Párizsba beszökött az ősz. A Louvre és a Musée d’Orsay köszöni, jól van, mindkettő hamarosan a hét minden napján látogatható, akárcsak a versailles-i kastély. Mindezt szeptember elején jelentette be a francia elnök, François Hollande, egy kiállításmegnyitó alkalmával. A kedélyborzolást, polgárpukkasztást hosszú ideje mellőző „klasszikus” kultúrkincsekkel tehát minden rendben. A kulturális örökség recepciója gördülékeny, büszke rá a párizsi (hümmögő kivételt talán csak az Orsay-ban kiállított, Courbet-féle meztelen női ölet megéneklő Világ eredete képez). 

A kortárs művészet fölött viszont gyülekeznek a felhők. Lassan egy éve, hogy a FIAC nemzetközi képzőművészeti vásárral párhuzamosan és a Chocolate factory című kiállításának kísérőeseményeként kiállított 24 méteres zöld fenyőt, Paul McCarthy kortárs művész alkotását több atrocitást követően eltávolították a párizsi Vendôme térről.  McCarthy polgárpukkasztó amerikai szobrász, alkotásaiban erőteljesen jelen van a szexualitás: politikusok kínos pozitúrákban, szexuális segédeszközöket kézben tartó törpék születtek már műhelyében.  A kényesebbik francia közízlés nyomására eltávolított műve a Tree, azaz a Fa, egy letisztult, minimalista lufi fenyőfaszobor viszont egy – a művész által vállaltan – szexuális segédeszközre is asszociált (ún. anál plugra), így aztán mennie kellett. 

Az előtörténethez tartozik, hogy magát a művészt megtámadták a kiállított tárgy közelében, majd meg is rongálták a fenyőfát: ismeretlen elkövetők leeresztették egy éjszaka. Az illetékesek ezek után feladták, nem állították helyre a műtárgyat. Mindez három nap alatt zajlott. McCarthy a sajtónak elmondta: a szobor lehetne fenyőfa, lehetne egy anál plug, amely egy korábbi szobrának a részét képezte, s amelyik egy Brâncuși-szoborra emlékeztette, tehát többszörös referenciával rendelkezik. És valójában egyik sem, de egy önálló tárgy, amely egyszerűen szép a színe, a formája és a gyártási technikája okán. És ez teljesen független attól, hogy karácsonyfa vagy szexuális segédeszköz. (A művész nyilatkozata 00:33-tól itt érhető el.) 

Idén a francia fővárosban a nyári kulturális szezon egyik legfontosabb eseménye az iraki-indiai származású angol Anish Kapoor kiállítása a versailles-i kastély parkjában, amely június és november között tekinthető meg. André Le Nôtre királyi kertépítő  XVII. századi zsenije és Anish Kapoor, napjaink sztárszobrásza között a legrövidebb út egy dátum: mindketten március 12-én születtek, igaz, majd’ három és fél évszázados eltéréssel. És most az egykori királyi rezidencia színhelyén lépnek párbeszédbe: a Le Notre-i mű csúcsát képező kertremekben – illetve a kastély egyetlen termében – Anish Kapoor helyezett el különös, költői, és mint utóbb kiderült, zavarónak is bizonyuló objektumokat.

Sir Anish Kapoor egy korábbi, monumentális leviatánja (Leviathan) még 2011-ben bekúszott a párizsi Grand Palais-ba. A női méhként vagy bibliai cethalként belülről is bejárható felfújt monstrum szürreális, utópisztikus tengeri szörnyként nyújtott felejthetetlen élményt nem kizárólag esztétikailag, de fizikailag is megtapasztalható valójában. 

„Az az ötletem támadt, hogy megzavarom az egyensúlyt és meghívom a káoszt.” Ezt tűzte ki célul Versailles kapcsán Anish Kapoor, hangsúlyozva, hogy mindez nem lesz könnyű, hiszen a helyszín történelmi integritását meg szeretné őrizni. A káosz pedig működésbe lépett, igaz, nem éppen a szobrász által eltervezett módon…

A hat monumentális mű a látható és a láthatatlan, ég és föld, fény és árnyék kettősségét dolgozza fel. Egyikük játékos tüköreffektussal deformálja a palotát. A vízörvény – Descension – szimbolikája is végtelen, az örök mozgás, de az utolsó francia királyné, Marie Antoinette, népi gúnynevén Madame Déficit pazarlásainak helyszínén a temérdek pénzt elnyelő örvényként is értelmezhető.

A kastély vezetősége Jean-Jacques Aillagon kezdeményezésére pár éve elindított egy sorozatot, melynek részeként nemzetközileg elismert, kortárs képzőművészeket hívnak meg, hogy új, friss perspektívába helyezzék a királyi pompát.  Előfordult, hogy a kiválasztott alkotó kétes fogadtatásban részesült, kikezdték, hisz művészi kvalitását illetően a képzőművészeti szcéna megosztó nézeteket vall (elsősorban a giccsmester Jeff Koons óriás pink bubikutyáját, cukormázas Michael Jacksonját, illetve Takashi Murakami popmangáit érdemes kiemelni – utóbbiról itt tudósított a Revizor. Az elsődleges cél egyértelműen a dialógus: a kortárs művész vegye használatba, értelmezze át, aktualizálja, egy szóval: tegye magáévá a királyi porondot. A tett maga a forradalom, és ez akár felül is írhatja a művészeti kánont.

