízes és intelligens egyszerre.

Samuli Kosminen
Samuli Kosminen

Napjaink elektronikus tánczenéje sejlik fel olykor, afféle művészi techno ez, ha tréfásan akarunk fogalmazni. A színpadkép is átalakul itt már: a kivetítőn az őrült professzorként ügyködő Hauschka válogatott hangtani fortélyait láthatjuk színes élőképen. A szerzemények közti konferálásokból viszont kiderül, hogy az est főszereplője még véletlenül sem valamiféle „kreatív mágusként” tekint önmagára, hanem egy halál normális, szelíd és szerény pasi – ami (mondani sem kell) csak még szimpatikusabbá teszi.

A közönség zömében fiatalokból áll, akik jól láthatóan élvezik a szeánszot. Továbbra is nyitott marad viszont a felvezetőben feszegetett kérdés, ugyanis róluk is képtelenek voltunk eldönteni, hogy a közérthetőbb elektronikus muzsikák, avagy a kortárs komolyzene híveiből verbuválódtak-e főként. Sebaj, ennyi talány tán kell is. Ami miatt egyedül hiányérzetünk maradt, hogy a preparált zongora rejtette izgalmakat önmagukban, tehát digitális módosítások (értsd: torzítások) nélkül nemigen élvezhettük ki most, noha - mi tagadás - az előadó életművét ismerve leginkább erre számítottunk, de minimum: erre is. Viszont ez sem igazi ok a csalódottságra, hiszen Hauschka nem először járt Magyarországon - és őszintén reméljük, hogy nem is utoljára.

Szerző: Aszódi Márk
Helyszín:  Bálna, Event-Hall,  Időpont:  2015. október 8.