Mélyütés
2015.10.14.

A Mélyütés közel járt egy tökélyre csiszolt sportdrámához, de klisékbe és giccsbe fordul, épp az alkotók túlzó ambíciói miatt. CSIGER ÁDÁM KRITIKÁJA.

Ha csak az alapkoncepcióját nézzük, a Mélyütés letisztult sportdráma, ami a hollywoodi melodrámára éhes nagyközönséget is képes megszólítani, amiben szkriptdoktorok hada sem találna nagyobb hibát. 

A film egyetlen főhősre fókuszál: a regnáló világbajnok ökölvívó, Billy Hope egy hérosz, egy példakép, aki az árvaházból küzdötte fel magát. Sztárnak és zseninek számít a sportágban, a film így egy izgalmas és fényűző élet kulisszái mögé enged bepillantást. Egy kezdő bokszolóval talán könnyebb lenne azonosulni, mint egy világsztárral, hiszen a közönség nem bennfentese a szakmának, de egy veterán ökölvívó izgalmasabb drámai hős, mivel már kiforrott, markáns személyiség, nem pedig üres karakterlap. A története pedig nem pusztán egy fordulatos sztori, hanem karaktertanulmány.

Hope kellően komplikált főhős, súlyos jellemhibákkal teli, ellentmondásos személyiség is egyben. A sikere töretlen, de borítékolhatóan nem sokáig lesz az, mivel önpusztítóan agresszív stílusban harcol. A védekezést hírből sem ismeri, az ellenfél ütéseit az arcával szereti hárítani, támadásban viszont párját ritkítja. Meccsei elején hagyja, hogy péppé verjék, így hergeli fel magát egy mindent elsöprő végső rohamhoz. Harcmodora alapján pláne tökéletes drámai főhős: a mérkőzéseinek van dramaturgiai íve, vert helyzetből áll fel és küldi padlóra ellenfelét. Stílusát viszont korántsem átgondolt stratégia alapján választotta: dühből harcol, érzelmeiből nyer energiát, ez a taktika azonban csak zsákutcának bizonyulhat, idővel törvényszerűen kiégeti magát. Egy arrogáns fenevad, akit viszont megvetni is nehéz, mert egyszerű, gyarló ember, aki imádja feleségét és lányát, erőszakos természetéért pedig sanyarú gyermekkora okolható.

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
Jellemhibái vezetnek a történet fő bonyodalmához is: ifjú titán riválisa úgy próbál kiharcolni egy bunyót ellene, hogy egyre durvábban provokálja. Szóváltásuk lövöldözéshez, az pedig tragédiához vezet. Hope mennyből a pokolba zuhan: érzelmileg padlót fog és anyagilag is tönkremegy. Eltiltják a lányától, és miután a következő meccse botrányba fullad, jó időre a boksztól is. Nemezise időközben elhódítja a trónját, neki pedig a nulláról kell kezdenie. 

A film eddig a pontig egy antihős csúfos és elkerülhetetlen bukásáról szólt, ezután viszont átmegy a bosszú, a megváltás, a nagy visszatérés, sőt egy kiképzés és egy mentor-tanítvány kapcsolat történetébe. Hősünk ugyanis keres magának egy új edzőt, és végre megtanul istenigazából öklözni: védekező stílusú bokszolóvá képezi át magát. Közben a jelleme is sokat fejlődik, mivel tiszteletet kell tanulnia. Hősünk érlelt karakter, de immár olyan könnyű vele azonosulni, mintha egy tejfölösszájú újonc lenne: a régi kapcsolatait elveszíti, új ismerősöket szerez, emellett gyökeresen új helyzettel és kihívásokkal kell szembenéznie.

Mindez nem csupán a drámaírás szabályainak kipipálása az alkotók részéről, de sokat mond a profi látványsportokról is. Hope ösztöneire hallgató, arrogáns és agresszív ifjú titán, aki a borítékolható bukásból talpra állva képzett, hidegvérű, védekezésre specializálódott sportolóként tér vissza. Ami természetes folyamat a tehetségesebb atlétáknál: az évek múlásával egyre jobban kitanulják a sport csínját-bínját, a testük viszont öregszik, idővel erő helyett már ésszel kell játszaniuk. A mozi ráadásul stilárisan is ambiciózus: alighanem ez minden idők leglátványosabb bokszfilmje, a bunyókat zsigerien hatásos közelikben, sőt olykor az ökölvívók szemszögéből látni. Jake Gyllenhaal szokás szerint remekel a főszerepben, és ha csupán e film miatt hajlandó volt így kigyúrni magát, akkor ő is épp olyan megszállott, mint karaktere. A többi színész pedig mindent megtesz azért, hogy felérjenek hozzá, az edzőt alakító Forest Whitaker talán még sosem volt ilyen jó.

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB
Az alkotók láthatóan rengeteget dolgoztak azon, hogy mindent megadjanak a közönségnek, amit egy hollywoodi sportdrámától várni érdemes, ám a végeredmény azt bizonyítja, hogy ami papíron tökély, az a vásznon giccs. A cselekmény megfelel ugyan a forgatókönyvírás szabályainak, de nem kreatív ötletekkel, hanem klisékkel. Már a koncepció is jellemezhető a sportdráma zsánerű sikersztorik (Rocky) és bukástörténetek (Dühöngő bika) ötvözeteként, de ennél nagyobb hiba, hogy a film a boksz világáról kialakult sztereotípiákat is visszhangozza. E mozi akár a botrányhős Mike Tyson nem hivatalos életrajzi filmjének is beillik. Csak pár hasonlóság: mind Hope, mind Tyson nehéz gyerekkorra tekintenek vissza, mindketten dühből harcoltak (gondoljunk csak Iron Mike hírhedt harapására), meggyűlt a bajuk a törvénnyel, és azzal, hogy felültek tehetségtelenebb riválisaik provokációjának (lásd a boksz-sztár utcai bunyóba torkolló összeszólalkozását Mitch Greennel).

E film mögött nincs igazán hiteles, egyedi és főleg emberi történet, márpedig remekmű akkor készülhetett volna, ha az alkotók ilyesmit dramatizálnak úgy, ahogy a Mélyütést kidolgozták. A drámaírásról szóló tankönyvekből és a sportbulvárból többet merítettek, mint a való életből. A cselekményben pedig csupán egyetlen látványos hiba van, az viszont óriási. A bonyodalom (mely után hősünk élete örökre megváltozik) hiteltelen: nagy faktor benne a véletlen, és ehhez képest túlságosan drasztikus a kimenetele. Ami pedig végleg giccsbe fordítja a filmet, az a hollywoodias finálé, aminek épp az ellentéte lett volna a tökéletes zárás dramaturgiai szempontból, hiszen a főhős jellemfejlődése új szinte érkezett volna el, ha alaposan meg kell tanulnia veszíteni. Ami a film stílusát illeti, Antoine Fuqua rendezése olyan, mint a tetkók Gyllenhaal karakterének testén: harsány felszín, semmi mélység. Ez a film leginkább az alkotók ambícióiról szól, ugyanis elméletileg minden megvan benne, ami néhány Oscar-díjhoz és egy közönségsikerhez általában szükséges. A Mélyütés azonban csak a felszínt súrolja.
 
Szerző: Csiger Ádám