Anish Kapoor kiállított művei közül a leghivalkodóbb és legzavaróbb a június óta négyszer meggyalázott Dirty Corner (Piszkos sarok). A leginkább egy női nemi szervre emlékeztető acélnyúlvány tíz méter magas. Vörös és natúr betontömbök egymásra hányva és odaszórt föld kakofóniája a műalkotás talapzata, ebből nő ki egy hatalmas rozsdás acélnyúlvány. Kapoor hiába visszakozott korábbi nyilatkozatát illetően, amikor a Dirty Cornert a királyné hatalmat átvevő vaginájával azonosította egy interjúban, a műalkotást kizárólag a Királyné vaginájaként emlegetik azóta.

Kapoor olvasatában a képzőművészeti alkotás sosem létezik önmagában, csak a befogadó által. A kívülről jött támadás nyomai is hozzáadódnak a műalkotás széleskörű értelmezési mezejéhez. Az alkotó nyilatkozatban ítélte el az első meggyalázást, amikor sárga festékkel öntötték le a művet. Szeptember elején viszont antiszemita, gyalázkodó szavakat fújtak rá: « A királyné feláldozva, kétszeresen megszenségtelenítve» , « SS Véres Áldozat »,(« SS Sacrifice Sanglant »), « A nemzet ellen elkövetett második ERŐSZAK a DEVIÁNS ZSIDÓ aktivizmus által ». 

Ezt követően így nyilatkozott a művész: „Meggyőződésem, hogy az inzultusokból, az antiszemitizmusra utaló szavakból, melyeket szeretnénk gyorsan elfelejteni, semmit sem kell eltávolítani. (…) Mostantól e gyalázkodó szavak a művem részét képezik, meghaladva, megbélyegezve azt egyetemes elveink nevében. (…)Felszólítom a világ múzeumait, hogy így, ebben az állapotában állítsák ki a saját maga által bevonzott gyűlöletet hordozó alkotást. Ez a művészet kihívása.”

Viszont ezzel a történet korántsem ért véget. Pár napon belül érkezett egy harmadik támadás is, ezúttal rózsaszín szövegek jelentek meg az alkotáson („Respect Art as U trust God”, azaz „Tiszteld a művészetet, ahogyan Istenben bízol”). A politika nyilatkozatokban ítélte el a sorozatos vandalizmust, a szobrász pedig erősítést kért az éjszakai őrizethez, ám továbbra is jelezte, hogy minden kívülről jött támadást a műhöz tartozónak tekint, és keresi a választ arra, hogy mit is képvisel ez az agresszió művészete számára, illetve hogy dolgozik egy művészi viszontválaszon. Még a júniusi támadás kapcsán kijelentette, hogy kreatív, esztétikai és publikus tetté szeretné alakítani a támadás nyomait, ez lehetne a legjobb bosszú.

Aztán színre lépett a versailles-i ügyészség. Szeptember 19-én, szombaton este a helyi ügyészség kérésére fekete anyaggal vonták be az antiszemita szövegrészeket a Dirty Corneren, azért, hogy azonnali hatállyal eltüntessék „az emberi méltóság elleni izgatás” nyomait. A szobrász mély megdöbbenésének adott hangot a jogi lépéssel kapcsolatban a Le Figaro-nak egy interjúban: „A döntés összetöri a szívemet. Nem tudom felfogni, hogyan juthattunk egy ilyen abszurd szituációig.”  Kapoor sérelmezte, hogy nem vették figyelembe az egy nappal korábbi nyilatkozatát, amelyben a vandalizmusra művészi választ ígért. Kiemelte, hogy nem lehet nem tudomást venni a feliratokról, nem törölhetőek, tüntethetők el, lévén, hogy megtörténtek. A köztereken elhelyezett műalkotások egyfajta létfontosságú és kényes kísérleti formák, amely nélkül nincs kultúra, kultúra nélkül pedig nincs társadalom, hangsúlyozta. „A művészetnek önálló élete van, amelyet a művész maga is figyel. Ez egy valódi work in progress”.

A szobrász által bejelentett ún. „királyi válasz” az antiszemita szövegekre ecsetelt aranylapok sokasága, amelyek mögül itt-ott szándékosan kiviláglanak a gyalázkodó szavak. Ezt a megoldást választotta az alkotó a hivatalos jogi lépést követően pár napja, amely a mű újratervezését, továbbfejlődését eredményezte egyúttal. A Dirty Corner immár egy állandó work in progress, egy végtelen történet… Annál is inkább, mert szeptember 28-ára virradóra egy újabb támadás érte a művet. Ezúttal azonban egy kisebb területre, az aranylemezek egyik részére véstek rá ismeretlenek néhány, a blame (vád) szóra asszociálható, ám befejezetlen szót.

Anish Kapoor egy rejtett történetbe vezeti be a látogatókat, emelte ki Catherine Pégard, a kastély jelenlegi intézményvezetője a megnyitón. Ez a történet a társadalommal interakcióba lépve valóban egyre rejtélyesebb módon értelmezi és írja újra önmagát.